Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Vita Mezőörsön: miért dózerolták el a gátat? - Videó

Feljelentést tesz a mezőörsi önkormányzat egy helyi telektulajdonos ellen; szerinte meg lehetett volna állítani a falura törő árvizet azzal a földművel, amelyet évekkel korábban elbontott a helyi lakos.

Kedd, 8 óra 41 perc

Feljelentést tesz a mezőörsi önkormányzat egy helyi telektulajdonos ellen; szerintük meg lehetett volna állítani a falura törő árvizet azzal a földművel, amelyet évekkel korábban elbontott a helyi lakos.

"Szerintem ez a földmű a Cuhai-Bakony-ér áradásakor megvédhette volna a falut" - mondta Bogárdi Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei település polgármestere, aki hozzátette: az önkormányzat tiltakozása ellenére bontották el a dombot. A telektulajdonos családja az ár óta trágár leveleket kap, autóját megkarcolták.

Janák Emil regionális vízügyi igazgató szerint az eldózerolt földmű már annyira "elkopott", hogy védekezésre alkalmatlan volt; ezért is járultak hozzá elbontásához.

A kisalfold.hu első cikkei után Sarkadi Tibor földtulajdonos - aki elbontatta a töltést -, elküldte portálunknak a Vízügyi Igazgatóság három évvel ezelőtti levelét, melyben engedélyezték a "nyúlgát" elbontását.

"2007. április 19-én Önökkel és a Tatai Szakaszmérnökséggel közös bejárást tartottunk, ahol megállapítást nyert, hogy a Mezőörs 196. hrsz.-ú területen lévő `nyúlgát´ elbontható" - olvasható a Vízügyi Igazgatóság levelében.

Igaz, szerepel a következő mondat is: "megerősítjük, hogy a helyszíni egyeztetésen elhangzottak szerint a 2000. évhez hasonló kiöntés előfordulhat, s ebben az esetben a futballpálya melletti részen lehet kialakítani az ideiglenes védelmet biztosító művet".

"Véleményem szerint sokkal inkább arról kellene szólnia a párbeszédnek, hogy ez a gát miért nem készült el 2000 óta" - tette hozzá Sarkadi Tibor, aki szintén tagja a helyi képviselő-testületnek.

Kattintson a nagyobb képért: a vízügyi igazgatóság levele, melyben engedélyezték a töltés elbontását.
Kattintson a nagyobb képért: a vízügyi igazgatóság levele, melyben engedélyezték a töltés elbontását.


Korábban - Miért dózerolták el a gátat Mezőörsön? - 30 cm választja el a falut az újabb elöntéstől

A Cuhai Bakony-ér első támadásakor megmutattuk, milyen pusztítást végzett a két héttel ezelőtti árvíz Szluka Józsefné otthonában a Hunyadi utcában.

Marikától szerdán ismét rossz hírt kaptunk: mindenki megint az árral küzd a Hunyadi utcában, mivel másfél méter magas, hatalmas tömegű víz hömpölyög szemben a családi házakkal.

"Ha éjszaka újabb kiadós esőt kap a Bakony, akkor nagy bajban leszünk"

A helyszínen valóban "elsőfokú készültség" látványa fogadott minket: a helyiek gumicsizmában néznek farkasszemet az óriásira duzzadt patakkal, miközben töltik az újabb és újabb homokzsákokat.

"Ha éjszaka újabb kiadós esőt kap a Bakony, akkor nagy bajban leszünk" – mondja egy homokot zsákoló fiatalember.


Mennyi eső hull este és éjszaka a Bakonyban?

Sorsdöntő kérdés lesz Mezőörs szempontjából, hogy szerda este illetve éjszaka mennyi eső hull a Bakonyban.

Az előrejelzések szerint van esély újabb esőre, de ez várhatóan nem lesz olyan erős, mint az utóbbi napokban.



Segítségével megnézzük azt a helyet – a videón ezt Olvasóink is megtekinthetik –, ahol a nyúlgátnak köszönhetően visszazúdul a víz a Cuhai Bakony-ér fősodrásába.



Videó: Cseh Róbert.


"Töltés esetén mennyivel könnyebb lenne védekezni az árral, hisz a gátat sokkal magasabbra tudnák építeni"

Mindez jól mutatja, hogy a helyiek kényszerből mennyire belejöttek a védekezésbe, s minden tőlük telhetőt megtesznek házaik megvédéséért.

Igaz, azon továbbra sem tudnak túllépni – rögtön tegyük hozzá: az vesse rájuk az első követ, aki átélt már hasonló árvizes vészhelyzetet –, hogy a településnek ezt a részét valaha töltés védte, melyet eldózerolták.

"Tán nem kell nagyon magyarázni, hogy egy gyökerekkel teleszőtt töltés sokkal könnyebben megfogná a vizet, mint a homokzsákok. S akkor arról nem is beszéltünk, hogy töltés esetén mennyivel könnyebb lenne védekezni az árral, hisz a gátat sokkal magasabbra tudnák építeni" – vélekedett egy másik férfi az utcában.


Hatalmas tömegű víz fenyegeti Mezőörsöt megint. Képek: Cseh Róbert.

"Véleményem szerint bűn és óriási hiba volt eldózerolni a töltést"

A kisalfold.hu megkérdezte Bogárdi Zoltán mezőörsi polgármestert az ominózus töltés kapcsán.

"Véleményem szerint bűn és óriási hiba volt eldózerolni a töltést, melyet a legutóbbi képviselőtestületi ülésen elmondtam. Ekkor azt javasoltam, hogy ismeretlen tettes ellen tegyünk feljelentést.

Meggyőződésem szerint mindenkinek ez volna a legjobb, mert ha ez nem történik meg, akkor a kedélyeket nagyon nehéz lesz lecsillapítani" – közölte Bogárdi Zoltán.

"Egyelőre minden erőnket a védekezés köti le, így elnapoltuk a kérdést"

Arra a felvetésünkre, hogy a képviselőtestület mit szólt a javaslathoz, a mezőörsi polgármester úgy válaszolt: "egyelőre minden erőnket a védekezés köti le, így elnapoltuk a kérdést".

Bogárdi Zoltán hozzátette: "véleményem szerint igazságot csak az tehet, ha a bírósági tárgyalás során megállapítást nyer, hogy milyen engedélyek szükségesek egy töltés eldózerolásához, illetve ezt követően a bíróság kimondja, hogy ebben a konkrét esetben megvoltak-e a szükséges dokumentumok".

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. mezoors 2010. július 07. 11:33
    „Nagyon helyes! Fel kell jelenteni mindenkit. Szerintem ez jó taktika Tisztelt Polgármester Úr részéről. Nem kell csinálni semmit, nem kell pályázatokat írni, nem kell semmilyen erőfeszítést tenni, így például nagyon helyes, hogy évekig nem tett semmit azért, hogy a Bakony-értől védve legyen a falu. Ez mind csak pénzbe került volna. Pályázni, tervezni, szakértőt fogadni. Szerintem ez nagyon jó: keressünk egy valakit, akit mindenért hibáztatunk. Lehetőleg pereljük be és majd ő fizetni fog.
    Csak a rosszindulat beszél abból, aki azt mondja, hogy ha Tisztelt Polgármester Úr annyi energiát fektetett volna a faluért végzett munkájába, mint amennyit mások lejáratására, a "médiakampányba" fektet, akkor már egy kicsit előrébb lennénk.
    Hajrá Polgármester Úr, ne hagyja magát!”
  • 30. Tabornok 2010. június 18. 14:35
    „A korábbi nyúlgát elbontását gyengébb állapota sem indokolta. Jobb a gyegébb gát, mint a semmilyen.
    Kit zavart a nyúlgát megléte?”
  • 29. gabmaster 2010. június 16. 13:06
    „mindig a töltés,vagy nyulgát.
    sosem a teljes igazságot irják le és igy nem is kaphat tiszta képet senki a történtekröl.
    Kis földrajz.
    Mezöőrs a Kisalföld DK,i csücskében talalható közvetlen a Bakony hegylábhoz tartozó Bársonyos szomszedságában, Keletröl a Kisbér,igmándi medence Ny rol a Győri medence határolja. mig DNY rol a Pannonhalmi dombság hoz tartozo´ Tápi dombok.
    Falu történetéböl kiderül a kérdéses terület egy mocsaras,lápos rész volt amit ay 1500 as években megcsapoltak.
    Ezen egyszerü oknál fogva a bakonyér amiota világ a világ ezen a részen csörgedezett.
    50,60 evel ezelött kitalaltak a megkopott töltést meg mindent pl a viz elvezetését a Hunyadi és a Petöfi utcábol megoldották az akkor kialakult helyzetet. amit napjainkra tönkretettek leamortizáltak ezért uszik a falu megint a sok esö miatt.
    Miért nem tudják felfogni,megérteni bizonyos emberek azt hogy szélel szembe nem lehet pisilni.
    A helyi domborzati viszonyokbol adódóan a falu lakosságának csak a 2000. év elötti állapot helyreállitása adhat megnyugvást.
    Egymás rágalmazása helyett a megoldást kell megtalálni.
    Az önkormányzat vásárolja vissza a kérdéses területet.
    Állitsák helyre a régi állapotnak megfelelöen a vizelvezetö árkokat vizátereszeket.
    Majd ezekután megegyezes alapján rendezék a felmerült költségeket.´

    Számomra ez az eggyetlen járható ut létezik.

    Tiszteletel mindenkinek.
    Kovács Gábor a Hunyadi utcábol”
  • 28. Moo 2010. június 15. 20:36
    „Talán meg kellene nézni, ki és milyen körülmények közt adta el azt a területet.”
  • 27. viperetta335 2010. június 15. 19:21
    „Szerintem árvíz-ügyben már minden megtörtént.Gondolom,a Bakony-ér is volt már nagy,csak bele kell tekinteni a feljegyzésekbe.Biztos,hogy nem példa nélküli ez a mostani helyzet.Elképzelésem szerint a "vízügyi szakember" meghatározás egy olyan szakmai tudással felvértezett egyént takar,aki képes a múltból konzekvenciákat levonni és előre tekinteni.Ezért egyáltalán nem értem,miért a telektulajt kell megbüntetni,miért nem azokat a vízügyi szakembereket,akiknek a kezén keresztülment a dolog,akik tudták,hogy a régiek nem azért biggyesztették oda azt a gátat,mert unatkoztak,és hogy ha az nem lesz ott,akkor majd hiányozni fog.Vagy valami helyette.A telektulajdonosnak útban volt,engedélyt kért és kapott.Innentől neki nem kötelessége vízügyí szakemberként gondolkozni.Egy árvízveszélynek kitett helységben pedig nem a szomszéd meg a Náncsi néni dolga azt tudni,hogy hova ereszti a vizet és hasonlók.Úgy látom,a vezetés meg a vízügy az "oszd meg és uralkodj" elv alapján úgy gondolja,hogy amíg a lakosok egymásra mutogatnak,addig legalább az ő felelősségüket nem firtatja senki...Emberek,ébresztő!”
  • 26. Alfonz23 2010. június 15. 15:55
    „Nem értem, hogyan kerülhetett magánkézbe bármilyen árvízvédelmi töltés?
    A Duna töltését is meg lehet venni, elkoptatni, majd eldózeroltatni?
    A polgármester ne pereljen utólag senkit, hanem időben ellenőrizze a faluját.
    A "szakhatóság" pedig ne mondjon le könnyedén az árvízvédelmi feladatairól, ha valaki meg szeretné vásárolni a védendő műveket, területeket.”
  • 25. háté 2010. június 15. 15:22
    „Janák Emil regionális vízügyi igazgató szerint az eldózerolt földmű már annyira "elkopott", hogy védekezésre alkalmatlan volt; ezért is járultak hozzá elbontásához.

    "2007. április 19-én Önökkel és a Tatai Szakaszmérnökséggel közös bejárást tartottunk, ahol megállapítást nyert, hogy a Mezőörs 196. hrsz.-ú területen lévő `nyúlgát´ elbontható" - olvasható a Vízügyi Igazgatóság levelében.

    Egyértelmű, hogy a vízügyi hatóságot terheli a felelősség, hogy adhat ki valamire "bontási" engedély, amikor nem gondoskodtak a védekezésről?---
    ---"megerősítjük, hogy a helyszíni egyeztetésen elhangzottak szerint a 2000. évhez hasonló kiöntés előfordulhat, s ebben az esetben a futballpálya melletti részen lehet kialakítani az ideiglenes védelmet biztosító művet".

    Mi az, hogy ---előfordulhat----lehet---- igazgató úr?---eddig terjed ki a szaktudása?
    A VÍZ AZ EGYETLEN --ELEM--- AMI ELLEN CSAK VÉDEKEZNI LEHET, HA BEINDUL! --ha nincs védelem, csak felelőtlen intézkedés----ez a végeredmény.”
  • 24. eleison2222 2010. június 15. 10:46
    „Fanni! Vannak a billentyűzeten írásjelek is, helyes kis vesszők meg pontok, kérdőjelek is! Használd őket!”
  • 23. getleman 2010. június 04. 20:23
    „egyetértek Fannival Üntyőpüntyőnek buta beszólásai vannak nem értem miért nem lehet normális véleményt írni miért a pofázást használni ez valóban egyszerű emberre vall az biztos!! én tudom hogy ő milyen helyzetben van Mezőörsön.. nem lakik otthon pár napja a ház miatt van akinek súlyosabb gondja van mint neki az is biztos ... ő az aki nyíltan megírta ide a véleményét lehet hogy kapott is érte de legalább megtette nem kell egymást szidni Üntyőpüntyő mert ez valóban szánalmas és egyszerű megoldás”
  • 22. fanni182 2010. június 04. 19:43
    „Üntyőpüntyő vegyél vissza ebből az alpári stílusból szánalmas....”
  • 21. reggi 2010. június 04. 09:43
    „"bűn és óriási hiba volt eldózerolni a töltést". Na kedves mezőörsiek, modják el tippjeiket és ne hallgassanak. Vagy túl sokat járnak templomba, vagy közvetlenül ismerik az dózeroltatót, vagy egyetértettek anno, hogy ott ahol volt gát, legyen lakópark? Nem kellene véleményt közreadni? Persze csak véleményt...Önöknek akkor mi volt a véleményük?”
  • 20. Üntyőpüntyő 2010. június 03. 20:43
    „királyfi: Egyetértek veled, a Fanni az állandóan itt ül a gép előtt és csak írogat össze vissza. Menjen ki a gátra aztán utána pofázzon.”
  • 19. jirzi 2010. június 03. 20:28
    „Akkor tényleg szégyenli magát :)”
  • 18. raffy2 2010. június 03. 20:05
    „azóta megtudtam,hogy elment ügyvédhez,hogy hol tud feljelenteni.”
  • 17. raffy2 2010. június 03. 19:58
    „hát én elhiszem,hogy mindenki ideges,meg nyugtalan, az ő helyükben én is az lennék.de nálunk nem volt olyan árvíz,a szomszédom mégis nekem kiabált,hogy én árasztottam el a kertjét vízzel.közben meg kiderült,hogy a pincéjét a tűzoltók 2x szivattyúzták ki ,és pont a kertjébe engedték a vizet.tehát nem mindig ám a szomszéd a hibás.azóta nem is láttam,mert gondolom szégyenli <moderálva>”
  • 16. királyfi 2010. június 03. 19:55
    „Fanni! Siránkozás helyett, meg netezés helyett inkább intézkedj! Ne itt szidd a szomszédod,hanem az utcán!”
  • 15. fanni182 2010. június 03. 18:55
    „Nem fogok magyarázkodni! A Gergőéktől elnézést kértem a magam nevében nekik is meg van gondjuk és nekünk is nagyon nehéz időkön megyünk át és a falu is mindenki ideges nyugtalan írtam ide olyan dolgokat amiket megbántam megbeszéltük innentől kezdve vége a dolognak! Béke veletek”
  • 14. muhaha 2010. június 03. 16:24
    „Fannika örülj hogy nem úszik az egész falu! Amúgy meg azt írtad hogy a pincéba van víz akkor mé nem tudtok otthon lakni!
    Pincébe laktok!”
  • 13. fanni182 2010. június 03. 15:42
    „sajnos a mi utcánk olyan hogy minkét oldalon lejt lefele a középpontban pedig mi lakunkk épp ezért aki folyatja a vizet az pontosan tudja hogy az mi elénk fog lefolyni nem beszélhetünk itt semmi féle korrekt dologról ez úgy ahogy szemétség a másik szomszéddal szemben arról nem beszélve hogy a csatorna víztől kezdve a mindenféle csapadék víz hozzánk van levezetve a közvetlen szomszédunknál velünk bezzeg megcsináltatták a csatornát erről ennyit..3 napja nem tudunk már a házunkban lakni és még itt ki..asznak velünk ilyen emberek!!!!”
  • 12. kanga64 2010. június 03. 12:53
    „Medvebocs, kivéve. ha elúsztat a feletted lakó...”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felmentést nem tudnak adni a tagdíjfizetés alól

˝Felháborító, hogy a vagyonvédelmi kamara levélben fenyegetőzik: ha nem fizetjük be a tagsági díjat,… Tovább olvasom