Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Zuhannyal spriccelték le az ál-vízművest Győrben

˝Csak úgy sikerült elküldenem, hogy a fürdőben ráirányítottam a zuhanyrózsát és jól lespricceltem vízzel˝ - mondta az idős néni, akinél a csalók jártak.


Víznyomás mérés ürügyén jutottak be a csalók egy Ipar utcai társasház egyik lakójához, csak az idős néni lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt bűncselekmény - olvasható a történet a Pannon-Víz Zrt. Facebook-oldalán.

„Ketten voltak, előbb egy harmincas hölgy csöngetett be azzal, hogy biztos emlékszek rá, mert a sarki boltban volt pénztáros és van egy remek ajánlata. Beszélgettünk a konyhában, de éreztem, hogy valami nem stimmel, kezdett gyanús lenni a dolog. Ekkor újból csöngettek. Szerencsére az „ex-pénztáros" hölgyet sikerült kiküldenem, az új vendég pedig már a víznyomásra volt kíváncsi. Még egy igazolványfélét is mutatott. Végül csak úgy sikerült elküldenem, hogy a fürdőszobában ráirányítottam a zuhanyrózsát és jól lespricceltem vízzel" – emlékszik vissza az Ipar utcai hölgy, aki a vízmű diszpécserszolgálatán érdeklődött a történtekről. Bejelentése alapján a rendőrség az ál-vízművesek nyomába eredt.

A Pannon-Víz Zrt. felhívja a lakosok figyelmét, hogy legyenek óvatosak, jól gondolják meg, kiket engednek be lakásukba. A vízszolgáltató szakemberei hibabejelentés esetén mindig személy szerint a bejelentőt keresik, vele tartják a kapcsolatot. Víznyomásmérés, vízminőség-vizsgálat miatt nem keresik a fogyasztókat, a mérőcserékről pedig előzetes értesítést küldenek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fának csapódott egy Suzuki Pannonhalma és Ravazd között, a sofőr kirepült

A 82-es főúton befejeződött a súlyos baleset helyszínelése, megszűnt az útzár. Tovább olvasom