Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Vonatszerelvények ütköztek Győrben

Üres vonatok ütköztek egymásnak tolatás közben a győri vasútállomás területén, közel a pályaudvar peronjaihoz. Személyi sérülés nem történt.


„Reggelizés közben hallottuk a nagy csattanást, az azt kísérő éles, fémes hangokat. Aztán konyhaablakunkból láttuk is, hogy egy személyvonat szerelvényei egymásnak préselődtek. Mozdonyuk nekimehetett az előtte lévő vagonsornak" – értesítette olvasónk szombaton délelőtt szerkesztőségünket. Elmondása szerint mindez a hajdani repülőhíd és az állomás közti részen történt.

A MÁVinform tájékoztatása szerint a győri vasútállomásnál 10 óra 10 perckor történt az ütközés. Veszprémből megérkezett a járat a pályaudvarra, az utasok leszálltak róla, ezután a szerelvényt úgynevezett tárolóvágányra tolatták. Eközben – valószínűleg a sebesség és a távolság rossz felmérése miatt –  ráfutott egy álló, tárolt szerelvényre. Személyi sérülés nem történt: a vonaton tartózkodó vasúti szakembernek nem lett baja, utasok pedig egyáltalán nem voltak a kocsikban. Horpadások láthatók a mozdony elején és öt kocsi oldala kisebb mértékben megsérült, de a MÁVinform tájékoztatása alapján nagyobb volt a zaj – hiszen többtonnás járművekről van szó –, mint a tulajdonképpeni baj. Az ütközések tompítására hivatott ütközők törtek össze a kocsikon, az nagy csattanással járt. Forgalmi fennakadást az eset nem okozott.
Tolatás: Ráfutásos baleset miatt behorpadt a mozdony eleje, több kocsi oldala megsérült, összetörtek ütközőik.

Korábban

A győri vasútállomás közelében egymásnak ütközött két vonat – ezt egy közelben lakó jelezte portálunknak délelőtt 11 óra után nem sokkal az ablakából látottak alapján.

Állítólag az egyik ketté is tört. Ezt azonban a helyszínen látottak nem erősítették meg, csak két személykocsi állt egymáshoz közelebb a szokásosnál, egy vezeték leszakadása látszott.

Meg egy mozdony épp mintha ráfutott volna egy személyvagonra. A forgalmi irodánál viszont nagy volt a sürgés-forgás, az idegesség.

Galéria!


Nyilatkozni senki nem akart, az állomásfőnökre és országos vezetőjükre vártak. Rendőrt, mentőt nem láttunk a helyszínen. A mentőket nem riasztották.

A rendőrségre se érkezett bejelentés.

 Olvasónk pontosította beszámolóját: "A Bisinger sétányon lakunk, a hátsó, emeleti ablakainkból jól rálátunk a vasútállomáshoz egészen közel lévő sínekre. Épp reggeliztünk, amikor hatalmas durranást hallottunk és fémes, éles csattanás is kísérte. Aztán már láttuk is, hogy két személyszállító szerelvény végei egymásnak préselődtek. A köztük lévő átvezető rész - amin áthaladunk, mikor egyik kocsiból a másikba megyünk - tört ketté, a kocsikat összekötő lánc is elszakadt. De a nagyobb zajt a mozdony okozhatta, azzal hogy ráfutott az előtte álló vagonsorra. Ez okozhatta a kocsik összefutását. A mozdony elejét viszont mi ablakunkból nem láttuk. Mindez a régi repülőhíd és az állomás közti részen történt."

A MÁVinform tájékoztatása szerint a győri vasútállomásnál 10 óra 10 perckor történt az ütközés. Veszprémből megérkezett a járat a pályaudvarra, az utasok leszálltak róla, ezután a szerelvényt úgynevezett tároló vágányra tolatták. Eközben – valószínűleg a sebesség és a távolság rossz felmérése miatt – nekitolatták, nekiment, ráfutott egy álló, tárolt szerelvényre. Személyi sérülés nem történt: a vonaton tartózkodó vasúti szakember sem sérült meg és utasok egyáltalán nem voltak a kocsikban. Öt kocsi oldala kisebb mértékben megsérült, de a MÁVinform tájékoztatása alapján az ütközés zaja nagyobb volt – hiszen több tonnányi járművekről van szó -, mint a tulajdonképpeni baj. Az ütközések tompítására hivatott ütközők törtek össze, az nagy csattanással járt. Forgalmi fennakadást az eset nem okozott.

Olvasóink írták

  • 15. RickCartman 2009. október 11. 19:41
    „a balliberális fujkumenisták letagadják a vonatbalesetet is.de majd vekkerviktor eltörli ezt is!Lesz itt rend!”
  • 14. oaxacaca 2009. október 11. 19:19
    „Mi a kérdés, sajna nem értem. Vonatszerelvények-e, ütköztek-e, vagy Győrben-e. Ha egyik sem kérdés, akkor minek a kérdőjel? Ez egy kérdés.”
  • 13. Dr_Kriszpi 2009. október 11. 09:34
    „Sziasztok..

    Hát én már csak jot röhögök rajtatok:D mit tudtok ezeken vitázni
    a sok kötekedő emberkén jobb dolgotok nincs?
    lehet jobb cikkeket irni tessék.. lehetőség adott
    csak hát .... nagyon LOL”
  • 12. Hunicum 2009. október 11. 07:20
    „Accra!
    Ez már tényleg kötözködés! Nyisd ki a bamba szemeidet és nézd figyelmesen a képeket! Még a vak is láthatja a mozdony elején a benyomódást és a vagon hátulján a törést!
    Amúgy nem egy egetverő sztori ez!”
  • 11. Accra 2009. október 11. 01:05
    „A képgalériában meg mit kellene látni?? A képeknek van bármi köze az "ütközéshez"? Mert egy karcolás sem látszik.”
  • 10. sorok_közt 2009. október 11. 00:25
    „Na ez meg túltett a Kisalföldön is: eszerint a kocsi tört ketté...

    igaz,ez meg csak ATV”
  • 9. Eüdolgozó 2009. október 10. 23:41
    „http://atv.hu/hircentrum/091010_sulyos_baleset_gyornel__senki_nem_meri_megerositeni.html”
  • 8. támogató 2009. október 10. 21:54
    „én is szoktam.
    de ilyen fenomenálisan együgyű cikkeket jobb, hogy nem látok nyomtatva, mert lakásom legkisebb helyiségében üldögélve gyorsan a hátam mögött kötne ki.
    baleset. igen. egy vörös jelző akár egy milliméterrel való meghaladása is a vasút szempontjából balesetnek minősül... nem hallgatnak arról sem (szigorú vizsgálat következik minden esetben), csak mivel zárt, üzemi területen történt, senkinek semmi köze hozzá!”
  • 7. sorok_közt 2009. október 10. 19:03
    „rendszeresen olvasom.
    A pontos, és szakszerű tényállást szakértőkből álló csapat több hetes vizsgálata után lehet megállapítani. Egy laikus nyilván nem tudja szakszerűen elmondani, mi történt. Laikus ez esetben a tanu, és az újságíró is. A lényeget lehet tudni: kisebb, sérülés nélküli baleset volt a győri vasútállomáson (gondolom hozzá tartozik a tőle 200 m-re levő szakasz is), a vasút pedig hallgat...”
  • 6. Igazamvan 2009. október 10. 17:52
    „Újságíró???
    Itt a kisalföld online-on?
    Most vagy itt először?”
  • 5. sorok_közt 2009. október 10. 17:46
    „francnak jártok erre az oldalra, ha állandóan kötözködtök az újságíróval!”
  • 4. BigDawe 2009. október 10. 17:02
    „hát én nem értem mi tört ketté meg mi nem, de sztem azér nem volt akkora ütközés h ketté törjön bátmi is:D”
  • 3. Jandex 2009. október 10. 15:27
    „1. hozzászólás Baltás_Harry
    "nem tört ketté semmi " Én meg Neked üzenem,hogy igen is ketté tört /a lakó szemüvege,pedig jobb ma egy szemüveg mint holnap egy üveg szem!!!:))))))))))))))/
    Húúúú de szeretnék egyszer 11 után reggelizni! :))))))))”
  • 2. DemonBill 2009. október 10. 14:22
    „A vonatok járnak egyáltalán ma még?”
  • 1. Baltás_Harry 2009. október 10. 14:04
    „Na ismét egy kiváló pongyola cikk. :-))) És mekkora hülyeségek vannak benne leírva...
    Kicsit konkrétabban a történtekről:
    Tolatás közben két szerelvény összeütközött a GYŐRI VASÚTÁLLOMÁSON. ( Honnan vette a cikk írója, hogy a közelében történt, mikor szinte mértani pontossággal a közepén történt?)
    Ez a ketté tört dolog még jobb, a Blikk is megirigyelhetné. :-)
    A személykocsik közel állásánál tessék mondani mi a "szokásos" érték? Én láttam már 1 cm-re állni egymástól és 10 méterre is. Most akkor melyik van közelebb a szokásoshoz? :-)
    Az egy vezeték leszakadása az pont 60 db vezeték volt (ugyanis mindkét 30 eres távvezérlési kábel elszakadt) persze ezt nem várom el senkitől, hogy megszámolja, mindenesetre elég jól látható volt, hogy 1-nél több vezeték szakadt. :-)
    És micsoda felismerés a végén, valóban egy mozdony (a mögötte lévő 4 kocsival) ráfutott (ráütközött) az előtte lévő 3 kocsiból álló szerelvényre. Sérültek nem is lehettek, hiszen ez egy üzemi mozgás volt, max a dolgozók sérülhettek volna, de szerencsére ők is megúszták. Úgyhogy mentő, rendőr nem kellett, vér nem folyt, ez mondjuk a cikknek az eladhatóságát is rontja, de egy borongós októberi délelőttön elmegy szódával, sok szódával. :-)
    A pontosító olvasónak üzenem, hogy nem tört ketté semmi sem, és a kocsikat nem lánccal, hanem csavarkapoccsal kapcsolják össze. :-))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Féloldalasra vágott frizura és csillámos smink Kossuthban

Csillámos smink, féloldalasra vágott frizura, mindez persze fiatalos kreativitással fűszerezve. Tovább olvasom