Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Zsúfoltan kezdik az őszt az óvodák

Győr - Teljes létszámmal nyit ősszel számos győri óvoda, s az év közben sok közülük várhatóan eléri a 120 százalékos kihasználtságot. Legtöbbjüknél csak külön engedéllyel indulhatnak az emelt létszámú csoportok.
Nem először és bizonyára nem is utoljára írunk az óvodák zsúfoltságáról: utoljára januárban adtunk hírt arról, hogy a Győr környéki falvakban élő családok nagy része is a városi óvodákat választja, s azt is megérzik az intézmények, hogy tavaly ősz óta az anyukák gyes mellett is vállalhatnak munkát. A helyzet azóta sem változott.

MARCALVÁROS : július
30–augusztus 10.: Benedek Elek
és Brunszvik Teréz Óvoda;
augusztus 13–24.: Benedek Elek,
Brunszvik Teréz és Mesevár
Óvoda; augusztus 21–24.: Kovács Margit Óvoda.

SZABADHEGY:
július 30–
augusztus 10.: Móra Ferenc és
Tárogató utcai óvoda;
augusztus 13–24.: Móra Ferenc,
Tárogató utcai és Lepke Óvoda.

KISMEGYER
: július 23–
augusztus 24.: Kölcsey-óvoda.

RÉVFALU–BÁCSA:
július
23–augusztus 24.: Szövetség utcai óvoda (Hédervári úti épület), nagybácsai óvoda (kisbácsai tagóvoda).

ADYVÁROS
: Fekete István
Óvoda; augusztus 21–24.: Fekete István és Micimackó Óvoda.

SZIGET–ÚJVÁROS:
július
30–augusztus 24.: Újvárosi Óvoda (Gyepszél utcai épület).

BELVÁROS
: július 30–
augusztus 24.: Bisinger Óvoda.

GYIRMÓT
: augusztus 13–24.:
Gyirmóti ÁMK.

MÉNFŐCSANAK
: július 23–
augusztus 10.: Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ
(Győzelem úti épület);
augusztus 13–24.: Petőfi Sándor
ÁMK (Horgas utcai épület).

NÁDORVÁROS
: július 23–
augusztus 24.: Nádorvárosi Közoktatási Központ Bartók úti óvodája, Gárdonyi Géza Általános Iskola Lehel utcai óvodája, Micimackó Óvoda Magyar utcai tagóvodája, július 30–augusztus 24.: Erzsébet Ligeti Óvoda, Mónus Illés utcai óvoda.

GYÁRVÁROS
: július 23–
augusztus 24.: Tündérkert Kisdedóvó és Waldorf Óvoda Tinódi utcai tagóvodája.

GYŐRSZENTIVÁN
: július
23–augusztus 24.: Szentiváni
Óvoda Kör téri tagóvodája.
Legfeljebb 25 fős lehet(ne) egy óvodai csoport a törvényi előírások szerint, ha ettől el szeretne térni felfelé a fenntartó önkormányzat, egyház vagy alapítvány – eltekintve az egészen kis óvodáktól –, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközponttól (OH-OKÉV) kell engedélyt kérnie. Mondhatjuk, hogy ez sorozatban megy mostanában, Győrben ugyanis alig van olyan óvoda, ahol ne lenne maximumon a létszám. Ez pontosan 30 kisgyereket jelent – legfeljebb húszszázalékos létszámemelés kérhető –, ennek ellenére tudunk olyan csoportról, ahol 32-en lesznek. Igaz, többnyire csak papíron, hiszen az óvodákban természetes a napi 5–6 hiányzó. Egy-két fős mozgás egyébként is gyakran előfordul, például ha költözés miatt kell „helyet csinálni" egy (vagy több) kisgyereknek a körzetes óvodában.

Túl a beiratkozáson már csak a gyárvárosi és az Újvárosi Óvodában van néhány hely, a többi intézmény megtelt.
Sőt, kiderült, hogy a tervezettnél 120–130 hellyel többre van szükség, ezért több városrészben fejlesztésekkel várják az őszt. Így Ménfőcsanakon is, ahol a legsúlyosabb a helyzet: az önkormányzat felmérése szerint körülbelül 50 gyereknek kell helyet biztosítani szeptembertől. Körülbelül, hiába kereste meg ugyanis az érintett családokat névre szóló, válaszborítékos kérdőívvel az önkormányzat, alig 40 százalékuk küldte vissza a választ, így a szülői szándékok feltérképezésében a becslésnél megbízhatóbb adatok ritkán állnak rendelkezésre... A ménfőcsanaki fejlesztés ideális esetben a jelenlegi, Horgas utcai óvoda bővítésével történne meg, s az önkormányzat már el is készítette a terveket egy új, 100 négyzetméteres épületszárny építésére, a pénz azonban – 75–80 millió forint – még nincs meg rá. Ezért kényszerű és ideiglenes megoldásként a szomszédos, eredeti kapacitásához képest 78 százalékos kihasználtságú Petőfi-iskolában alakítanak ki két csoportszobát az ovisoknak.

Hasonló a helyzet Győrszentivánon, ahol a „fél gőzzel üzemelő", kapacitásához képest 47 százalékos kihasználtságú Móricz-iskola épületébe költözik egy oviscsoport, itt azonban véglegesnek szánja az önkormányzat az iskola és az óvoda „összeházasítását". A másik csoport elhelyezését a Szentiváni Óvodában korábban megszüntetett csoport visszaállításával oldják meg. Egy-egy új csoport indul továbbá a zenei foglalkozásai miatt keresett Pásztor utcai óvodában, valamint a német nemzetiségi Brunszvik-óvodában. Előkészítés alatt van a révfalui Szent-Györgyi-iskolához tartozó új óvoda építése is – kiszolgálandó a vízivárosiak és az új beépítésű részek lakóinak (egyelőre még nem ismert) igényeit –, ez azonban egyelőre csak fejlesztési elképzelés szintjén szerepel a tervek között.

Pomaranski Luca

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szent Márton: Bizonytalan idősek, elbocsátott munkatársak

Pannonhalma - Információnk szerint három éve eladósodott az a kft., amely – tulajdonosként – üzemeltette a mára hatalmas adósságot maga előtt görgető Szent Márton Otthont. A negyven idős lakó attól tart, ha nem bólintanak az új tulajdonos új feltételeire, a nyugdíjasházzá való átalakításra, akár utcára is kerülhetnek. Tovább olvasom