Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Vízre szálltak a rendőrök

Győr - Vízre bocsátotta a rendőrség minkét hajóját Győrben, a Mosoni-Dunán szerdán déllelőtt. A két járművel vízirendőri feladatokat látnak majd el a győri kapitányság járőrei. Idén a megyében hárman fulladtak vízbe.
A turista- és strandszezon végéig teljesít szolgálatot a megyei rendőr-főkapitányság és a győri kapitányság szerdán délelőtt már második évben vízrebocsátott hajói. A rövid ünnepségen Szabadfi Árpád dandártábornok hangsúlyozta, a Mosni-Duna, a Rába, Rábca, valamint a Szigetközi ágrendszer felügyeletére szükség van, amit bizonyít, hogy idén már három áldozatot követeltek a folyók a megyében. Az is a szerencsének köszönhető, hogy egy sárkányhajó és egy motorcsónak ütközésénél nem történt tragédia.

A vízrebocsátott hajók személyzete a szolgálat során felügyelik a víziturizmust, ügyelnek a strandolók biztonságára, de segítenek az eltűntek keresésében is. Egyik hajó 6 és fél méter hosszú, 140 lóerős, az egykor a határőrségé volt, s felújítás után került a győri kapitánysághoz. A gumitestű kishajó jó szolgálatot tehet a sekély vizekben is, ugyanis 20 centiméter a merülési mélysége.

A főkapitány elmondta, hogy jelenleg négy rendőr teljesít majd szolgálatot, azonban a győri önkormányzat támogatásából 10 rendőrt képeznek ki a vízirendőri feladatok ellátására a Budapesti rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészetének iskolájában. Egy ember képzési költsége 60 ezer forint.

Fotó: Bertleff András

A megyében még a Mosonmagyaróvári rendőrkapitányságnak van gumitestű kishajója, amit a vizek biztonságának őrzése mellett az orvhalászok felderítésére indulva is bevet a rendőrség.

Olvasóink írták

  • 2. ttt111 2009. június 12. 06:34
    „azért nincs rajtuk mellény, mert ők nem vizimentők..”
  • 1. adalfold 2009. június 11. 12:29
    „<moderálva>”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Környezettudatossá nevelődő lakosság

Múlt hét pénteken tartották a Környezetvédelmi világnapot. Városunkban is számos programmal hívták… Tovább olvasom