Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Zivatar, felhőszakadás, jég! Citromsárga figyelmeztetés

Győr-Moson-Sopron megyére és a Nyugat-Dunántúlra elsőfokúra mérsékelte a hétfőre érvényes figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A kiadott előrejelzést ugyanakkor továbbra is fenntartják.

8 óra 5 perc - Narancssárga, azaz másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre az ország kilenc megyéréjére és a fővárosra. Az előrejelzés szerint hétfőn több helyen várható intenzív zivatar. Délelőtt inkább csak a Dunántúlon, a kora délutáni óráktól már a középső országrészben is, majd legkésőbb (várhatóan csak késő estétől) a keleti megyékben lehet zivatartevékenységre számítani.

A zivatarokat elsősorban a kora délutáni óráktól (nyugaton korábban) viharos szél (60-90, helyenként 90 kilométer/óra feletti), jégeső (helyenként 2 centiméter feletti átmérő) és felhőszakadás (rövid idő alatt 20-50 milliméter csapadék) kísérheti.

Heves zivatartevékenység (90 kilométer/óra feletti szél és nagy méretű jég) kockázata a déli órákban a Kisalföldön, majd délután a Dunántúl keleti felén, illetve Bács-Kiskun és Pest megyében, este, késő este az Alföld délkeleti, keleti részén kiemeltebb.

40-50 milliméter csapadék nagyobb valószínűséggel késő este a délkeleti, tiszántúli zivatarokat kísérheti.

Késő délutántól előbb a Kisalföldön, majd éjfélig a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén viharossá (70 kilométer/óra körüli legerősebb lökések) fokozódik az északnyugati szél.

Olvasóink írták

  • 16. pappe 2011. szeptember 06. 08:35
    „Nos: se zivatar, se felhőszakadás, se jég. Csak némi erős szél és pár csepp eső. Ebben semmi nem volt "citromsárga". De hát a meteorológusok úgy vannak vele gondolom, hogy jobb félni, mint megijedni! :)”
  • 15. Madarász 2011. szeptember 05. 20:24
    „13. Sajna? Miért lenne sajna? Essen csak, ráfér a növényekre!

    De itt még mindig semmi...”
  • 14. buggyant 2011. szeptember 05. 20:03
    „na mivan, néha beijesztenek minket aztán sehol semmi?”
  • 13. Hunicum 2011. szeptember 05. 16:52
    „Na most már hatalmas felhőket látni ugyanott mint az előbb!
    De milyen szép, talán ennyire szépet még nem is láttam még.
    Kicsit késik de meg jön az sajna!”
  • 12. Tudós-1 2011. szeptember 05. 15:41
    „Ez nem jött be - szerencsére !
    De ki fogja komolyan venni az ötletelő meteorológusokat a jövőben?!”
  • 11. mais 2011. szeptember 05. 15:18
    „Jó meleg van és szépen süt a nap :)))”
  • 10. Hunicum 2011. szeptember 05. 14:46
    „14:40
    Kinézek és a távolba látok valami felhőcskét. Úgy Sopron magasságában járhat, de nem tűnik vészesnek.
    Lekopogjam.”
  • 9. bn 2011. szeptember 05. 13:58
    „Tuti lesz hidegfront, tegnap este majd szétszakadt a fejem. Ennél biztosabb előrejelzés nincs. Nem vagyok egy érzékeny típus, de ha az én fejem fáj -ilyenkor elég jellegzetes - akkor tuti szar idő lesz egy napon belül...”
  • 8. pappe 2011. szeptember 05. 13:23
    „7-hez: "elsőfokúra mérsékelte a hétfőre érvényes figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat" Az alcímben van a magyarázat! :)”
  • 7. Madarász 2011. szeptember 05. 13:01
    „5. Lehet, de a déli órákban már meg kellett volna jönni a viharnak, legalább is a cikk szerint, késik...

    Amúgy észrevettétek, hogy a cikkben narancssárga riasztás van, a címben meg csak citromsárga?”
  • 6. Legoooo 2011. szeptember 05. 12:48
    „Délelőtt Nyúlok egy kicsit esett....”
  • 5. faludi.moni 2011. szeptember 05. 12:47
    „Madarász:Ezt nevezik vihar elötti csendnek,csak várj!”
  • 4. Madarász 2011. szeptember 05. 12:23
    „Lassan fél egy, felhőnek nyoma sincs... Kicsit mintha felélénkült volna a szél, de dög meleg van.”
  • 3. pappe 2011. szeptember 05. 12:06
    „Jeh lehet ezt (is) benézték...”
  • 2. Lobbo71 2011. szeptember 05. 11:56
    „Ha ők maguk mérséklik, akkor valószínűleg eső sem lesz...”
  • 1. pappe 2011. szeptember 05. 11:40
    „"Heves zivatartevékenység (90 kilométer/óra feletti szél és nagy méretű jég) kockázata a déli órákban a Kisalföldön" Déli órákban? Itt Győrben egyelőre még minden happy! Aztán lassan dél...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamattal ketyeg a vízdíjtartozás

Nemcsak a bankoknak, de a szolgáltatóknak is egyre többen tartoznak. A Pannon-Víz zrt. kintlévősége… Tovább olvasom