Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Zene nélkül mit érsz? - Jogtalanul szólt a zenegépben a dal a megyében

A NAV szerint három megyei szórakozóhelyen is olyan zenéket játszotta gép, amelyekhez nem volt engedély.

A pénzügyőrök az elmúlt napokban jövedéki ellenőrzések során három Győr-Moson-Sopron megyei településen is találkoztak olyan zeneszolgáltatással, melyekkel kapcsolatosan a jogdíjakat nem fizették meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának munkatársai az elmúlt napokban három Győr-Moson-Sopron Megyei vendéglátóhelyen tartottak ellenőrzést, melyek során a MAHASZ szaktanácsadói is közreműködtek.

Az ellenőrzést kiterjesztették a szórakozóhelyeken zeneszolgáltatást nyújtó technikai eszközök vizsgálatára is.

A helyszíni, előzetes szakvélemény alapján a zeneszolgáltatáshoz igénybe vett zenegépeken olyan zeneművek kerültek lejátszásra és tárolásra, melyek felhasználására engedéllyel nem rendelkeztek, a felhasználás tekintetében jogdíjat nem fizettek.

A Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság mindhárom esetben halaszthatatlan nyomozási cselekmény során a zeneműveket tartalmazó technikai eszközöket lefoglalta.

A zeneszámokat engedély nélkül szolgáltató személyek ellen a hatóság szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságához.

A bűncselekményt elkövető személy akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. titokgyula 2012. augusztus 19. 18:58
    „Jó lenne egy szer kideríteni, hogy a MAHASZ hová tünteti a pénzt, amit bezsebel. Mit kapnak belőle az előadók.”
  • 34. szabo1936 2012. augusztus 17. 22:24
    „Mankapunka
    Nekem az egy nagy elmeny lene ha egy olyan emberel mint te leulhetnek es egypar jo ital melet elbeszsgethetnenk en ugy latom,hogy te igazan latod,hogy sajnos mi tortenik az en o hazamban,
    Egy szep hetveget kivanok neked finom italokal.
    Udv: A Szabo”
  • 33. torabora 2012. augusztus 17. 21:19
    „29.<moderálva>”
  • 32. tati 2012. augusztus 17. 15:29
    „még annyit,én befizettem az év elején,mint minden évben.
    nem azért,mert kötelező,hanem mert így korrekt,ez a rend,és így nem találnak rajtam fogást.
    legalábbis emiatt a hülye jogdíj miatt.
    na,3 hete,amikor begördült a kocsi a vendégekkel éjszaka,nem is büntettek meg,miután illedelmesen bemutatták az igazolványaikat,és köszöntek:
    -NAV,tisztiorvosi szolgálat,önkormányzat,rendőrség.
    ilyen egyszerű,megvolt minden az ellenőrzés 20 percig tartott.”
  • 31. tati 2012. augusztus 17. 15:05
    „26!
    ha így gondolod,hogy engem az zavar,oké....de nem így van.
    mindegy,de csak hogy értsd,ha ta lennél ebben a műfajban egy vállalkozó,s mindent rendesen fizetnél,te sem ünnepelnéd azt,aki ugyanazért a munkáért a felével is beéri....
    miért?azért,mert NINCS VÁLLALKOZÁSA,NEM FIZET ADÓT,NEM FIZET JOGDÍJAT,stb.
    ez ilyen egyszerű,gondold csak át.
    de így van ez más szakmákkal is.
    pl.bolt,pékség asztalos,stb...
    addig nem lesz rend,amíg be nem tartatják.
    még akkor sem,ha te másként gondolod.”
  • 30. Demalgon 2012. augusztus 17. 14:22
    „Dehogyisnem :) Majd, ha nem konzervesedik el a zene, akkor lehet kérni a jogdíjakat. De urambocsá a minőségromlásért magas és többletárat elkérni, mint amennyit ér? Ha lehetne választani ... magamból kiindulva ... egy AC/DC-ért, Guns n Roses-ért, Bon Joviért, vagy egy Scorpionsért ha úgy lenne fizetnék ... de egy Michael Telo, vagy Justin Biber, vagy Kanca Kudoro, meg a többi pléhzene, ami még annál is silányabb, mint amikor az ősember zenélni tanult könyörgöm. Ár/Érték!
    1. Az ember minek adjon pénzt szarért, ha ingyen is megszerezheti
    2. Ha a szar kell neki még is, akkor meg tudja venni mp3-ban fillérekért, a további jogdíjazásért azért nem értek egyet, mert ha hallom a rádiót bömbölni a nyílt utcán, akkor nekem is kellene azért fizetni, mert hallok olyan zenét, amit csutkára felnyom isten barma, hogy nesze paraszt süketülj?
    3. Meg lehet nézni a CD árakat. Amíg az ár/érték arány ennyire a fellegekben jár és nincs realitásérzéke, ami sose volt, addig miért is adjunk ki a szarért pénzt?”
  • 29. Mankapunka 2012. augusztus 17. 11:36
    „Szabó!!! Lassan sikerül csak pár ember elöl a ködöt eltisztítani. Páran eszmélnek lassan. Ez már haladás.

    torabora

    Nem is tudom,ki mondta nagy nyilvánosság előtt,hogy félázsiai magyarisztán lakossága. Látom,te magadra ismertél,és fáj,hogy a hazád lassan elárul.

    Ezt is ünnepeld majd most 20-án,hogy minden jó mederben folyik.”
  • 28. Mankapunka 2012. augusztus 17. 11:33
    „soslaszlo

    Akkor most miért is sír a TV-ben,hogyha ő termelt régen mindent,most meg otthon nem tud főzni,de a pizzériába el tud menni a menüért. Ja,hogy a nyugdíj mellett is dolgozik,és nincs ideje főzni,de a gyerekének,aki felépítette a házat,meg ott hagyta a francba,gondolom,volt oka rá.

    Tudod,nekem csak a sírásukkal van a bajom. Lenne időd,ülj fel egyszer egy héten minden nap,a piac környéki buszokra,és azt fogod látni,hogy tömött batyuval jár haza minden nap,minden nyugdíjas,ne mondd,hogy pont ők az a 100,akik jól fizették a járulékot.

    Szép a szöveg,de ez megint a megmagyarázása,hogy feketén mennyi mindent eladott.Látom,nem érted a gazdaság alapját,hogyha nem fizetsz be semmit,akkor azt hogy forgassák meg,és adják vissza 40 év múlva.

    Én egyet tudok,hogy itt sosem leszek nyugdíjas.”
  • 27. soslaszlo66 2012. augusztus 17. 08:47
    „Mankapunka!
    Téged meg jól megvezetnek. Annak idején ez volt a "trend" falun:
    Az anyukák -leginkább falun - otthon maradtak a gyerekkel sok évig, mivel az akkori propaganda szerint az anyának a gyerek mellett volt a helye és lehetőleg sok gyereket szüljön és a lehetőségeket sem teremtették meg falun, hogy az anyuka dolgozhasoon. Akkor falun egyáltalán nem volt bölcsöde, akinek nem volt rokona, hova tegye a gyereket? Egyébként ma sem sok helyen van. Az óvoda is csak fél nyolckor nyitott, hogy ment volna el dolgozni? Akkor műszakban jártak dolgozni, vagy 8-ra. Hogy ért volna be a munkahelyére? Ez egyébként ma is probléma falun. Apuka pedig dolgozzon a gyárban. Hozzáteszem, hogy akkor 1 keresetből szerényen, de meg lehetett élni. Anyuka pedig otthon dolgozott, igaz, hogy nem volt munkaviszonya, de megtermelte a kertben a zöldséget és minden háznál tartottak állatokat így a hús is megvolt a családnak.(Ajánlom, hogy próbáld ki a kapálást és a gyomlálást, stb, akkor majd megtudod, hogy mi az a munka.) És ugye akkor 0 volt a munkanélküliség, mert bizony akkor az volt a cél, hogy senki ne lézengjen az utcán. Falusi férfi a gyárban vagy a TSZ-ben, nő a gyerekek mellett a háztájival. Most meg te ....om, őket hibáztatod és azt hiszed, hogyha ők is járulékot fizettek volna, akkor most a te sorsod (ország sorsa) jobban alakult volna. Egyébként a 80 éves nénik, bácsik falun még mindig többet dolgoznak, mint te. A "fejesek" egyik kezükben az aprókon próbálnak spórolni, míg a másik kezükből a milliárdokat adják ki, amiből ilyen-olyan úton nekik is kerül. Ezért nem fog kerülni a te nyugdíjadra. Okold csak a kisnyugdíjasokat! Kíváncsi leszek, hogy amikor te nyugdíjas leszel, akkor mi lesz a trend? Talán épp az, hogy legyen jó sok gyereked és akkor kapsz csak nyugdíjat. Akkor most vágjál bele gyorsan, mert akkor már nem tudsz mit csinálni! Mint azok a kisnyugdíjasok sem, akik akkor a számukra jobb megoldást választották. Választották? A fenét, ez volt és kész.
    Gondolom, te is azok közé tartozok, akiknek ha megemlítik a mezőgazdaságot és állattartást, akkor a drága sok milliós traktorok, gépek jutnak eszébe és azt hiszed, hogy minden falusinak ez van a garázsában.”
  • 26. cseppek 2012. augusztus 17. 08:31
    „tati
    Téged az bánt, hogy te fizetsz, más meg nem.

    Engem meg az bánt, hogy emberek tömegei akarnak ingyen, munka nélkül megélni (sőt meggazdagodni).

    Magát a jogdíjat nem értem. Hogy engedhető meg, hogy egyszeri munkával évtizedeken át szerezhessen valaki jövedelmet?
    Egy tanár lead egy órát és megkapja érte a fizetését. A diák később azt a tudást felhasználja és azzal boldogul. És egyetlen tanár sem követeli élete végéig, hogy az egykori diákjai fizessenek neki, ha haszonra tesznek szert a tőle megkapott tudás által...

    És ezernyi szakmát tudnék még sorolni. Aki dolgozik, annak fizetség jár. Egyszer. És nem milliószor, élete végéig (és azon túl az örököseinek...)”
  • 25. torabora 2012. augusztus 17. 07:29
    „manka.... mit magyarisztánozol te folyton ?menj vissza az őshazádba (India) oda való vagy te kvakkvarakvakk!”
  • 24. szabo1936 2012. augusztus 16. 23:45
    „23.carpedien6
    Hat csak most ebredtel fol az almaidbol Manka ezt mar tobszor megirta nektek!”
  • 23. carpediem6 2012. augusztus 16. 22:50
    „Mocskos egy ország ez,mocskos és korrupt szemétláda politikusokkal!! Innen el kell húzni minél előbb,mert itt nincs jövő. Ezek az élősködő szemetek meg mindenből pénzt csinálnának csak sárba tudják taposni a jó népet!”
  • 22. Lobbo71 2012. augusztus 16. 20:55
    „Azt ne felejtsétek el, hogy a magyar rendszer sokkal szabadabb, mint pl az amerikai, ahol 1 db mp3 letöltéséért már börtönbe kerülhetsz. Nálunk meg befizeted az 5 Ft jogdíjat egy dvd után és annyi filmet meg zenét töltesz le legálisan, amennyit akarsz. Sőt, az idei törvényváltoztatás szerint bizonyos határokon belül már torrentezhetsz is, ahol feltöltés is történik.”
  • 21. tradermike 2012. augusztus 16. 18:09
    „Akkor ennek örömére küldeném mindenkinek az AC/DC együttestől a ´Meg lettél villámcsapva´ című számot magyar hangalámondással: http://www.youtube.com/watch?v=efIfk8uNPGE
    A témához hozzászólva: tételezzük fel, hogy szól a rádió egy étteremben. A rádióadó már fizetett jogdíjat a szerzőknek, ráadásul emeltet, hiszen többen hallgatják a műsort. Akkor az étteremnek miért kell még pluszba fizetni - kvázi ugyanazért még egyszer?”
  • 20. háté 2012. augusztus 16. 18:09
    „Kérem a kocsmárosokat megbüntetni, mert nem fizetnek adót a levegővel "összekeveredett" alkoholszagért!
    Milyen dolog az, amikor a turista bemegy a kocsmába- étterembe és a jó magyar pálinkaszagból ingyen beszippant?”
  • 19. bogica 2012. augusztus 16. 18:06
    „Egy ejszakai barban dolgozom pultoskent Ausztriaban.Ott is igy müködik.Evente be kell fizetni ezt az adot.Viszont ahogy velünk kezdödött az sem semmi.Egy csütörtök ejjel kb fel kettö fele harom töreszeg jol öltözött ferfi jött be.kertek harom sört es azt kerdeztek ki az üzlet vezetö.Kerdezem hogy miert? erre ök szorakoztatasi adoert jöttek!!!!!!!!!!Szolok a fönöknek es ö is kerdezi mit akarnak?Mire ök irjuk fel az adatainkat egy papirra es fizessünk nekik szorakosztatasi adot.Na erre a fönök,Elöször is igazoljak magukat iratokkal papirokkal,hogy miert jöttek.Mire ök ha nem fizetünk akkor kihivjak a rendöröket .A fönök meg mondta nekik oke de azonnal!Termeszetesen nem volt naluk semmifele papir,nagyongyorsan fizettek es tavoztak.4honap mulva jött meg a polgarmesteri hivatalbol egy ertesitö hogy ezt az adot bekell fizetni.”
  • 18. Mankapunka 2012. augusztus 16. 17:08
    „11. myastheniagravis

    Ja,mint a tegnapi Telaviv2-s nő,hogy bezárták a pizzériát,és nem kapta vissza az ételhordóját,pedig ő kisnyugdíjas.
    Elég sok van belőlük,akik csak sajnáltatni tudja magát,aztán él,mint marci hevesen.

    Én a falunk élő 30 000 Ft-ból élő nyugdíjast sem sajnálom,mert életében egy deka járulékot nem fizetett,és ameddig a gazdaságot csinálta,addig még a gyerekének is felépített egy házat.Neki volt először "kocka lámpás Ladaja" a faluban,most meg sír,hogy kisnyugdíjas.”
  • 17. Tündenéne 2012. augusztus 16. 16:45
    „9. tricse 2012.08.16. 10:41

    Jogdíjfizetés évente egyszer van. És mindent vonnak belőle, szóval kb a felét lehet csak megkapni :(”
  • 16. zoli78 2012. augusztus 16. 16:32
    „Börtönbe velük”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyógynövényáldás Pannonhalmán

A Pannonhalmi Főapátság idén is megtartotta a hagyományosnak számító gyógynövényáldás szertartását a… Tovább olvasom