Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Víz alatti örökségünket kutatják

Római kori erőd falmaradványait vizsgálta a Dunában Ács-Vaspusztánál a magyar tudományos búvárcsoport. A szakemberek sok kisebb leletre bukkantak.

Hat régész három győri búvárral együtt az Ács-Vaspuszta melletti Duna-szakaszon merült a napokban a folyóba. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) tudományos búvárcsoportja római kori falmaradványokat vizsgált. A helyszíni szemle célja a hajdani, nyomokban a parton ma is látható erőd helyének, kiterjedésének és jellegének meghatározása volt. A római kori, Duna menti erődláncolat létezését a tudományos szakma hosszú ideje nyilvántartja, a szakszerű merülés azonban csak az elmúlt hónapokban kezdődhetett el, azután, hogy az UNESCO közgyűlése tavaly ősszel elfogadta a világ víz alatti örökségének védelméről szóló konvenciót.

Hazánkban a víz alatti régészeti lelőhelyek adatbázisának kiépítése 1993-ban kezdődött. A lelőhelyek száma jelenleg több százra tehető, többségük beazonosításra, a magyar tudományos búvárcsoport akcióira vár. A búvárkiképzésen részt vett régészek igyekeznek az elkövetkezőkben több helyre is eljutni, kutatásaik anyagi fedezetét – 5,6 millió forintot – a KÖH nemzetközi pályázaton nyerte el.

A vaspusztai merülésről a búvárrégészek vezetője, Tóth János Attila lapunknak elmondta: a magas parton látható erőd köveivel azonos korú, típusú építőelemeket a vízben is találtak. Egyelőre azonban nem tudták eldönteni, hogy azokat a víz mosta be a mederbe, vagy akárcsak Kunszigetnél, a parti építményekhez hajdan a Dunába nyúló kikötő csatlakozott és annak nyomait jelzik. Rengeteg apróbb leletre, egy, a légió emblémájával ellátott kúpcserépre is ráleltek és csak később értékelik a szemle eredményét, döntik el, hogy később visszatérnek-e többnapos kutatásra.

Korábban:

Régészeti szemle a Dunában (2002-07-10) >>
Búvárkodó régészek (2002-06-23) >>

Olvasóink írták

  • 1. IFJ CSIK JENŐ 2008. május 01. 10:52
    „SZÉP ÉS TARTALMAS AZ ITT KÖZÖLT LEIRÁS, DE HIÁNYOLOM HOGY AZ ERŐD ROMJAI KÖZÜL ELŐKERÜLT APRÓBB LELETEKBŐL NEM KÖZÖLTEK NÉHÁNYAT,PL:AZ EMLITETT A LÉGIÓ BÉLYEGZŐJÉVEL ELLÁTOTT KUPCSEREPET..ETTŐL SZEBB ÉS ÉRDEKESEBB ÉS TARTALMASABB LENNE EZ A HIROLDAL.. TOVÁBBI SOK SIKERT A MUNKÁJUKHOZ,REMÉLEM A JÖVŐBEN IS LESZ ANYAGI LEHETŐSÉG A KUTATÁSOK FOLYTATÁSÁHOZ,MERT A RÓMAI KOR CSODÁLATOS,HAZÁNK GAZDAG EMLÉKEIBEN,ÉS NEM SZABAD VESZNI HAGYNI KULTURÁLIS ÉRTÉKEINKET!!! TISZTELETTEL:CSIK JENŐ PORCELÁNFESTŐ ÉS TERVEZŐ.WWW.CSIKJENO.UW.hu”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teleházavatás Héderváron

A Szigetköz egyik legszebb településén, Héderváron már tizennegyedik éve működik a Hédervári Baráti… Tovább olvasom