Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Veszélyben - Munkások lógtak a levegőben a révfalui hídnál Győrben - videó

Leszakadt Győrben a Kossuth-híd hídvizsgáló kocsijának egyik felfüggesztése kedden délelőtt 10 óra előtt néhány perccel.


A kocsi másik három felfüggesztése a hídszerkezettől nem vált le, így az megbillenve állt meg. A kocsiszerkezeten a híd felújításán dolgozó két munkás tartózkodott, akik a hídszerkezetbe tudtak megkapaszkodni. A helyszínre érkező tűzoltók az egyik munkást a hídra húzták fel, a másikat alpintechnikával a Mosoni-Duna medrébe eresztették le.



Szerencsére egyik munkás sem sérült meg. Ezt követően 11.30 és 12.00 között a rendőrség segítségével lezárásra került a Kossuth-híd, a gyalogosok sem kelhettek át a hídon, majd a tűzoltók a hídról leereszkedve lánccal rögzítették a megbillent vizsgálókocsit a hídszerkezethez.

Ezzel az elsődleges balesetveszély elhárítása megtörtént.

Galéria! Fotók: Bertleff András
A megsérült hídvizsgáló kocsi nem ideiglenes építmény, az az acélhíd tartozéka. A baleset a vizsgálókocsit tartó egyik acélsín leszakadása miatt történt. A sín elemeket 4-4 acélszegecs rögzíti a híd kereszttartóihoz, a baleset során a 4 szegecs közül 3 a nyíróerő hatására elszakadt, a kocsiszekrény megbillent.

A hídfelújítás nem vonatkozott a hídvizsgáló kocsira, a felújítás a híd keleti oldali konzolán folyt.

A hídvizsgáló kocsit a felújítás során anyagmozgatásra használta fel a felújítást végző Közgép Zrt., a munkálatok megkezdése előtt biztonsági próbaterhelésnek lett kitéve a kocsi, elváltozás nem volt tapasztalható.

A tűzoltók által rögzített kocsit el fogjuk távolítani és megvizsgáltatjuk az összes, hídvizsgáló kocsit tartó sín szegecsét. Első megállapításra az acélszegecs, illetve sín anyagában történhetett anyagfáradás, de a pontos kiváltó okot későbbi vizsgálatok állapítják meg.

A tűzoltóság munkatársainak szeretnénk megköszönni a gyors, szakszerű mentési és elhárítási munkát.

Előzmények:

A kisalfold.hu információi szerint a dolgozók a hídszerkezetet alulról festették miközben a kosaras szerkezet csavarjai elengedtek. Két dolgozó a levegőbe lógva kapaszkodott.

Galéria! Fotók: Bertleff András

Személyi sérülés nem történt, a két munkást a tűzoltók kiemelték.

Értesüléseink szerint az ügyben munkavédelmi vizsgálatot folytatnak.

Olvasónk jelenti - Az új alsó rakparton rendőrök fordítják vissza a belvárosból Révfalu felé közlekedőket. A hídon pedig fél pályás lezárás van és több tűzoltó illetve rendőrautó is a helyszínen van. Ahogy a képen is látható valószínűleg a híd szerelőjárata rongálódott meg, lóg le a hídról.



 

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Hamutipró 2011. november 16. 21:40
    „T.pappe!
    Nézz utánna légyszíves! Azután írogass!”
  • 28. pappe 2011. november 16. 17:42
    „26-hoz: "Vajon 65 évesen is fognak tudni így menteni???" Nem. Viszont diszpécser-központba, szertárosnak, oktatónak, parancsnoknak, tűzoltóautó-karbantartónak, irattárosnak, személyügyi tisztnek, kapuszolgálatosnak, stb. bizony még 65 évesen is jók lennének. Ugyanis NEM minden tűzoltó "vonulós". Manapság sem. Mint ahogyan NEM minden rendőr az utcán járőrözik, sőt...”
  • 27. ombi 2011. november 16. 17:01
    „21. Tündenéne 2011.11.16. 08:51
    Valóban volt idő, amikor kint voltak a ´kerékpárral behajtani tilos´ táblák, nem tudom, amikor ott jártál, mi volt a helyzet.
    Az biztos, ma, 16-án délután negyed háromkor a belváros felől semmi nem tiltotta a kerékpárok számára a felhajtást a hídra. A Révfalu felőli oldalon egy kosaras autó ugyan félpályás lezárást okozott, de nem akasztotta meg a forgalmat.
    Egyik pillanatban egyik bolond, másikban a másik dirigál, hol felrakják, hol lekapják a közlekedési táblákat? Mondjuk, ez még mindig kisebb hiba, mint az új rakparti út, és a hozzá kiagyalt forgalmi rend.”
  • 26. Had-assa 2011. november 16. 13:57
    „Már megint TŰZOLTÓK!
    Vajon 65 évesen is fognak tudni így menteni???”
  • 25. urbaniastapista 2011. november 16. 12:41
    „#21.
    A világon nincs még egy olyan "gazdag" ország, ahol a hídon várható nagyságú autósforgalom (belvárosi terelések utáni állapotról van szó) miatt a bicikliseket leparancsolnák az úttestről és külön utat építenének nekik.
    Eddig is az úton mentem, eztán is ott fogok, nem pedig a balesetveszélyes turulpillér-lámpaoszlop-hiányos korlát huplis burkolatú valamin, amire azt mondják majd, nesztek, bicikliút.”
  • 24. pappe 2011. november 16. 11:29
    „23-hoz: Hát igen. Ezért mondom erre, hogy nagyfokú felelőtlenség. De utóbbi kis eszmefuttatásunk erősen off a cikk témájához kapcsolódóan. Azért köszönöm, hogy leközölték, mert minden alkalmat szeretnék felhasználni a kerékpárostársaim "felvilágosítása" érdekében!!!”
  • 23. Tündenéne 2011. november 16. 11:12
    „pappe
    Igen, és azt elfelejtettem mondani, hogy abszolút nem a kerékpárosok ellen mondtadm mindezt, hanem pont, hogy basszus vigyázzanak már magukra legalább... Az egyikük a gyalogosok között jött (legalább nem az autósoknál), de ez még nem is lett volna baj, csak nem volt ő sem kivilágítva, és én sem vettem észre, csak az utolsó pillanatban, nemhogy az autósok...??? :(”
  • 22. pappe 2011. november 16. 09:40
    „21-hez: Igazad van. És még csodálkoznak páran, mikor a kerékpárosokat szidják! Mondjuk azt az egyet én sem értem, hogy miért nem tudnak venni (bármely kínai és eurós boltban) párszáz forintért olyan kis elemmel működő lámpát, amelyet akár tépőzárral is fel lehet tenni a bringára. Számomra ez nonszensz és érthetetlen. Ennyire felelőtlenek tisztelt kerékpáros felebarátaim???”
  • 21. Tündenéne 2011. november 16. 08:51
    „Nem baj, vasárnap jön a lezárás, és a terheléses vizsgálat. KÍváncsian várjuk az eredményeket :)
    Egyébként ahhoz képest, hogy a hídon elvileg még nincs kerékpáros forgalom (eleve kint van a kerékpárral behajtani tilos tábla), egy oda és egy visszaúton, ami gyalog mondjuk 2x2 perc, pontosan 7 kerékpárt számoltam össze az autók között lavírozva. Ez mondjuk egy dolog, de ebből 6 NEM volt kivilágítva... egy meg pont SZEMBE ment a forgalommal (ami már eléggé érdekes...), pffffff. :)

    Egyetlen néni volt, aki áttolta a hídon a bicajt, de szerintem ő meg azért, mert már nem bírta tekerni.
    Úgyhogy ez a hídalakítás, terhelés, kanyargás, stb. jelenleg nagyon érdekes helyzeteket eredményez.”
  • 20. DON 2011. november 15. 22:30
    „bumburnyák: azért kellet a citybusz, mert a csuklód beszorult a kanyarba a hídra felfelé menet, vagyis nem fér el! Ezt ahelyett, hogy elismerték volna, inkább nem engednek arra olyat.”
  • 19. anyádafatelepen 2011. november 15. 22:11
    „16. soci70 2011.11.15. 19:01
    öreg, ujjat nem lehet építeni, legfeljebb növeszteni, de abból az összegből te hidat se építettél volna se újat se régit, másrészt ha eddig nem tudtad volna művédelem alatt áll a Margit híd, szóval az volt a projekt hogy azt kell felújítani, és ezel járt mindenki a legjobban.
    Lévén hogy az utódját is legfeljebb ugyanoda tehették volna le kellett volna bontani. Azt meg nem fogják.”
  • 18. bumburnyák 2011. november 15. 21:00
    „Kezdem elhinni azt a szóbeszédet hogy a híd állapota miatt terelték el a 11-es, 6-os buszokat, mert csuklóst már nem bírja el. Állítólag egy régebbi felújításnál harckocsival teherpróbázták és megrogyott, kijavították (már ahogy lehet toldozva-foltozva), aztán később meg egy daruskocsi alatt ismét. Ezért már csak a könyebb citybuszokat engedik rajt át, de úgy látszik a saját szervíz kocsiját se nagyon bírja.”
  • 17. kisokoska 2011. november 15. 20:30
    „A cikket alaposan olvasva nem a híd van rossz állapotban, hanem az a szerkezet amin a munkások dolgoztak. Így azért más ugye " Soci 70" ? A rend őre pedig csak úgy tudnak akciózni, hogy lezárnak mindent, közlekedjen mindenki úgy ahogy tud. Egy balesetnél az ember megérti a nyomok miatt szükséges az útzár, de ott is tapasztalni, hogy túlságosan is hátráltatják a forgalmat.Egy tűzoltóautó miatt lebénították a forgalmat mindkét irányba.”
  • 16. soci70 2011. november 15. 19:01
    „Hát nem mai híd, szerintem vasas szakmunkásoknak kellene ott dolgozni nem festőknek, akik a rozsdára rákennek valami anyagot és akkor már minden csili-vilis. Egyszer csak összedől.......Ez a híd munka egy Tessék lássék munka Mekkmester módra. Csak mosolyogni lehet rajta és a munkát elrendelő kőn is.
    Kérem tessék teljes mértékben felújítani és normálisan szélesíteni.
    A BP-i Margit híd nagyon szép lett igaz abból az összegből ujjat is lehetett volna építeni......nem tudom,hogy a Kossuth hidunknak toldozása mennyibe is került..........?”
  • 15. megmondó 2011. november 15. 17:44
    „Azért zárták le a rakpartot, mert az emelőkosaras tűzoltóautó, 1 rohamkocsi meg 1 mentőautó álltak ott.
    Komoly erőket mozgósítottak, egy tucat rendőr is volt a helyszínen.”
  • 14. Dwatson 2011. november 15. 17:14
    „Vajon milyen anyag mozgatására használták a kocsit,mennyire rakták meg vassal?”
  • 13. Director 2011. november 15. 15:48
    „Tegnap volt szerencsém kipróbálni az új útszakaszt. Ahogy beértem a híd alá valamelyik jó képességű kolléga nekiállt hegeszteni. A hatalmas szikrák össze vissza pattogtak a kocsin.
    Persze nem ő tehet róla, hogy megindították alatta a forgalmat, de azért szidtam.
    Lehet azért szakadtak le. :)”
  • 12. mekkmester 2011. november 15. 15:24
    „Ha van "alsó rakpart" akkor hol található a "felső rakpart"???”
  • 11. pappe 2011. november 15. 14:54
    „Az alsó rakpartot miért kellett lezárni?”
  • 10. SPS 2011. november 15. 13:32
    „8. Jandex 2011.11.15. 13:02
    Pedig mennyi politikusunk van akik ott lóghattak volna! :)))

    Ez volt az utolsó, ami erről a szerencsés kimenetelű eseményről eszembe jutott, pedig mennyire igaz...”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenöt éves a PRACTING gyakorlat-orientált győri mérnökképzés

A programban az ezredfordulótól valamennyi mérnöki és közgazdász szakon tanuló győri egyetemista… Tovább olvasom