Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Zelk-díj Villányi Lászlónak

Zelk-díjat kapott Villányi László költő, a Műhely folyóirat főszerkesztője a napokban.

A kuratórium egyik tagja, Kántor Péter laudációjában Zelk Zoltán leghívebb mai örököseként említette a kitüntetett győri alkotót.

Az indoklás szerint: ˝Ízig-vérig a szerelem költője, mit sem törődve azzal, hogy manapság jellemzően inkább a nő költők uralják e témát. Villányi ráadásul még halk szavú költő is, ami így együtt igazi anakronizmusnak számít – s mint ilyen, bátor cselekedet: sokkal bátrabb, mint futni valamilyen kordivat után. Villányi László szájszegletében és verseiben évtizedek óta konok következetességgel viseli és képviseli a maga tűnődő-ámuló, sosem erőszakos, sosem mesterkélt, utánozhatatlan félmosolyát, mely mára jól felismerhető tájékozódási ponttá vált a kortárs költészet tarka terepén.˝ ˝

Villányi László költői munkásságát korábban – többek között – József Attila-, Kormos István- és Greve-díjjal ismerték el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az árusok nyakán maradtak a fenyőfák

Idén fenyőfából jókora a túlkínálat: akad olyan árus, akinek harminc maradt a készletéből. Az… Tovább olvasom