Itt a vége

2022.05.24. 14:04

Válik dúsgazdag párjától a magyar luxusfeleség: Csősz Bogi férje vagyona nélkül is milliárdos

Tizenkét év után ment tönkre Csősz Boglárka házassága.

Az Isztambulban élő magyar szépségkirálynő, színésznő, modell, producer 2010-ben ment feleségül Burak Talu-hoz, Törökország egyik leggazdagabb vállalkozójához, akivel egy 1400 négyzetméteres, tengeri panorámával rendelkező villában élik a hétköznapjaikat.

Csősz Boglárkát legtöbben a Feleségek luxuskivitelben című realityből ismerték meg, az üzletasszony azonban az elmúlt időszakban valóban fő profiljaként űzi a bizniszt, pletykák szerint pont ez vezethet a házassága végéhez, hiszen a férfi nem nézi jó szemmel, hogy felesége a saját lábán megállva önálló vállalkozásokba kezd. Talu azt szerené, ha felesége a klasszikus török feleség szerepét töltse be, azaz csak kísérgesse párját.

Burak Talu vagyonát már néhány évvel ezelőtt 700 milliárd forintnyi dollárra becsülték, így a világ legtehetősebb emberei között tartják számon. A férfi autópályákat, utakat, gátakat építő cégeket irányít. Csősz Boglárka korábban elárulta, hogy a válás nem került szóba náluk sosem, ezért házassági szerződést sem kötöttek, nem rögzítették előre, hogy kinek mi jár a vagyonból, bár az üzletasszony ékszerei önmagában is több száz millió forintot érhetnek.

A manapság inkább produceri teendőivel elfoglalt üzletasszony azt is elárulta októberben a Hajdú Péternek, hogy önállóan is igen sikeres az üzleti életben, és ha minden a tervei szerint alakul, idén már ő maga is milliárdosnak mondhatja magát.

Piacokon mozgok, van tőzsdei rész, van ingatlan, festményeket vásárolok, aranyban vagy gyémántban is gondolkodom, a médiában is dolgozom… Mindig is büszke voltam arra, hogy soha nem kértem. Én nem szeretek kérni. Az a típus vagyok, aki így nőtt fel. A saját üzleteimmel ha minden jól megy, meg lesz az a realizált összeg, ami azt jelenti, hogy milliárdos leszek.

Bogit pedig ezen felül se kell féltenünk egy másodpercig sem, hiszen saját vállalkozásai is vannak: 2019-ig két, luxus kozmetikumokkal foglalkozó céget is vezetett, illetve testévére közös vállalkozása is szépen hozott a konyhára. 

Borítókép: Origo/Mudra László

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában