Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Verekedtek - Lakhatatlanná vált a győri őrzött szállás

Lakhatatlanná vált a csütörtöki verekedés következtében az illegális migránsok győri őrzött szállása, ezért az ott elhelyezett embereket Kiskunhalasra kellett átszállítani - közölte Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére.

Közlése szerint az anyagi kár kétmillió forintnál is nagyobb. Információink szerint a vita azon robbant ki, mire használjanak egy, az egyik ajtóról leszerelt riglit.

Mint arról beszámoltunk, négy egyenruhás sérült meg abban a verekedésben, amely csütörtök délelőtt tört ki Győrben, a rendőrség illegális migránsok elhelyezésére szolgáló őrzött szállásán.

Fél tizenkettő körül egy szíriaiakból és egy pakisztániakból álló csoport szólalkozott össze a Szövetség utcai szálláson. Két fegyveres őr a körletbe lépett, és megpróbálta lecsillapítani a perlekedőket, ám ekkor azok egyesült erővel támadtak rájuk.

Az egyik intézkedő fegyveres őr nyolc napon túl gyógyuló, társa és két, a segítségükre siető rendőr könnyű sérüléseket szenvedett. Jelenleg is tart annak tisztázása, hogy a mintegy negyven ember közül kinek milyen szerepe volt a történtekben. Hivatalos személy elleni erőszak miatt a győri nyomozó ügyészség, míg rongálás ügyében a győri rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot.

Olvasóink írták

  • 13. zakarias3 2011. október 08. 21:53
    „12.Nem rajtad múlik!”
  • 12. Megakrieger 2011. október 08. 21:39
    „11. olyan helyzetbe, hogy egy rigliért összeverekedek valakivel és szétverem a szállásom egy idegen országban és azokat, akik őrzik - ígérem, nem fogok kerülni!!!!”
  • 11. zakarias3 2011. október 08. 18:50
    „Csak lassan uraim,ne hogy pár év múlva mi legyünk ilyen helyzetben”
  • 10. hekine 2011. október 08. 13:49
    „Mekkora az Isten állatkertje,és milyen sokan laknak benne!!!!!!!!!!!!”
  • 9. nEMO 2011. október 08. 13:35
    „Nyugatról, keletről, délről minden mocsok itt csapódik le. Osztrákok megoldották anno, azonnal visszazavarták a beérkezőket a szomszédba, ahonnan jöttek. Nem ám pátyolgatni őket drága pénzen.”
  • 8. koponya1 2011. október 08. 12:52
    „Be kell őket rakni abba a helységbe amit összetörtek! Előbb vagy utóbb könyörögnek majd,hogy haza mehessenek!
    Lásd Kolumbia börtönök! Ott nem érdekel senkit a bűnözők körülményei!”
  • 7. durva 2011. október 08. 12:09
    „ez Magyarország! mindenkit védeni, mindenkinek segélyt adni csak mi vagyunk kakiban de ez nem számít !! a mi adónkból él a sok <moderálva>, kíváncsi lennék mit csinálnának egy magyarral Pakisztánban?”
  • 6. Renege 2011. október 08. 10:05
    „Ki vannak utasítva, csak sajnos nem olyan egyszerű őket hazarakni.. Jogszabályok, stb..miatt.”
  • 5. acsali 2011. október 08. 08:28
    „Hihetetlen, hogyan felizgatta őket egy rigli. Szegények sosem láttak még ilyet. Csak védték azt, amit megszereztek. A szituáció olyan lehetett, mint a" különben dühbe jövünk" c.film”
  • 4. Megakrieger 2011. október 08. 07:37
    „ez a cikk már volt (és ahogy nézem lényegében a hozzászólások is...)

    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/biztonsagi_orokre_tamadtak_a_kulfoldiek_gyorben/2243708/”
  • 3. senkialadár 2011. október 08. 05:19
    „kinek lakhatatlan? a miniszterelnök számára eddig is az volt,de ilyen csőcseléknek bőven megfelelő,hisz saját maguk tették ilyenné... remélem párat olyant rájuk sóztak az őrök gumibottal hogy beszabehu”
  • 2. bogote 2011. október 07. 23:40
    „kiutasitani őket a francba!! még ezeket is mi tartjuk el!!”
  • 1. pemozsu 2011. október 07. 22:29
    „miért nem utasítják ki őket az országból? egy napra se adnák nekik szállást, menjenek ahonnan jöttek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűn(het)nek a vendéglőkből a nyerőgépek

Kocsmákból és vendéglőkből a következő hetekben szinte biztosan eltűnnek a játékautomaták: azokat… Tovább olvasom