Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Zsinagóga Pannonhalmán

A pannonhalmi zsinagógához hasonló emlékeztető nagyon kevés maradt fenn az országban, az imaházak és kisebb zsinagógák kilencvennyolc százaléka elpusztult. A pannonhalmi is kis híján hasonló sorsra jutott.

Felújítás: Tavaszra elsőként a külső vakolást kell megoldani.
Virágszárító is volt

A zsinagóga bejárta azt az utat, amit a zsidó hitközségek szakrális épületeinek jó része: volt többek között gyógyszerraktár, sőt, virágszárító is. Az 1870-es években emelt épületet a hitközség 1845-ben kénytelen volt eladni. Mint megtudtuk, azóta magánkézben volt, tizenhárom éve egy képzőművész vásárolta meg egy pannonhalmi jehovista családtól, s mint vallja, többek között a hirtelen magasba szökött építőanyagárak miatt nem tudta azonnal felújítani.

Az évek során így is sikerült olyan állapotba hozni a statikailag is lerobbant épületet, hogy tavaly a Pro Patria Napok nyitórendezvényét már itt tarthatta a Karzat Kultúrközpont Alapítvány, amelynek már egy éve haszonélvezeti joga van a zsinagógára. Az új tulajdonos tehát kulturális célokat tartott szem előtt, miközben többek között lecserélte a teljes tetőzetet, visszahelyezte a Dávid-csillagot, bevezette a szennyvízcsatornázást és a villanyellátást, helyrehozta a férfi- é s női karzatok padlózatát. A zsinagógában nyáron már aratótábort rendezett a tízéves haszonélvezeti joggal rendelkező kulturális alapítvány.

Borsa Kata, a Pannonhalma kulturális felvirágoztatásáért létrejött szervezet elnöke elmondta, szeretné, ha a frekventált helyen álló zsinagóga előbb-utóbb fesztiválközpont lenne, információs pulttal, találkozási lehetőséggel – arról nem is beszélve, hogy a programok egy részét is meg lehet tartani a kétszázötven lelket befogadó épületben.

28–30 millió forint

Mindez azonban nem a holnap problémája, mivel a teljes felújítás 28–30 millió forintot venne igénybe. Az állami pályázati támogatások évente lendítenek valamit az épület állapotán, az alapítvány éppen most nyert hatmillió forintot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, valamint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól – tudatta Borsa Kata. Így tavaszig elvégezhetik a zsinagóga külső vakolását, a vízelvezetést és a nyílászárók cseréjét. Az utolsó simítások azonban még igencsak messze vannak, s szakrális célokat már akkor sem szolgálhatna, ha volna erre egyáltalán igény – vélekedik a győri hitközség elnöke.

Igény nincs

Villányi Tibor elvben messzemenően támogatja az alapítvány törekvéseit. Mint hozzátette: sajnos negyvennégy megtette a magáét, az épületre – mint zsinagógára – igény sincs. Ám ha lenne, sem volna mód eredeti állapotát visszaállítani, s még így is szerencsésebb „sorstársainál", mivel a hasonló épületek kilencvennyolc százaléka elpusztult. Negyvenöt előtt minden öt-hat falura jutott egy imaház, igaz, a pannonhalmit méreténél fogva nem nevezhetjük annak. Imaháznál nagyobb, zsinagógának pedig őszintén szólva kicsi. Ám mivel leendő kulturális központról van szó, ez már a múlt kérdése.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiraboltak Győrött egy pénzespostást

Félmillió forintot zsákmányolt az a férfi, aki szerda reggel kirabolt egy pénzespostást Győrben. A… Tovább olvasom