Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Vörösiszap-katasztrófa a Győri Ítélőtáblán - ˝Csak menekülésre tudott az ember gondolni˝ - fotók

Csütörtökön tárgyalták a vörösiszap-károsultak polgári perét Győrben.
"Olyan volt, mint egy árvíz, pillanatok alatt történt az egész. Csak menekülésre tudott az ember gondolni, hogy mibe kapaszkodjon" - mesélte portálunknak a 2010-ben életveszélyesen megsérült vörösiszap-károsult, aki csak egy a csütörtökön tárgyalt polgári per felperesei közül.

A Győri Ítélőtábla végül nem tudott jogerős ítéletet hozni, mivel eljárásjogilag tisztázni kell, jogutódlás vagy névváltozás történt-e a MAL Zrt. mellett beperelt felügyelőségnél idő közben? Ez a meghatalmazás miatt nem mindegy, ezért érdemi döntés is csak később születhet.




Vörösiszap-katasztrófa - polgári per a Győri Ítélőtáblán


"Amikor már be tudtunk menekülni, akkor is mellig ért a lúg. Kint voltunk az utcán, egy perc alatt emelkedett fel az egész. Ahogy az autó csúszott felénk, rácsaptam a kutya nyakörvét az autóra, a másikat a kilincsre. Ott lebegett mellettünk az autó. Fél órát kapaszkodtunk a vaskerítésbe" - csak néhány mondat az életveszélyesen megsérült devecseri családapa nyilatkozatából. Kálmán Tamás és felesége mellett még 66 vörösiszap-károsult nyújtott be keresetet a MAL Zrt.-vel és a környezetvédelmi főfelügyelőséggel szemben. Vagyoni kárt és átlagosan 5 millió forintos nem vagyoni kárt követelnek a 2010 október 4-én elszenvedett borzalmakért.

Az első fokon eljárt Veszprémi Törvényszék ítéletében az MAL Zrt-t kötelezte 9 felperes részére vagyoni és nem vagyoni kártérítések megfizetésére 148.000,- Ft-tól 7.446.000,- Ft-ig terjedő összegben. Ezt meghaladóan a törvényszék a kereseteket elutasította. Összesen 30 felperes fellebbezett, a jogerős ítéletre előreláthatóan május 21-ig kell várniuk. Továbbra is fenntartják, hogy a polgári jogi felelősségen a hatóságnak is osztozni kell, elsősorban azért, mert nem végzett mérést a katasztrófa előtti szemle kapcsán.

Bővebben minderről a Kisalföld holnapi számában olvashatnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ETO Parkot nem lopta el senki

Tarsoly Csaba 800 milliós Rába-részvénycsomagot kapott a stadion fejlesztéséhez a várostól - mondta… Tovább olvasom