Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Voksolás március elején

Magyarország - Március 9-re tűzte ki a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazást az államfő. Minden választópolgár értesítést kap arról, hol szavazhat.
„Sólyom László köztársasági elnök ma döntött a kórházi napidíj, a vizitdíj és a képzési hozzájárulás ügyében kezdeményezett országos ügydöntő népszavazás kiírásának időpontjáról, a határozatokban az államfő a népszavazást 2008. március 9-re, vasárnapra tűzte ki" – tudatta Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtófőnöke tegnap. Az államfő haladéktalanul döntött azután, hogy az Alkotmánybíróság keddi ülésén elutasította a referendumot elrendelő országgyűlési határozatok elleni kifogásokat, és ez szerdán megjelent a Magyar Közlönyben. A jogszabályok szerint a kitűzés és a szavazás között legalább 43 napnak el kell telnie, így tegnapi döntés esetén március 9. volt az első szóba jöhető vasárnap. Kumin Ferenc, a KEH főosztályvezetője tegnap azt mondta az MTI-nek: az ország a március 15-i nemzeti ünnepre túl lesz a kampányon, ami szavai szerint javíthatja a méltó ünneplés esélyeit.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője tegnap azt mondta a távirati irodának, hogy a köztársasági elnök több okból döntött a március 9. mellett. Kifejtette: korábbi hasonló döntéseknél is törekedett az államfő a minél korábbi időpontok megjelölésére, emellett a népszavazás kiírását megelőző, hosszúra nyúlt eljárás után Sólyom László nem látott indokoltnak bármilyen további késedelmet. Hozzátette: a köztársasági elnök azt is mérlegelte, hogy a március 9-i dátumot választva a két közeli ünnep, március 15. és a húsvét is a népszavazás után lenne.


Elkülönített 4,5 milliárd

A kormány már elkülönítette a költségvetésből a népszavazás lebonyolításához szükséges 4,5 milliárd forintot – ezt Daróczi Dávid kormányszóvivő jelentette be tegnap. Hozzátette: a voksolás nem érinti a reformok lényegét és nem járhat azzal az eredménnyel, amit az ellenzék remél tőle, hiszen parlamenti választások csak 2010-ben lesznek. Kitért arra, hogy az Alkotmánybíróság döntése, miszerint a feltett kérdések nem érintik a költségvetést, kijelöli az utat a kormány számára: a kabinet nem pótolhatja a háziorvosok emiatt kieső bevételét, illetve a felsőoktatási intézmények ösztöndíjra és fejlesztésre szánt bevételeit.


Reagáltak a pártok

Sólyom László bejelentésére valamennyi parlamenti párt reagált. „A népszavazás nem a múltról, hanem a jövőről szól, és egy új politikai kultúra megteremtésének lehetőségét hordozza, amelyben a szavaknak súlyuk, a tetteknek következményük van, és nem illik hazudni senkinek" – közölte Pokorni Zoltán alelnök egy tegnapi nemzetközi sajtótájékoztatón. A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözölte, hogy az államfő a legkorábbi időpontot választotta. Halász Zsuzsa, a párt szóvivője úgy vélekedett: már régen túl lehetne az ország ezen az eseményen, ha egyes szervezetek és magánszemélyek politikai megrendelésre nem vetettek volna be minden eszközt a referendum megakadályozására.

Juhász Ferenc, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese azt mondta: nem okozott meglepetést a dátum, tájékoztató kampányuk előkészítésénél számoltak március 9-ével. Horn Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének kampányfőnöke úgy nyilatkozott, hogy a korai időpont a Fidesznek kedvez, az ellenzéki párt ugyanis másfél évig kampányolhatott, és eközben több százmillió forintot költhetett el a választók meggyőzésére, míg az SZDSZ számára csak szűk másfél hónap marad, hogy a nem voksok mellett érveljen.

A Magyar Demokrata Fórum annak örül, hogy rövid lesz a kampány. A párt álláspontja az, hogy ezekben az ügyekben vissza a parlamentbe – fogalmazott Csapody Miklós MDF-es országgyűlési képviselő.
Értesítik a választókat

A Kisalföld megkérdezte dr. Kovács Bélát, a megyei önkormányzat főjegyzőjét, egyben a területi választási iroda vezetőjét a referendummal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Eszerint valamennyi választópolgár értesítést kap – legkésőbb február 22-ig – arról, hol szavazhat, és ebből tudhatja meg azt is, szerepel-e a névjegyzékben. A szakember hozzátette: ezúttal is 6 és 19 óra között lehet majd voksolni. A változások között említette, hogy minden településen csak egy szavazókörben lehet igazolással szavazni.

Dr. Kovács Béla elmondta továbbá azt is, hogy a népszavazáson nincs érvényességi küszöb, csak eredményességi: akkor lesz ugyanis eredményes a referendum, ha az érvényesen szavazóknak több mint a fele, de minimum az összes választópolgár több mint egynegyede azonosan voksol. Ez gyakorlatilag hozzávetőlegesen kétmillió igent vagy nemet jelent.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Misztikus esküvői dátumok

Győr-Moson-Sopron - "Mikor legyen az esküvőnk, szívem?" – kérdezte a menyasszony a vőlegényt.… Tovább olvasom