Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Visegrádi Négyek az árvízvédelemért

A visegrádi kezdeményezés országainak fő feladata a polgári védelem területén a katasztrófamegelőzés és beavatkozás regionális összehangolása.

Ezen belül hazánkban az árvízvédelem kap kiemelt szerepet.

A visegrádi kezdeményezés országainak – Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország –, valamint Ausztria és Szlovénia katasztrófavédelmi főigazgatóinak soros találkozóját tartották Győrben. 

Pénteken írták alá a kétnapos rendezvényen született megállapodást.

– Egyik napirend a magyar uniós elnökséggel kapcsolatos támogatások megszerzése volt. Az elnökség alatt ugyanis szeretnénk egy olyan nemzeti programot felvállalni, amihez a visegrádi négyek támogatása szükséges. A tárgyalások során sikerült elérni, hogy a másik három ország az EU-elnökség alatt támogatja az árvízi védekezéssel kapcsolatos eljárási rendek és technikai eszközök kidolgozásának modulját és beemeljük az uniós szabályozási körbe – mondta el Tatár Attila altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató. Szerinte fontos, hogy olyan témát találjanak, amelyben az európai régió szakmai követelményei is meg tudnak jelenni. Hiszen csak többségi szavazattal lehet pozitív eredményeket elérni.

A visegrádi kezdeményezés országainak katasztrófavédelmi főigazgatói az összefogás jegyében tárgyaltak. Fotó: Bertleff András
A visegrádi kezdeményezés országainak katasztrófavédelmi főigazgatói az összefogás jegyében tárgyaltak. Fotó: Bertleff András

– Másik fontos téma volt a kritikus infrastruktúratervezéssel kapcsolatos szakmai programjaink egyeztetése. Rögzítettük, hogy a jövőben a programokat egyeztetve megkeressük a különbségeket, s azokat megpróbáljuk csökkenteni – tudatta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autós üldözés, fémcsillagokkal és borssal

Közel kétszáz kilométer per órás sebességgel menekült a rendőrök elől három bűnöző péntekre virradó… Tovább olvasom