Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Veiland István kiállítása 2012 - képgaléria

Csak a jó munka ér valamit, csak az igényesen, lelkiismeretesen végzett minőségi munka, a tapasztalat és magas színvonalú szaktudás kap elég elismerést. A jól végzett munka – legyen az bármi - tesz minket emberré, Veiland Istvánt ez tette fotóművésszé.
Semmi mással össze nem hasonlítható jó érzést ad, méltóságot és lelki békét, fogékonnyá tesz a világ dolgai iránt, arra sarkall, hogy fejlődjünk, tanuljunk, hogy jobbá tegyük a dolgunkat.

Fotó: Szük Ödön
Ötven évvel ezelőtt, mint minden kezdő fotós családi és kirándulási képeket készített. Munkahelyén nem csak a mozdony füstje csapta meg, hanem a fixir szaga is. A vasutas fotószakkörben sajátította el a fekete-fehér labortechnikát. Akkor még nem gondolta, hogy elindult egy úton, amin nincs megállás. Önképzéssel nem csak technikai igénye nőtt, hanem esztétikai tudása is. Saját fotólabort alakított ki és rendszeresen látogatta az Ifjúsági Ház fotókörét. Ott már kiállítási képeket is alkotott és mire 1980-ban felvételt nyert a Győri Fotóklubba, már érett fotós volt. Erre az időszakra esik a Győri Balett indulása is. Veiland István táncfotói hamarosan díjakat hoztak. Majd felesége segítségével a női szépség felé fordult. Emberábrázolása főleg a táncban, akt- és portréfotózásban teljesedett ki. Tisztelettel közelíti meg a fotográfiát, ezen belül a modelleket, becsülve bennük az embert, aki a testét adja, aki nélkül számára nem adatik meg az alkotás lehetősége, öröme, szépsége.

Veiland István egy idő után kereste a műfaji kibontakozás lehetőségeit. Nyitott szemmel, nyitott blendével, nyitott intellektussal várta és nagyon sokszor utazott a megörökítendő pillanatért. Műszaki ismeretei, kézügyessége, kísérletező kedve segítségével nagyon sok képmódosító eljárást és eszközt is alkalmazott. Sok egyedi szűrőt hozott létre.

Fekete-fehér képeinek kidolgozását soha nem bízta másra és ez tette lehetővé számára, hogy a mondanivalóhoz legjobban illő végső kópiát, nagyítást létrehozza. Visszanyúlt a hagyományos kézműves módszerekhez, a kémiai színezésekhez: kék, barna tónusú képei különleges hangulatot ébresztenek. Másik ilyen archaikus képi feldolgozása az anilin festék alkalmazása volt, amikor ecset segítségével festette ki a fekete-fehér képet vagy egy részét. Mint mondta, sohasem a valóság színes visszaadására törekedett, arra ott van a színes fotográfia, hanem a rá gyakorolt hatás, a tudatalatti működése, az emlékképek felvillanása határozta meg a módosítást. Igyekezett ezeket a módszereket a lehető legtökéletesebbre fejleszteni, ugyanakkor az esetlegességet az előnyére változtatni. Mivel két tökéletesen egyforma kópiát ezekkel az eljárásokkal nem lehet előállítani. Az így született alkotásai igazi műremekek, amelyek magukon hordozzák a megismételhetetlenség jegyeit, a szerző egyéniségét, egyediségét.

A természetet mindig is szerette, az aktokat is gyakran ott fényképezte. Kitérőként indult, de a természetfotózás megragadta. Amíg például az aktfotózásnál számára nem a test minden apró részletének tökéletes leképezése a lényeg, hanem a korábban, akár éveken keresztül tudatalattijában elraktározott ókori, reneszánsz vagy modern testkultusz emlékei dolgoznak, addig a természetfotóban a műfaj szabályai szerint alkot. Ez is nagy türelmet és kitartást igényel.

Itt is látszik, hogy képeinek megszületése során mindig törekedett olyan technikai megoldásokat alkalmazni, amelyekkel a számára fontos és meghatározó képi mondanivalót erősíthette, fokozhatta. Sohasem törekedett a technika, különféle trükk szűrők, laboreljárások öncélú alkalmazására, technikai tudásának fitogtatására.

Veiland István egyszerre hoz képeivel anyagi realitást és magasrendű, méltósággal teli szellemiséget, ezzel együtt tehát túlmutat a hétköznapi, földhözragadt realizmuson. A látható jelenség kiválasztásában, annak elrendezésében, megfelelő gondozásában erőteljesen megjelenik művészi aurája.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarósi Péter fotóművész kiállítása - képgaléria

A meghívó képei is ráhangolnak e tárlatra, a Győr környéki gyöngyvirág, a hansági nyári zivataros… Tovább olvasom