keleti nyitás

2019.11.13. 10:05

Újabb területeken működhetnek együtt kínai és magyar cégek

Magyarország és Kína a befektetések, a kínai vállalatok magyarországi megjelenése, a közlekedés, az oktatás-kutatás, a pénzügy és a kultúra területeken folyó együttműködés további erősítését szolgáló eredményekről számolt be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Pekingben, az újabb együttműködési megállapodások aláírása alkalmából.

A miniszter emlékeztetett, Magyarország 2014-ben hirdette meg a keleti nyitás politikáját, amelynek keretében folyamatosan keresi az újabb lehetőségeket a Kínával folytatott együttműködésre, és különböző módokon igyekszik építeni a bizalmi környezetet.

Hetven évvel ezelőtt Magyarország az elsők között létesített diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal, és 2015-ben az európai országok közül elsőként csatlakozott Kína „Egy övezet, egy út” elnevezésű globális gazdasági-infrastrukturális kezdeményezéséhez.

A miniszter elmondta: Magyarország és Kína kereskedelmi áruforgalma meghaladta a 10,5 milliárd dollárt, a kínai beruházások egy főre jutó összegét tekintve pedig Magyarország első helyen áll a közép- és kelet-európai régióban. Az összes külföldi működőtőke befektetésnek azonban csupán 2,1 százaléka származik Kínából, ezért a magyar kormány azon dolgozik, hogy még több kínai beruházást vonzzon az országba – hangsúlyozta Palkovics László, hozzátéve: az együttműködésre különösen sok lehetőség kínálkozik a csúcstechnológia, az oktatás és kutatás, valamint a logisztika és a pénzügy területén.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációs és kutatási transzferről írt alá együttműködési megállapodást a pekingi Tsinghua Egyetemmel. A technológiai transzfernek helyet adó központ kialakításáról pedig az E-Group magyar szoftvercég állapodott meg a kínai egyetemmel.

Az oktatás és kutatás területén született megállapodás továbbá a budapesti Corvinus Egyetem és a CTrip utazási szolgáltatásokat biztosító kínai vállalat között, amely irodát és duális képzőhelyet létesít majd a Corvinus Egyetemen.

A magyar Záhony Logisztikai és Ipari Övezet Konzorcium és a Central European Trade and Logistics Cooperation Zone logisztikai és vasúti közlekedési együttműködésén keresztül pedig Belső-Kína és Záhony között alakítanak ki összeköttetést, mely további lehetőségeket biztosíthat a két ország közötti kereskedelem számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában