Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Visszaállítanák a régi vízelvezető rendszert

A falu költségvetéséről tárgyalt a napokban a képviselő-testület Ikrényben.
Idén 144 millió 196 ezer forint bevételre számít az önkormányzat és 4 millió 580 ezer forintos hiánnyal számol. A kiadások nagy része intézményfenntartásra megy el. Németh Tamás polgármester lapunknak elmondta, hogy több olyan számlát (munkadíj, gázdíj, telekár) ki kell még fizetniük, amit tavaly kellett volna. Állítása szerint ezeket a régi képviselő-testülettől örökölte meg az új. Emiatt fejlesztésre alig tudnak költeni, de azért a sportcsarnokkal szemben, a József Attila utca végén a veszélyessé vált vízelvezetőben csővezetékek elhelyezését tervezik és le is akarják fedni az árkot. A régi térképeken még látszó vízelvezető rendszer visszaállítását szeretnék megoldani, talajmunkákkal, ároktisztítással. Járdaépítésre ugyancsak fordítani akarnak, emiatt is figyelik a pályázati lehetőségeket és ily módon igényelnek támogatást az óvodabővítéshez.

A képviselő-testület döntése alapján a helyieknek az esküvők, az azzal kapcsolatos önkormányzati szolgáltatások Ikrényben díjmentesek maradnak. Az Abdával és Börccsel közös körjegyzőségnek is tagja marad a falu. A helyi képviselők ülésükön beszéltek még a Rábapatona tulajdonában lévő, Börcsöt és Ikrényt összekötő, aszfaltos, murvás útról. Szinte használhatatlan állapotba került, ezért szeretnék megjavíttatni. „Sok szálon kötődik egymáshoz a két szomszédos település, fontos ennek az összeköttetésnek a biztosítása is" – indokolta szándékukat Németh Tamás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bölcsődék: hatszáz hely, hétszáz gyerek

Az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat igazgatója szerint az ellátottság megfelelő Győrben. Tovább olvasom