Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Visszasírják a 2 adót

Az utóbbi napokban, hetekben számos SMS-t kaptunk győri olvasóinktól a kábelszolgáltatásról.
Hiányolják a megszűnt Romantica és Reality csatornákat, műsorelőzeteseken kívül műsort még nem találtak a Story tv-ben, várják a sok reklámban beharangozott Sport Klub csatornát – s hasonló, visszatérő kérdései vannak győri kábeltévés olvasóinknak. Csak látszólag egyszerű válaszolni rájuk.

Mindenki kedvére igazából sohasem tehet egyetlen kábeltelevíziós szolgáltató sem, legfeljebb igyekszik valamiféle általános igényekhez igazodni. Ez azonban még nem minden, hiszen a másik oldalon ott állnak a műsortulajdonosok...

Az utóbbi napokban, hetekben számos SMS-t kaptunk győri olvasóinktól a kábelszolgáltatásról. Bár a válaszokat ki-ki megtalálhatná korábbi cikkeinkben, egyfajta „összefoglalót" kértünk Bercsényi Pétertől, a ViDaNet Rt. vezérigazgatójától.

– Nem lehetett volna meghosszabbítani a főleg nyugdíjasok körében népszerű Romantica és Reality december végén lejárt szerződését?
– Nos, a műsortulajdonosokkal kötött szerződések három vagy öt évre szólnak – csak arról nem, hogy maguk a műsorok ennyi idő alatt nem változnak-e. Márpedig változnak, és többnyire nem kedvezően. Az utóbbi időben például már a Romantica is esténként átment valamiféle zenei csatornába. Vagy tessék megnézni a Filmmúzeum kínálatát: a kezdetekhez képest ma már botrányosnak is mondható...


A Romantica helyett behozott Story tv-vel messze nem elégedettek a nézők. Mint írják, eddig még csak műsorajánlókat láttak, de műsort még nem. Jogos a panaszuk, s a ViDaNet már megfelelő formában ki is fejezte aggályát a műsortulajdonosnak. Az februárra ígéri a „rendes beindulást...
– Lesz vagy nem lesz a győri kábeltévén Sport Klub csatorna?
– Nos, eme új műsor léte vagy nemléte körül országos vita dúl, a ViDaNet addig nem dönt, amíg nem tisztázódnak a viszonyok. Foci-vb négyévente van, s egy hónapig tart – közben mit csinál a meglévő, befutottak mellett egy új sportcsatorna? Fütyül (bocsánat: sípol) a nézőkre? Volt már rá példa, hogy nagy csinnadrattával indultak csatornák, s aztán rövid idő alatt meghaltak. A kábeltévés társaságok óvatosak, mert a nézők ostora a végén rajtuk csattan.

– A ViDaNet Rt. éppen a leírtak miatt nem kívánja tovább bővíteni hagyományos, analóg szolgáltatását, csak a valamilyen okból kieső csatornákat pótolja. A kor és a nézők igényeihez jobban, rugalmasabban igazodik majd (még az idén) a digitális szolgáltatás. A több, egyenként kisebb programcsomagból jobban kiválaszthatja ki-ki az igényeihez közelebb állót. Az igazi az lenne, írja egyik olvasónk, ha egyenként rendelhetnénk meg a műsorokat, s csak azért fizetnénk, amit magunk is akarunk. Technikai akadálya elvileg nincs – ám még a nálunk sokkal gazdagabb országokban sem alkalmazzák: megfizethetetlen lenne.
S még egy „kábeles" kérdés: miért tart a visszakapcsolás két hónapig, s nem lehetne-e a visszakapcsolási díjat a volt előfizetőnek mérsékelni? Ha valaki nem fizeti a díjat, felszólítják, aztán egy idő után még egyszer, s ha az a türelmi idő is lejárt, kikapcsolják a szolgáltatásból.

Visszakapcsolás akkor lehetséges, ha az előfizető rendezte tartozását, s az új előfizetés díja „számlázásra készen" ott van a szolgáltatónál. Ezen nem lehet mit változtatni: a szolgáltatókat mindenütt törvényi előírások kötik, eszerint szólnak szerződési feltételeik. A visszakapcsolás díja 2500 forint...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmincmillió a győri állatkertnek?

Tapírház és törpevíziló-otthon épülhet abból az állami támogatásból, amelyre ugyan csak most írják ki a pályázatot, de elnyerésére jó esélye van a győri vadasparknak. Tovább olvasom