Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Vendégbarát-díjas a győri Városi Művészeti Múzeum

A Győri Városi Művészeti Múzeum egy többfordulós pályázaton megnyerte a Vendégbarát Múzeumi díjat. A hírt a hétvégi Múzeumok Majálisán jelentették be a Múzeumkertben.
Vendégbarát-díjas a győri Városi Művészeti Múzeum.

A Múzeumok Majálisa rendezvénysorozat egyik törekvése, hogy kézzelfoghatóvá tegye mindazt, ami elsőre inkább elméletinek és eszmeinek tűnik, azaz becsalogassa a látogatókat. Olyan kérdésekre is válaszokat kerestek idén, mint például: alulreprezentáltak-e a múzeumok a hazai médiában, s ha igen, akkor ez kinek a felelőssége?

Hányféle arca lehet egy múzeumnak, és hogyan hatnak a világ változásai a múzeumok és a látogatók közti kommunikáció formáira? A 15. nagy múzeumünnepen országosan több mint 100 múzeumi program, 70 kézműves, számos koncert, előadás, interaktív foglalkozás, filmvetítések, rendhagyó tárlatvezetések, és szakmai programok várták az érdeklődőket. A múzeumkerti rendezvényen jelentették be a jó hírt: idén Győr, a Győri Városi Művészeti Múzeum büszkélkedhet a "2010 Vendégbarát Múzeuma" címmel.



Grászli Bernadett múzeumigazgató elmondta, az öröm mellett kiemelt elismerést is jelentett számukra a Magyar Turizmus Zrt. és az Önkormányzati Minisztérium által elnyert díj, s a mögöttes tartalom, amelynek célja, hogy minél többen megismerjék azokat az intézményeket, amelyek újszerű, interaktív bemutatási módszerek segítségével nem csupán új ismeretekkel, de élményekkel is megajándékozzák a látogatókat.

A közönség szavazhatott, s az így elnyert díj egyben kétmillió forintot is jelent, amelyet marketing célokra fordíthatnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teljesen összetört a motor - a vezetője megúszta - galéria

Bőny és Örkénypuszta között egy Peugeot gépkocsi és egy BMW típusú motor ütközött vasárnap délelőtt. Tovább olvasom