Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Zuhantak a lakásárak

Nyugat-Dunántúl - Az a használt lakás, amelyért tavaly 15 millió forintot is megadtak, ma jó, ha 12 millióért elkel. A gazdasági válság hatására a megyében is olvadni kezdtek az ingatlanárak.

– Az elmúlt hónapokban került helyére a használt lakások ára. Korábban voltak túlértékelve, amikor boldog-boldogtalan hitelhez jutott – állítja dr. Csóka Szilárd győri ingatlanszakértő, aki szerint ma ötödével kevesebbért adható el egy ilyen ingatlan, mint egy éve. „Két tényezőtől függ leginkább, mennyiért értékesíthető egy használt lakás. Egyrészt az új lakások árától, márpedig ezek a válság kitörése óta csökkentek, miután sokan akár veszteséggel vagy nullszaldóval szabadultak tőlük.

Másrészt a finanszírozási lehetőségektől, amelyek jelentősen szigorodtak. A bankok akár 35–40 százalékos önerőt is megkövetelnek, a kamatok pedig emelkedtek" – magyarázta a szakember. Ő úgy véli, egyhamar nem jön vissza az az idő, amikor 10 millió forint körül kelnek el a panellakások. Szerinte egy 53–55 négyzetméteres panel reális értéke 6–6,8 millió forint.

Az ingatlanpiac befagyása nem csak a városokat érinti. Jutasi Kálmán, Rábapatona polgármestere kérdésünkre azt mondta: több tucat családi házat árulnak a községben, de alig-alig kerülnek le az „eladó" táblák a falakról. Az önkormányzat szintén érzi a recessziót. A tizenhat építési telekből tavaly nyolc, idén viszont csak egy kelt el, annak ellenére, hogy jelentős kedvezményt kapnak a családosok. A 3,5 millió forintos vételár gyermekenként 600 ezer forinttal csökken, ha a helyi óvodába vagy iskolába íratják be a kicsi(ke)t. Az árcsökkenés évtizedes trendet tört meg.

A Központi Statisztikai Hivatal friss kimutatása szerint 55 százalékkal nőtt a városi használt lakások ára a Nyugat-Dunántúlon 2001 és 2008 között.

Kiderült, hogy a régióban nyolc éve egy átlagos, nem új építésű otthon 7,4 millió forintért kelt el, míg tavaly 11,5 millióért. A növekmény 55 százalék, ami mutatja, hogy az ingatlan hosszú évekig jó üzlet volt, ugyanis az összesített infláció mindössze 45 százalékot tett ki ebben az időszakban.

A régióban tavaly 8,5 százalékos áremelkedést regisztráltak a használtlakás-piacon. Ebben az évtizedben egyébként minden esztendőben volt valamekkora drágulás: a legkisebb 2005-ben és 2006-ban (mindössze 0,6, illetve 1,5 százalékos), a legnagyobb a nem túl szigorú lakástámogatási rendszer kiépülése után, 2003-ban (18,2 száza-
lékos).

Érdekesség, hogy a régió három megyeszékhelyén átlagosan 400 ezer forinttal került többe egy használt lakás, mint a többi városban. A különbség volt jóval nagyobb is: öt éve 1,4 millió forintot tett ki. Budapest és Pest megye után egyébként a Nyugat-Dunántúlon a legdrágább mulatság használt lakást vásárolni. A lista legvégén található Dél-Alföldön ehhez kétmillió forinttal kevesebb is elég volt az elmúlt évben.

Olvasóink írták

  • 1. MTT 2009. június 20. 20:23
    „Istenem, ha nekem lenne 12 millám, akkor most nem lenne adósságom...De jó is lenne. Bár sokan mondják, hogy a pénz nem boldogít, - szerintem azért, nem árt ha van.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Házak, telkek az APEH virtuális árverésén

Nyugat-Dunántúl - Az ingatlanárverést is elektronikus úton folytathatja le már idén az adóhatóság és… Tovább olvasom