Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Világbajnok bokszolók a halászléfőző versenyen

Gyirmót - Emlékezetes törpeharcsafogó és halászléfőző versenyt rendezett a vagongyári horgászegyesület szombaton. A rendezvény közel 300 vendége – közöttük a három profi ökölvívó-világbajnok – 24 csapat főztje közül válogathatott.
A Magyar Vagon- és Gépgyár Horgász Egyesület kilencedik alkalommal rendezte meg az 1999-ben elhunyt horgásztársról, Töreki Sándorról elnevezett törpeharcsafogó horgászversenyét szombaton. A versenyen 97-en indultak, s szép számban ritkították az apró, horgászbosszantó halakat.

A szervezők idén úgy döntöttek, mivel jövőre 60 éves lesz az egyesület, azt nagyszabású halászléfőző versennyel ünneplik meg. Ennek mintegy bemelegítőjeként – egyben hagyományteremtő szándékkal – szombaton délután előzetes halléfőző vetélkedésre invitálták az ismerősöket, barátokat.

Az invitálás annyira jól sikerült, hogy 24 csapat indult, s a hagyományostól a szigetközin át a tárkonyos halászléig főzték a finom ételeket a kondérokban.

A közel 300 vendéget vonzotta az a lehetőség is, hogy találkozzanak a zsűribe meghívott profi ökölvívó-világbajnokokkal, Nagy „Csonttörő" Jánossal, Kótai Mihállyal és Kovács „Vipera" Attilával. A sportolók közvetlen hangon beszélgettek a résztvevőkkel s osztották az autogramokat, főként a gyerekeknek.

Tóth Gyula
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barokk hétvégére toboroztak

Győr - Toborzással kezdődött péntek este Győrben a háromnapos barokk esküvői rendezvénysorozat. A… Tovább olvasom