Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Véget ért a Szigethy úti bontáskálvária

Véget ért a győri Szigethy Attila úti bontáskálvária, legalábbis a közlekedők számára.
A Kisalföld információi szerint ugyanis elképzelhetőnek tűnik, hogy jogi úton tisztázódik az egyik kivitelező által ejtett hiba. Egyet tudni biztosan: a másfél ezer négyzetméternyi felület újbóli felbontásának költségét nem közpénzből állták.

A győri Szigethy Attila út Bartók Béla út és Zrínyi utca közötti szakaszának felújításánál az egyik közműnyomvonal helyreállításakor a kivitelező nem biztosította a megfelelő teherbírást. Ezért a már helyreállított vezeték nyomvonalbontását és újraépítését rendelték el a győri útkezelők október közepén. Egy hónappal később arról adhattunk hírt, hogy a végéhez közelednek a munkálatok, már csak a festés van hátra. A közlekedők kellemetlenségei tehát véget értek, a Kisalföld információi szerint azonban elképzelhető, hogy a másfél ezer négyzetméternyi felületet érintő kivitelezői hiba mibenlétét jogi úton tisztázzák.

Az útkezelők tájékoztatásért felelős munkatársa, Tóth Péter ezt nem erősítette meg, ugyanakkor állította, hogy a pluszköltségekkel nem az adófizetőket terhelték.

Van egy másik útszakasz is Győrben, amelynek az eredeti, december közepére tervezett befejezése csúszik, méghozzá fél évet. A Corvin utca felújítására a város az 1+1 forintos állami pályázaton nyert pénzt, a felméréskor azonban a Pannon-Víz zrt. jelezte, hogy a csatornavezeték elöregedett, ki kell cserélni. Az út kellős közepén, két méter szélességben és több száz méter hosszúságban, az Eszperantó úttól az Attila utcáig, több mint két és fél méter mélyen bontották fel az utat a cseréhez, aztán a munka befejeztével visszatemették és tömörítették.

A vizsgálatokat követően azonban tegnapelőtt kiderült, hogy a tömörítés nem megfelelő, hosszú távon aligha bírja el a közlekedő járművek terhét. Az útkezelők szerint ez esetben nem kivitelező okozta a hibát, egyszerűen akkora lyukat kellett bontani, amelynek kevés a mesterséges tömörítés. Így most inkább, az út jó minősége érdekében, hangsúlyozta Tóth Péter, hagyják fél évig az időjárás és a közlekedő járművek által gyúrni a murvás talajt és csak azután aszfaltozzák le. Tovább nem kell és nem is lehet halasztani a befejezést, mert legkésőbb június végéig el kell számolni az államnak a pénzzel.

A kátyúkat és a burkolati egyenetlenségeket a napokban mérik fel

Ahogy hűl az idő, egyre láthatóbbá válnak az utakon a hibák. A kátyúkat és a kátyúgyanús burkolati egyenetlenségeket az útkezelők ezekben a napokban mérik fel a fő és tömegközlekedési szakaszokon. Jövő héten neki is látnak a munkának, a becslések szerint néhány tízmillió forintot kell rá költeni. A kátyúzást nem lehet elodázni, egyrészt a tél miatt, másrészt december közepén leállnak az aszfaltkeverő telepek. Ha az idő kedvez, a téli kátyúzást jövő év elején folytatják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hitelből sem biztos a program folytatása

Könnyen lehet, hogy a győri közgyűlés által tavaly elhatározott útkorszerűsítések ötöde elmarad. A… Tovább olvasom