Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Világhírű kutatók előadása a győri Széchenyi-egyetemen

A világ leggyorsabb számítógépének megalkotásáról, s atomreaktorokkal kapcsolatos szimulációkról tartottak előadást neves kutatók a Széchenyi-egyetemen.


2010. szeptember 29. és október 1. között nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek a Széchenyi István Egyetemen.

Szerdán világhírű kutatók előadásai szerepeltek a programban: Bihari Barna, a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium munkatársa, Dinesh Kaushik, a szaúd-arábiai Kaust-egyetem kutatója engedett bepillantást munkafolyamatukba.

A kutatások eredményei Győr iparára is hasznot jelentenek

Az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón Horváth Zoltán, a SZE-Győr Matematika és Számítástudományi Tanszékének vezetője a ˝Szimuláció és optimalizáció˝ projektről beszélt.

A tanszékvezető elmondta, hogy az ipari gyártásfejlesztés fontos eszköze a számítógépes szimuláció, melynek felgyorsítása, s hatékonyságának növelése a jelenlegi céljuk.

Mindehhez a legalapvetőbb ˝pillér˝, egy nemzetközi kutatócsoport felállítása, amely sikeresen megvalósult, s máris jelentős eredményeket értek el. A három évvel ezelőtti értékekhez képest bő kétezerszer gyorsabban lehet ugyanazokat a számításokat végezni.

˝Szimuláció és optimalizáció˝ projektarculat.
˝Szimuláció és optimalizáció˝ projektarculat.

˝A kutatások eredményeit nemcsak tudományos célokra használjuk fel. A gyakorlatban Győr iparára is hatással lehet mindez. A gyártásfejlesztés hatékonyságának növelését nagy cégeknél kamatoztathatjuk˝ - mondta Horváth Zoltán, aki a kisalfold.hu kérdésére, miszerint a diákok mennyire részesei a projektnek, a következő választ adta:

˝A legjobb hallgatókkal már szerződéseket kötöttünk, ők aktívan részt vesznek a fejlesztésekben. Egyre többen szeretnének csatlakozni, így az eddig megszerzett információkat már a hétköznapi oktatásba is bevonjuk.˝

A világ leggyorsabb számítógépe  2012-re készülhet el

Bihari Barna, a magyar származású kutató egy rendkívül izgalmas munkafolyamat részese. A kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban a világ leggyorsabb számítógépének megalkotása zajlik, mely a tervek szerint 2012-re készülhet el.

A kutató 100-150 kollégájával dolgozik a szuperszámítógépen, mely a hadügyben éppúgy, mint a napenergia, szélenergia kihasználásának területén is jelentős hasznot hozhat majd.

Bihari Barna rámutatott: Győr és a Széchenyi-egyetem a szimuláció és optimalizáció terén végzett fejlesztései, kutatásai és kapcsolatépítése révén jó úton jár, hogy felzárkózzon a nemzetközi tudományos világhoz.

Gyors, pontos szimuláció - dollármilliókban mérhető eredmények

Dinesh Kaushik, a szaúd-arábiai Kaust-egyetem munkatársa, számos nemzetközi számítástudományi projekt vezető munkatársa, a konferencia főelőadója a világ legerősebb gépein futó legfejlettebb szimulációkról beszélt.

Ezeket a hatalmas méretű gépeket többnyire atomreaktorokkal kapcsolatos számítási feladatokhoz használják. Bonyolult fizikai, s biztonsági folyamatok zajlanak egy-egy munkamenetben.

A gyors és pontos szimulációk már most is rendkívüli jelentőséget hordoznak a különböző iparágak fejlesztése terén. Az 1%-os hatékonyság eredménye évente dollármilliókban mérhető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem fenyegeti árhullám a győri rakpartot

Győrben a vízszintek alakulását a Duna várhatóan stagnáló vízjárása és a Rábán érkező árhullám… Tovább olvasom