Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Zűr a világhálós űrben

A különböző internetes portálok fórumain nem ritka: az internetszolgáltatók kellemetlen ügyeit élőben tárgyalják meg a látogatók. Most olyan T-Online „akta" kerül terítékre, mely látszólag ártalmatlan és értelmetlen – az ügyfél magasabb színvonalú szolgáltatásért többet pénzt szeretett volna fizetni –, mégis úgy áll az ügy, hogy közel 40 ezer forint tartózást követel a szolgáltató a győri férfin.
„Az ügyünk tavaly szeptember kezdődött, mikor a gyerekem úgy döntött: elköltözik otthonról, s önálló életet kezd" – mondta a Vasárnapinak Rozek László. „A fiamnak ADSL Start Plusz internetes csomagja volt, de elsőre úgy véltem vele: nekem ez sok, s elég lesz egy olcsóbb csomag is. Ennek megfelelően bementem a szolgáltató Szigethy Attila utcai irodájába, s előfizettem az ADSL Light csomagra. Pár nap múlva azonban rájöttem, hogy kevés lesz az 1 GB letöltés, s mégis inkább maradnék a drágább, de korlátlan összeférést biztosító ADSL Start Plusz csomagnál. Ha hibáztam is valamiben, akkor legfeljebb abban, hogy meggondoltam magam, de ez nem lehet indok az utóbbi, lassan egy évben történtekre" – folytatta Rozek László.


Aláírás a valóság mellett

„Ezt követően eldöntöttem, hogy visszatérek a Start Plusz csomaghoz, így ismét betértem az említett győri ügyfélszolgálati irodába. Az ügyintéző hölgy miután meghallgatta kérésemet, készségesen felajánlotta segítségét. Azt mondta: még nem élesítették az ADSL Light csomagot, tehát semmi akadálya, hogy visszatérjek a nagyobb adatforgalmat biztosító előfizetésre, majd a szemem előtt összetépte az eredeti szerződést. A mai napig véget nem érő kálvária itt kezdődött" – közölte Rozek László. Azt firtató kérdésünkre, hogy ilyen semmitmondó ügyből mégis miként kerekedhet közel 40 ezer forintos „fenyegetés", Rozek úr folytatta a már-már magyaros történetet. „Hogy igen, hogy sem, s ez gyaníthatóan nem derül ki soha: szeptember 21-én életbe lépett az ADSL Light csomag, holott a szerződés megsemmisült. Eleinte csak telefonon érdeklődtem – megjegyzem: a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatát elérni minimum 10 perc, s garantáltan más munkatárssal tudsz beszélni, mint akivel tegnap félórán át kapcsolatban voltál –, majd miután nem vergődtünk zöldágra, visszamentem a győri irodába. Itt mindvégig korrekten és udvariasan viselkedtek. Vezető munkatársuk pedig aláírásával bizonyította idén januárban: a ADSL Light csomagra vonatkozó szerződés valóban megsemmisült, s a lakossági híváskivizsgálási és reklamációs csoport felé intézett leveleim a valóságnak megfelelnek".


Közel 40 ezer forint a tét

„Ennek ellenére a szolgáltató lassan egy éve köti a karót az ebhez: nem hajlandó megszüntetni az ADSL Light-ot, mondván hűségszerződés köt hozzá. Ezt a csomagot már a kezdet kezdetén nem voltam hajlandó használni, s biztos, ami biztos még a telefonkábelt és a modemet is összecsomagoltam – nehogy véletlenül adatforgalmat mutassanak ki. A legbosszantóbbnak azt tartom az egészben, hogy nem kevesebb, hanem több pénzt akartam havonta a szolgáltatásáért fizetni. Ráadásul olyan ügyféllel packáznak, aki 1980 óta vonalas, 1994 óta mobilszolgáltatást fizet a szóban forgó cégnél, vagy annak jogelődjeinél. Úgy, hogy közben tartózásom egyszer nem volt" – magyarázta Rozek László.

Hogy nem babra megy a játék, a T-Online 2008. augusztus 14-én kelt leveléből világosan látszik, hisz most már kereken 38 778 forintot követelnek a győri ügyfélen. Az összeg a kamatokkal együtt könnyen 50 ezer forint fölé emelkedhet ősz elejére. „Ezt követően kintlévőségünk érdekében a hátralékkezelő partnerünk megbízására kényszerülünk" – jelezte a szolgáltató, amennyiben nem fizeti be a győri férfi a csekket. Az ügyfélnek 2008. június 26-án küldött indoklásában az áll: „nyilvántartásunk szerint 2007. szeptember 21-én kérte ADSL Start Plusz szolgáltatását ADSL Light csomagra módosítani. Iktatási rendszerünkben nem szerepel a csomagmódosítás visszavonásával kapcsolatos dokumentum. Tájékoztatom, hogy 2007. szeptember 21-től kezdődően az ADSL Light szolgáltatás havi előfizetési és forgalmi díjait számláztuk. Iktatási rendszerünkben nem szerepel az előfizetési díj téves számlázására irányuló megkeresés az Ön részéről".

Egyelőre válaszok nélkül

Hogy a január 16-án elfaxolt, a szolgáltató győri munkatársának szignójával ellátott levelet miért nem vette figyelembe a lakossági híváskivizsgálási és reklamációs csoport – nem tudni. Mint ahogy azt sem, hogy mért nem teljesítik Rozek László kérését, miszerint mutassák be a szerződés eredeti dokumentumát.

A Vasárnapi beszélt telefonon, s elküldte kérdéseit Sólyom Balázsnak, a cég kommunikációs osztályán dolgozó PR-menedzsernek. Többek közt azt szerettük volna megtudni: a T-Online ilyen esetekben miért nem tanúsít több megértést, valamint a győri ügyfél hibázott-e a közel egy éve tartó hercehurca során bármiben. Sólyom Balázs egyelőre annyit válaszolt, hogy „utánanéznek a győri ügyfél panaszának, s lehetőség szerint igyekeznek megoldani a problémát". Úgy legyen.

Olvasóink írták

  • 2. kkkkk 2008. augusztus 25. 06:28
    „Sajnos még az ADSL-re sem tudok náluk előfizetni, már a 30 napos határidő is lejárt, de indokot nem adtak rá miért nincs bekötve a net. Mindez Győrtől 18km-re. A mobilos részlegről ne is beszéljünk...olyan káosz van ennél a cégnél , mint az áramszolgáltatónál. Hiába kis halakkal nem éri meg nekik foglalkozni, eltartják őket a nagy cégek. Az ügyfélszolgálati rendszerük meg siralmas, és hangsúlyozom nem az ügyintézők, hanem a rendszerük.”
  • 1. gromer 2008. augusztus 24. 17:19
    „En meg anno az elodnel modemes idoben (matavnet) voltam utoljara "T"-s ugyfel. Azota az osszes ceguket nagyivben kerulom, mert velem is hasonloan probaltak eljarni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Párszázas ajánlatok

1000 forintért cipő, 600 forintért blúz, 1500 forintért farmernadrág. A szezonvégi kiárusításoknál… Tovább olvasom