Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Zavarja a lakókat a kocsma zaja

A kocsma, a benne mulatók másokat zavaró zaja Petőfi-versnek is témát adott.
Takács Ferencné: Éjszakai nyugalmát négy éve nem találja, és ezért egy drinkbár vendégeit okolja.
Napjainkban a győri Vak Bottyán utcából érkezett panasz emiatt: a ricsajért a drinkbárból későn távozókat okolja olvasónk. Értük a működtető ugyan nem felelős, de hajlandó az egyeztetésre. Vak Bottyán utcai olvasónk nem akar belenyugodni abba, hogy éjszakai nyugalmát rendszeresen megzavarják. Pedig az a drinkbár, amit a zajért, a rendbontásért okol, már négy éve működik szomszédságában. Igaz, mikor elkezdték építeni, több mint húsz lakó tiltakozott ellene, sikertelenül.

Kérte, hogy segítsünk

– Nem értem, miért söpörték le kérésünket, beadványukat minden asztalról, hiszen Szabadhegyen, családi házas övezetben lakunk. Persze ma már nem is a vendéglátóhely bezárását szeretném elérni, csak azt, hogy tartsa be a nyitvatartási idejét. Ha lehet, hétvégén se legyen nyitva éjfél után és az onnan távozókra legyen valamiféle hatással a működtető. Ugyanis a legnagyobb randalírozást a vendégek okozzák, mikor italozás, szórakozás után hajnaltájt hazaindulnak. Én viszont reggel öt órára járok dolgozni. Az is érdekes, hogy két szórakozóhely van az utcánkban, de csak egyik okoz zavart. Szeretném, ha a másik vezetője is tekintettel lenne a lakosokra – panaszolta szerkesztőségünknek Takács Ferencné. Gondját az önkormányzatnál is többször jelezte és a rendőrséget is gyakran kihívta a zaj miatt. Ám a hatóságok szerinte csak átmeneti sikert értek el, ő pedig belefáradt az utánajárásba. Kérte, derítsük ki, kihez fordulhatna.

Nem kell belenyugodni

Nagyné dr. László Edit, a győri közigazgatási iroda vezetője leszögezte: nem kell belenyugodni az állandó zajba, az éjszakai rendzavarásba. Ugyan a vendéglátó-ipari egységek működési engedélyét a jegyző köteles kiadni, ha a szükséges szakhatósági engedélyeket a működtető beszerzi, de a lakosság jelzései alapján többféle lehetősége is van az intézkedésre. Több rendelet szerint is eljárhat, ha a nyugalmat zavarja a szórakozóhely működése. Korlátozhatja a terasz nyitva tartását akkor is, ha nem közterületen van és magának az egységnek a nyitva tartását is. Ellenőrizheti annak betartását. Persze a lakossági észrevételek tartalmáról például zajszintméréssel kell meggyőződni. Tehát a tájékoztatás szerint a jegyzőhöz kell kérvényt benyújtani. Általában már a közigazgatási irodán levezetett tárgyalás eredményhez vezet a hasonló ügyekben. Arra még nem volt példa Nagyné szerint, hogy egy egész egységet bezártak volna ilyen okok miatt, de a szórakozóhelyről távozáskor zajongók ügyében már volt olyan bírósági ítélet, ami a rendbontást a vendéglátóval összefüggésbe hozta. Ennek ellenére közterületen zajongás esetén elsősorban a rendőrség az illetékes.

Megbeszélhetnék a gondokat

Mint megtudtuk, a Vak Bottyán utcaiak gyakran kihívják a rendőrséget és levélben is kértek segítséget. A járőrök jelenléte mindig megtette hatását, de csak míg ott voltak. Azt viszont a panaszos is megérti, hogy háza előtt nem állhat állandóan rendőr.
A drinkbár működtetését nemrég vette át az a vállalkozó, aki lapunknak elmondta: szerinte bentről nem szűrődhet ki zavaró zaj a környékre. Erre ügyelve állították össze a berendezést. A vendégek kinti magatartásáról pedig úgy érzi, nem tehet. Nagy Zsuzsanna mindennek ellenére szívesen megbeszéli a gondokat a környékbeliekkel, hajlandó az egyeztetésre, arra, hogy közvetlenül, egymás közt rendezzék az esetleges problémákat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torta a Habsburg-keresztelőre

Dr. Tóth Zsoltné cukrász készítette el a tortát,  Habsburg Ottó unoká- jának, Károly-Konstan-… Tovább olvasom