Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Visszautasított önlehallgatási vád

Balogh József győri polgármester levélben reagált Szakács Imre országgyűlési képviselő önlehallgatási vádjára, s úgy véli: a jobboldali politikai idiotizmus egyesek részéről még eddig nem látott magaslatokba emelkedett.

„A győri városházi lehallgatási üggyel összefüggésben a személyemet és a Kovács Lajos jegyző személyét érintő megalapozatlan, indokolatlan híreszteléseket határozottan visszautasítom" – áll abban a levélben,
amelyet Balogh József juttatott el szerkesztőségünkbe.
A győri polgármester Szakács Imrének a Kisalföld szombati számában
megjelent nyilatkozatára reagált, amelyben a fideszes országgyűlési képviselő az önlehallgatás lehetőségét vetette fel. „Szakács úr logikája alapján én is visszakérdezhetnék: kizárható-e tisztelt nyomozó szervek,
hogy nem Szakács úr vagy más fideszes pártkatona felbujtására helyezték el máig ismeretlen személyek a lehallgatóberendezéseket a polgármester és a jegyző irodájában? – írja Balogh, majd folytatja a kérdések sorát: – Szakács úr logikája szerint még az is elképzelhető, hogy a sértettek politikai tőkét akartak ebből kovácsolni. Kérdezem akkor az ilyen nyakatekert ötleteket kiagyaló gyanúsítót, vajon a nem politikus
jegyző ebből az ügyből milyen politikai tőkét akart magának kovácsolni? Vagy miért hallgattak erről az érintettek hónapokon át, beleértve az akkoriban zajló heves választási kampány időszakát?
Miért csak két és fél hónappal a leleplezés után, rendőrségi kiszivárogtatás révén, a Kisalföldben adtak először erről hírt? És miért
adtak az érintettek fegyelmezett, vagdalkozások nélkül szűkszavú
válaszokat a sajtó kiemelt érdeklődése ellenére? Miért nem gyanúsítottak meg senkit?"
A polgármester szerint napjainkban szép számmal találkozni szerte az országban ilyen és ehhez hasonló rémhírekkel, idétlenségekkel. „Ma Magyarországon a többpártrendszerű demokratikus viszonyok között a
jobboldali politikai idiotizmus egyesek részéről még eddig nem látott magaslatokba emelkedett.
Szakács úr kérdésfeltevésével úgy látszik, ezt kívánja Győrött is meghonosítani" – zárul a levél.

Korábban:

Poloskák a győri városházán ? (2002-05-27) >>
A győri poloskák nyomában (2002-05-28) >>
A városházát profik hallgatták le (2002-05-30) >>
Használható poloskák voltak (2002-05-29) >>
Politikai vita a poloskákról (2002-05-30) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötezren nem fizetnek szemétdíjat

Egy budapesti céget bízott meg a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. a tartozások behajtásával. A… Tovább olvasom