Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Világvárosi csomópont épül

A tervek szerint jövő tavasszal készül el az új körgeometriájú jelzőlámpás csomópont Győrben.
A győri Fehérvári út új szakaszának kialakítása „feltételezi" az Ipar utca–Szigethy Attila út találkozásánál lévő csomópont átépítését is. Az arra járók már látják, tapasztalják az útszélesítés földmunkáit, a közműkiváltásokat, az új kerékpárút és a járdák kialakítását.

Kattintson a képre >>
Maga a csomópont teljesen különleges lesz, hazánkban ilyen még nincs is, és Európában is csupán Franciaországban működik. Ez az úgynevezett körgeometriájú, jelzőlámpás irányítású csomópont (helyigénye és költsége miatt) nem túlságosan elterjedt, világvárosokban azonban már lehet találkozni vele. Az ismert körforgalmú csomópontra annyiban hasonlít, hogy van egy 25 méter átmérőjű, de nem szabályos kör alakú tengelye. E köré épülnek a közlekedési sávok – mégpedig három, illetve egy szakaszon négy.

A csomópontban a sávok mintegy csigavonalban haladnak, s vezetik ki az autóst a körforgalomból a kívánt irányba. Behajtáskor jó előre konzolokon táblák tájékoztatják az autóst, melyik sávba kell sorolnia, ha például a centrum, a 81-es vagy éppen az 1-es főút felé akar továbbmenni. Útburkolati jelzések belül a körforgalomban lesznek. Aki mégis eltévedne, bizony sávot kell váltania – csakúgy, mint bárhol.

Videokamerás virtuális detektorok

A különlegességet az adja (leegyszerűsítve), hogy ebben a csomópontban nem a körforgalom szabályai szerint kell közlekedni. A behajtást jelzőlámpák szabályozzák, ám ugyanígy a kihajtást is! Vagyis nem csupán egyszerű „jobbra kihajtással" lehet elhagyni a csomópontot (az a három sáv miatt meglehetősen bonyolult és veszélyes is lenne), hanem meg kell várni a megfelelő sáv szabad jelzését.

A csomópontot igen nagy forgalomra, gyors áteresztőképességűre tervezték. Csak egy technikai érdekességét említjük: a tengelyében (a körforgalom közepén) elhelyezett 8 videokamera figyeli a forgalmat és vezényli a virtuális detektorokat. Vagyis amelyik irányból nagyobb a forgalom, ott hosszabb idejűre állítja a zöld jelzést...

Három sáv minden irányból

Az összes sávot, irányt hosszadalmas lenne elmagyarázni, az új csomópontban való közlekedést egy példával illusztráljuk. Ha a Szigethy Attila úton haladva közelítjük meg a csomópontot, már rögtön az Ifjúság körúti „becsatlakozás" után láthatjuk a táblákon, a négy sáv közül melyiket kell választanunk. A legegyszerűbb, ha jobbra, az új Fehérvári útra (az új felüljáró felé) akarunk menni. A Szigethy útról egy külön jobbra kanyarodó sáv visz arra. Három sáv megy be a körgeometriába, ezek közül a jobb oldali vezet az Ipar utcára és a legbelső a Fehérvári útra, a város felé. Más irányokból hasonló a helyzet, mindenütt három sávval kell számolni. (Ezért az Ipar utcában egy pluszsávot építenek.) Megemlítjük még, hogy a régi Fehérvári útnak (a „sorompós" rész) egy kisebb csomópontban lesz rácsatlakozása az új útra, innen egy szakasza a körgeometriájú nagy csomópontig pedig zsákutca lesz.

Érdemes más utat választani

A csomópont elkészültéig – tervezetten jövő év májusa – még bőven lesz alkalom ismerkedni a várható forgalmi renddel. Addig azonban az erre járóknak kisebb gondjuk is nagyobb lesz annál, hiszen a csomópont átépítési munkái úgymond nem teszik könnyebbé a közlekedést, főként, hogy például a most működő jelzőlámpákhoz is hozzá kell nyúlni. Aki teheti, válasszon más, még ha némi kerülővel is járó útvonalat!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol lakna legszívesebben?

A megyeszékhely internetes portálján (www.gyor.hu) lezárult a szavazás: Győr melyik városrészében lakna legszívesebben? A kérdéskörbe 15 városrészt soroltak. Összesen 910-en adták le voksukat, közvélemény-kutatás szempontjából ez már tulajdonképpen szép eredménynek számít. A győriek leginkább Révfaluban, a legkevésbé pedig Jancsifaluban laknának, derült ki a felméréséből. Tovább olvasom