Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Vége a sorozatos bontásoknak?

Győr - „Már megint bontanak...!" – háborodott fel számos győri, amikor múlt héten meglátta a légkalapácsos munkásokat a Baross úton. Nem véletlenül: az elmúlt évben visszatérő vendégek lettek a „vízügyesek" – s nem ez az egyetlen neuralgikus pont a belvárosban.
A Baross út és a Kisfaludy utca sarkán, ahol szinte már megszokott látvány az útfelbontás, 2005-ben kezdődtek a sorozatos munkálatok. Akkor a régi csatornavezeték egy szakaszát kellett kibélelni, s ezt korszerű technológiával, bontás nélkül végezte a szolgáltató alvállalkozója. Ennek során egy ragasztóanyaggal átitatott tömlőt húztak – akár egy harisnyát – belülről a csővezetékbe, amely hő hatására megszilárdulva új vezetékként kezdett működni. A most újra munkába vett szakaszon a bélelés nem sikerült, elvált a csatornafaltól. „A megbízott cég által alkalmazott technológia itt nem vált be, de az utca más szakaszán jól üzemel" – kommentálta szűkszavúan a hibát Csongrádi Zoltán, a Pannon-Víz üzemmérnökség-vezetője, majd hozzátette: garanciálisan, ingyen javították a hibát. A garanciát nyolc hónap után sikerült érvényesíteni, előtte azonban jó ideig rendszeresen mosni és ellenőrizni kellett a vezetéket, hogy a szomszédos étterem és a lakóházak szennyvize biztonságosan el tudjon folyni – ez szintén a munkások megjelenésével, zajjal, többszöri lezárással járt.
Jó hír, hogy a hibajavítás ezúttal véglegesnek – de legalábbis egy jó ideig kitartónak – tűnik, tovább toldozni-foldozni az elöregedett vezetéket ugyanis nem lett volna értelme, így az egész, 15–20 méteres csatornaszakaszt kicserélték korszerű kőagyag vezetékre. Nekünk pedig remélhetőleg csak az étterem leandereit kell majd kerülgetnünk az ominózus utcasarkon.

Hasonló kellemetlenségekkel – útlezárással és -felbontással – találkozhattak a győriek az utóbbi hetekben a Bajcsy-Zsilinszky és a Czuczor Gergely utca sarkán, ahol a nagy autóforgalom is tetézte a bosszúságot. Ott hetekig keresték a hibát a szakemberek.
– Több Bajcsy-Zsilinszky utcai társasház pincéjéből vízszivárgást jelentettek, s mivel a vezetékeink felett nem volt nedvesedés, diagnosztikai módszerekkel kerestük tovább a rejtett hibát. A műszeres méréssel felderített hibahelyeket feltártuk – ezért kellett több helyen felbontani az úttestet –, de nem találtunk csőtörést. Közben a színház felől nedvesedni kezdett az aszfalt, így találtunk rá egy elhagyott, nem megfelelően szanált ólomcsőre – mondta Csongrádi Zoltán. Az „elfelejtett" vezeték, amely valószínűleg a sarki irodaház építésekor, az épület elődje után maradt ott, nem szerepelt a társaság egyik térképén sem, mivel elméletileg megszüntették – csak éppen nem szabályszerűen. Hasonló esetben egyébként maradéktalanul, azaz közvetlenül a gerincvezetéknél meg kell szüntetni a nem használt vezetéket, különben a nyomás alatt lévő bekötővezetékek a mostanihoz hasonló gondokat okozhatnak. Hogy ez annak idején, a hatvanas években miért nem történt meg, ma már nem tudni, mindenesetre most véglegesen leválasztották a fővezetékről a „bűnöst".

A Bajcsy-Zsilinszky és a Czuczor utcában hetekig keresték a vízszivárgások okát, mire meglett az elfelejtett vezeték. Fotó: Szük Ödön

A Pannon-Víznél megtudtuk, nem kell aggódni a felbontott díszburkolat miatt sem, ahol most egy betonplecsni látható a többszöri bontás helyén. A tél miatt – ahogy ez ilyenkor bevett gyakorlat – fóliás betonnal, ideiglenesen javították az utat, s a tavasz beálltával helyreállítják a sérült díszburkolatot.


A kor nem minden

Bár egyelőre nincs Győrben a fentiekhez hasonló kritikus pont, tény, hogy a város csatornarendszere idős, így bármikor előfordulhatnak az elöregedésből adódó problémák. Vannak olyan vezetékek, amelyek 125 évesek, igaz, a kor messze nem áll egyenes arányban a csatorna állapotával. Több század eleji vezeték jobb állapotban van, mint a hetvenes években épített szakaszok, egyrészt az akkori munkamorál, másrészt a technológiai előírások, a felhasznált anyagok különbözősége miatt.

Olvasóink írták

  • 2. kiváncsi 2008. február 19. 12:56
    „Nem vízügyesek, hanem vízMűvesek dolgoznak. A vízügyhöz a folyók, patakok stb tartoznak.”
  • 1. mamo 2008. február 19. 11:57
    „annak idelyen amikor a baroutat rendeztek, akkor azt mondtak minden felujjitottak, hogy az elkövetkezendö 25evben ne kelljen az utcar felbontani!! de hamar eltelt 25ev????? s remelem nem ugy lessz helyreallitva mit szamos helxen hogy egyelötlen a tally es csak botladozni lehet!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jó, ha kíváncsiak jogaikra a dolgozók

Győr-Moson-Sopron - Munkaügyi gondja van? Kérdezzen a szakértőktől!" akciónk keretében a Magyar… Tovább olvasom