Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Vízi polgárőr mentette meg egy győrkőc életét

Egy Rábába bicikliző, hároméves kisfiú életét mentette meg a győri vízi polgárőrök (lélek)jelenléte szombaton, a Győrkőcfesztiválon. A vízmélység és a sodrás könnyen elvehette volna a gyermek életét.

A figyelem életet mentett

Életet mentett a Felső-Dunai Vízi Polgárőr Egyesület jelenléte az idei győri gyermekfesztiválon.

A Radó-szigeten fesztiválozó több száz fős tömegből, ugyanis egy hároméves kisfiú biciklivel zuhant a Rábába, amelynek a napokban különösen erős a sodrása, mélysége pedig a parttól körülbelül két méterre már a három métert is eléri.

Információink szerint a kisfiú édesapjával és ikertestvérével érkezett a helyszínre. A baleset akkor következett be, amikor a fiú testvére hirtelen elszakadt a családtól, miközben az apa az egyik fiúért rohant, másik gyermeke őrizetlenül maradt, és kerékpárjával a tizennyolc fokos víz felé vette az irányt, megállni azonban már nem tudott.

"Összeszorult a szívem a kisfiú félelme láttán"

- Éppen a hajó fedélzetén álltam, amikor csobbanásra és sikításra lettem figyelmes. A gyermek a partról szaltózva esett a mélybe. Gondolkodás nélkül, ruhástul utána vetettem magam. Először azt hittem, a fiú a biciklibe kapaszkodik majd, ezért ezután nyúltam elsőként, a kerékpárt azonban csak én fogtam. Második lebukásnál találtam meg a vacogó, riadt gyermeket, akit másodpercek alatt ekkor már jó két méterrel is tovább sodort a folyó. A mentés maximum fél percig tartott, ezért szerencsére nem volt szükség a mentők segítségére - mondta el portálunknak a mentés részleteiről Sárvári Tibor vízi polgárőr, aki társaival együtt a fesztivál vízközeli helyszíneinek biztosítása miatt tartózkodott a partszakaszon.

- Összeszorult a szívem a kisfiú félelme láttán. A partról több mint háromszázan nézték a műveletet, de segíteni csak percekkel később jöttek. Nem vagyok vízi mentő, jól jött volna a gyorsabb segítség. Végül egy idegennek adtam át a fiút, mert édesapja akkor még nem tartózkodott a helyszínen. Ő csak pár perccel később érkezett zokogva és hálálkodva. A család ezután potyogó könnyek között fél órával később is visszajött megköszönni, amit tettem, akkor én már remegő kezekkel, az izgalomtól sápadtan a ruháimat szárogattam - fűzte hozzá a könnyűbúvárkodással is foglalkozó polgárőr, akit azért is rázott meg mélységesen a történet, mert otthon egy hároméves kisunoka várja.

Fotó: Marcali Gábor
Fotó: Marcali Gábor


Tibor szerint a mentés sikertelen lett volna, ha néhány másodperccel később kap észbe, ugyanis a sodrás a kilenc méter mély árok felé vitte volna a kicsit.

A Rába két oldalát összekötő, ideiglenes pontonhidat - amelynek tövében a baleset történt - több diákmunkás is felügyeli. Elmondásuk szerint minden olyan gyorsan történt, idejük sem volt a cselekvésre.

- Mi azért felelünk, hogy ne legyenek túl sokan a hídon. A többi nem feladatunk. Persze, mi is a fiú után vetettük volna magunkat, ha nincsenek a polgárőrök, de ők éppen ezért tartózkodnak a helyszínen. Sajnos nem tudnak ott lenni mindenhol, de szerencsére a balesetkor pont számíthattunk rájuk. Minden olyan gyorsan történt, mire észbe kaptunk, a kicsi már a parton zokogott és az apját kereste - avatott be a parton állók álláspontjába Marci, aki diákmunkásként ügyel a terepen.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. umberto 2011. július 07. 22:15
    „A fesztivál helyszíne tényleg nagyon szép és jó, a programok is varázslatosak, külön öröm, hogy minden program ingyen van.

    Mindenesetre az elkövetkező években nem nagyon megyünk a fesztivál környékére, inkább lemegyünk egy napra a Balcsira. A Balatonon is van szabadstrand (ingyenes), az sem kevésbé veszélyes, de legalább a gyerekek felhőtlenül élvezik.

    A Győrkőc fesztiválról ez utóbbi sajnos nem mondható el. Sorban állás, türelmetlen gyerekek, ideges szülők.

    Ismétlem magam, nagyon jó az ötlet, de ez a kivitelezés sajnos nem gyerekbarát, akárhogy is szépítjük a dolgot.”
  • 22. SzabónéVera 2011. július 04. 23:33
    „Tisztelt fórumozók!
    Sajnálatos, hogy megtörtént ami megtörtént, elismerés a polgár Őrnek, de kérdezem a helyszínt elmarasztaló szülőktől,hogy játszótéren vagy a közvetlen lakókörnyezetben nem érheti a csemetét baleset? Sajnálatosnak tartom,hogy magáról a rendezvényről, a rendkívül sok színes ötletes játékról, helyszínről, a fáradhatatlan segítőkről, a gyerekek szórakoztatását változatos, ötletekben kifogyhatatlan szervezőkről a sajtó már nagyon szűkszavúan tett említést. Azt is hiányolom, hogy a legnézettebb TV csatornák meg sem említették a rendezvényt( országosnak szánt ), illetve nem tudósítottak, a támogatók között felsorolt önkormányzat talán tehetett volna ennek érdekében, elvégre az Ő városában került a fesztivál megrendezésre. Minden évben ötletesebb, színvonalasabb a fesztivál. Minden közreműködőnek köszönet, és gratuláció.Kívánom, hogy jó egészségben töretlen optimizmussal jövőre is örvendeztessék meg gyermekeinket és nem utolsósorban bennünket szülőket és nagyszülőket az 5. fesztivállal.”
  • 21. BCsabi 2011. július 04. 11:46
    „Tisztelt fórumozók!

    Nem akarok megvédeni vagy támadni senkit sem, de kefejolinak adok igazat.
    Várhatóan az 5. fesztivál még nagyobb lesz, mint eddig volt. Örülünk is neki! A gyerekeknek felejthetetlen élmény!
    Én az első alkalom óta látogatója vagyok a fesztiválnak és csak üdvözölni tudom a szervezők és városvezetés hozzáállását a rendezvényhez. Jó, hogy van Győrnek ilyen nemzetközi hírű, minőségi fesztiválja!
    Ha kisember annyira fél,maradjon otthon. Nem kötelező a részvétel.
    Én is megfogom a pici fiam kezét. És nem csak azért, hogy a vízbe nem essen, hanem, hogy a tömeg se sodorja el.
    És miért kellene 50 forintot kérni a játékokért??!!!
    Nem negatív kritikákkal kellene támadni a szervezőket, hanem építő ötleteket adni, hogy miként lenne még biztonságosabb és játszhatóbb a rendezvény.
    Lehet, hogy a vízi biztonságra több polgárőr vagy vízi mentő kellene, de a szülők figyelme a legszükségesebb a baj elkerülésére!
    Köszönet a biztonsági cégnek is a szekusokért, tudtommal a cég is ingyen vállalta a rendezvénybiztosítást.
    Ilyen tettek kellenek és nem a "sárdobálást".”
  • 20. kefejoli 2011. július 04. 11:03
    „Nem értem, miért kell a szervezőket bántani. Ez a 4. fesztivál volt, több ezer gyermekkel alkalmanként, és tudtommal ez volt az első baleset, szóval ennyit arról, hogy a helyszín nem biztonságos. (Ennyi erővel gyerekkel soha ne menjünk oda, mert bármikor beleeshetnek a vízbe, ugye?)
    Mi 3 gyermekkel megyünk minden évben, a legnagyobb ősszel lesz 6 éves. Tény, hogy embert nem engedtem el egyedül a 3 gyermekkel, mert ennyi ember között képtelenség szemmel tartani mindhármukat, és tény, hogy eszembe sem jutna ilyen rendezvényre járgányt vinni a gyerekeknek, mert a gyerek az gyerek, és elkolbászol egy fél pillanat alatt.
    Én direkt imádom a helyszínt, szeretem a történelmi belvárost, a Radó sziget árnyékot adó fáit. És igen, a vár oldalánál fogni kell a gyerek kezét, nehogy lezúgjon, és igen, egy(-két) 3 éves gyermek mezét mindig fogni kell, akár fesztivál van, akár nem.
    Sajnálom a történteket, Istennek hála, hogy mindenki épségben van. És az apukát sem kell egyből leszólni, mert sajnos ahol gyerek van, ott aztán előfordul bármilyen faramuci helyzet.”
  • 19. SPS 2011. július 04. 10:03
    „18. netuddkivagyok 2011.07.04. 09:46

    Véleményeddel tökéletesen egyetértek!

    Nem olvasom itt a hozzászólásaikat, pedig tőlük elég lenne egy Bocsánat, tévedtem is..., ja hogy az már nem megy...”
  • 18. netuddkivagyok 2011. július 04. 09:46
    „Csak egy apróság ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott...

    Néhány hónapja alakult meg a vízi polgárőrség. Amikor megjelent erről néhány cikk, sokan arra gondoltaK, hogy csak lenyúlás, (köz)pénzszerzési lehetőség van a háttérben. Valószínűleg ők most nem fognak kommentelni...

    Ezért a nevükben kérek bocsánatot a vízi polgárőröktől, kívánom, hogy munkájuk ilyen eseményektől mentesen teljen.

    Külön köszönet Sárvári Tibornak az emberségért és bátorságért. Büszkék lehetünk rá, hogy ilyen emberek élnek köztünk.

    Szép napot!”
  • 17. kislaikus 2011. július 04. 09:41
    „Egy 3 éves gyereken mindig ott kell lennie az ember szemének. Szaladgálni csak biztonságos környezetben engedheti a szülő. Ha nem biztonságos, fogom a kezét, vagy nem megyek oda ilyen helyre a gyerekkel. Ennyire egyszerű. Két egyidős élénk gyermekkel meg csak az induljon neki, aki tud is vigyázni mindkettőre, vagy ne egyedül vigye őket.
    Nekem is van gyerekem, soha nem vesztettem el szem elől!
    Szerencse, hogy nem történt tragédia, de ez a polgárőrnek köszönhető, akit minden elismerés megillet. Remélhetőleg a szülő tanult az esetből.”
  • 16. zizellina 2011. július 04. 09:27
    „A gyerekekről, gyerekeknek szóló rendezvény célja, hogy megszólítsa a résztvevőket, ahhoz pedig igenis olyan helyszín kellene, ahol a part mellett nem 3 méter mély azonnal a víz. Vagy amennyiben a szülő nem tud figyelni a csemetére, akkor ne vállalja be az ilyen helyen rendezett programot. minezek mellett, a baleset az bárhol előfordulhat, csak a kockázatát lehetne valamelyest csökkenteni azáltal, hogy olyan hlyszínt választanak, ahol ez minimális. Gratulálok a polgárőrnek, remélem abban egyetértünk, hogy példamutató, emberséges és nem túlzok, ha azt írom-hősiesen -megmentette az életét annak a csöppségnek, akinek fogalma sem volt arról hogy mi is történt vele.”
  • 15. 41 2011. július 04. 07:58
    „Olvasva a hozzászólásokat,simán meg lehet állapítani,hogy kinek van ennyi idős gyereke,mint ez a kisember.Ha fognom kell a kezét egy neki szóló rendezvényen (győrkőc),akkor az nem neki szól.Nem arról van szó,hogy nem vigyázok rá,nem nézem merre jár,csak egyszerűen elvárás lenne,hogy szabadon szaladgáljon,nézelődjön.Nem kikapcsolódás,ha anya-apa kezét fogva sétálhat körbe.Egyébként pedig nem lehet könnyű két egyidős gyermekkel.Sajnálatos baleset, ami jól végződött.”
  • 14. kisember1 2011. július 04. 07:42
    „13. toto72

    Minden elismerés természetesen Tiboré! De ezt már mondtam és nem is győzöm ismételni.

    Azonban akkor is veszélyes a helyszín és érthetetlen miért hívjuk ki a sorsot.”
  • 13. toto72 2011. július 04. 01:12
    „Kedves kisember!
    Egy három éves gyermeknek lehet bármilyen helyszín veszélyes és biztonságos is egyben. aki vele van, annak kell rá figyelni. A picúr a saját kerékpárjával zúgott a vízbe. Inkább köszönet a szervezőknek és ennek a derék embernek, hogy ilyesmire is felkészültek. Ők a "Szivárványhíd" biztosításáért voltak gondolom a felelősek. Ha ez egy szimpla hétköznap történik, nincs ott segítség. Figyeljen mindenki kicsit jobban gyermekére akár fesztivál van, akár egy szimpla nap.”
  • 12. toto72 2011. július 04. 00:38
    „Kedves Kisember!
    Minden hely lehet biztonságos és lehet veszélyes is. Ha a szülő figyel a gyerekére, mondjuk a vízparton fogja a kezét, nem történhet baj. Szerintem meg semmi baj a helyszínnel, aki meg rétet akar, az menjen ki a kiskuti majálisra, használja a gagyi játékokat és nézegesse a gagyi programokat. Ehhez a balesethez semmi köze a szervezőknek. A szülő is elkerülhette volna, ha jobban figyel csemetéjére.”
  • 11. watchman 2011. július 03. 22:52
    „Én meg három napig címlapon szeretném olvasni Sárvári Tibor tettét.
    A két apuka meg üljön le egy sörre/borra/ a bakancsos emberrel és győzzék meg egymást.”
  • 10. kisember1 2011. július 03. 18:44
    „8. umberto 2011.07.03. 17:28

    Köszönöm.

    Hát 3 éves gyermekek mindegyike valóban ügyetlen egy meredek folyóparton.

    Nekem is 3 éves a kicsi, és nem viszem ki. Nyilván túrabakancs ezért nem lesz szomorú, de mi is szívesen kimennénk, ha biztonságos, normális helyen lenne a rendezvény, kevésbé belvárosközpontúan.

    Veszélyes folyó, meredek folyópart, tömeg és sok gyerek- nem egyértelmű, hogy ebből baleset lesz előbb-utóbb?

    Nekem sincs körbe szemem, és ha megyek a legkisebbel, a másik kettő még tuti ott lesz előbb utóbb a part körül.

    Nyilván nem kellene oda bicajt kivinni, de bicó nélkül is előfordulhat hasonló.

    Én biztosan úgy szervezném, hogy nemcsak a belvárosba, hanem szétszórva teljesen, minden városrészbe egy-egy helyszínt.

    Így a külső területek is jobban mennének, pl. ott a vendéglátóhelyek is szívesen beszállnának a gyerekeknek felnőtt fogyasztás mellett ingyenes étkezésbe.

    Pl. mindenhol van sportpálya, sportversenyekre minden városrészben szinte van focipálya, sportpálya.

    Zöld terület, kiserdő, rét...

    Hol mikor van a művészetek völgye?”
  • 9. umberto 2011. július 03. 17:32
    „7. Túrabakancs 2011.07.03. 14:02

    Te gondolom ismersz ügyes 3 éves kisfiúkat is, akik egy meredek folyóparton semmilyen körülmények között nem zúgnak be biciklivel a vízbe, és gondolom ismersz nyolcszemű szülőket is, akik az adott helyszínen le tudják követni gyerekeik minden mozdulatát. Van(nak) kisgyereke(i)d?”
  • 8. umberto 2011. július 03. 17:28
    „4. kisember1 2011.07.03. 10:04

    Tegnap kint voltunk mi is a gyerekekkel, és hasonló gondolataim vannak nekem is. Az első 3 fesztiválon nem voltunk, nem igazán vonzott, és a tegnapi tapasztalatok után is biztos már, hogy a soron következőkre sem megyünk, ebből ennyi elég volt.

    Aki kitalálta az egészet, annak lehet, hogy van gyereke, de aki megszervezte, annak meg biztosan nincsen, vagy csak max. 1 gyereke van. A meredek folyópartokon hömpölygő, szűk helyekre bekényszerített tömeg (meg úgy általában a tömeg) gyerekekkel minden, csak nem biztonságos.

    Nem azt akarom mondani, hogy én ezt jobban meg tudtam volna szervezni (bár lehet, hogy igen), de amit láttunk, az minden volt, csak nem gyerekes rendezvény, még ha úgy is nézett ki. Nyugodtan tehették volna a Széchenyi térre, vagy a Városház térre is.

    Az pedig, hogy minden ingyenes, az csak arra jó, hogy fejetlenség, vagy rohadt hosszú sorban állás legyen minden helyszínen. Álltak már a szervezők kisgyerekkel sorban? Akkor próbálják ki. A jó szándék (ingyenesség) becsülendő, de ha kértek volna egy jelképes, 50 Ft-os összeget az érdekesebb eseményekért, máris kicsit "tisztább" lett volna a környék. Ha már egyébként egy kis szelet rétes is 270 Ft-ba került...

    Ennél még a Művészetek Völgye is jobb gyerekes program, csak azt nem úgy reklámozzák. El lehet ezeken az eseményeken gondolkodni.”
  • 7. Túrabakancs 2011. július 03. 14:02
    „kisember1! /4/
    Nehogy már egy ügyetlen kisfiú, meg egy ideiglenesen felelőtlen, figyelmetlen
    szülő miatt támadd a helyszínt! A környezet szép ahol meg van rendezve ez
    a rendezvény, meg aztán baleset mindenhol előfordulhat sajnos, kivédeni nem
    lehet mindent. Az élet már csak ilyen...”
  • 6. zrx_xzr 2011. július 03. 11:52
    „"Mi azért felelünk, hogy ne legyenek túl sokan a hídon. A többi nem feladatunk. " lol”
  • 5. SPS 2011. július 03. 10:20
    „Minden tiszteletem az ilyen Embereké!”
  • 4. kisember1 2011. július 03. 10:04
    „Minden elismerés a polgárőrnek.

    Jó ideje minden fórumon "pofázom", hogy nem ott kellene a víz mellett gyerekfesztivált rendezni. Előbb utóbb tragédia les,z csak ez józanítja ki a szervezőket vagy még ez sem.
    Ki sem merek menni 3 gyerekemmel, képtelenség minden kicsire két szemmel figyelni, pedig jólneveltek.

    Inkább vízmentes nagy rétre megyek velük, ahol nem dohányzik senki és biztonságos is.”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Első nap a piac új helyén Győrben

Az Árkád mögött nyílt meg a korábbi Dunakapu téri piac szombaton reggel 6 órakor. Tovább olvasom