Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Vég nélküli küzdelem

A győri Búza Ferencné  58 évesen egyedül gondozza  32 éves, ágyba kényszerült  fiát.

Kevés olyan épülete van a győr-belvárosi Bajcsy-Zsilinszky útnak, amelyikben Búza Ferencné ne dolgozott volna, miközben Újváros végén lakik. Élete vég nélküli küzdelem. Az asszony házmesterkedik, takarít, egyszerre fél tucat helyre jár, 58 évesen egyedülállóként gondozza  32 éves,  ágyba kényszerült  fiát.

– Egy lány- és három fiútestvérem van – mondja Búza Ferencné újvárosi, patikatisztaságú lakásában. A konyhában beszélgetünk, a szobában szól a zene, s kihallatszik olykor egy férfihang méltatlankodó morgása. – Szétszéledtünk a világban – így az asszony –, még Amerikába is került közülünk. Soha nem kértem tőlük semmit, a kapcsolatot is megszakítottam velük. Ne szánjanak engem, és ne érezzenek kényszert a segítésemre. Mindenki élje a maga életét.

Ez az én keresztem. Másnak sem panaszkodtam soha, zúgolódás nélkül viselem sorsom. Két leányom van, a harminckét éve oxigénhiányos állapotban született Richárdról  számomra hat hónapos korában derült ki, hogy nem egészséges. Örökre ágyba kényszerült, s ma is olyan, akár egy hat hónapos csecsemő, miközben rendszeresen borotválnom kell szegényt. Ha ez nem lenne elég, epilepsziás, az arra adott gyógyszerek következményeként néhány éve egyszerre nyolc fogát kellett kihúzni, ezért kizárólag pépes ételt adhatok neki.

– A lányaim kirepültek, asszonyok, húsz éve elváltam. Jobb így. Lányaim szerint őrültség, hogy Ricsiért feláldoztam az életemet. Én egyáltalán nem így érzem. Neki én vagyok az élet. Annak idején azt mondták az orvosok, a tizennegyedik évét nem éli túl, aztán a huszonegyet. Most már túl van a harmincon is. Csoda? Talán az – mondja az édesanya.
„Ricsit a szeretetem élteti, mert ha nem is beszél, nem is érti, amit mondok, de a szeretetet megérzi. S azt megkapja tőlem."
Búza Ferencné édesanya

Búza Ferencné fiával.
– Nekem is megvan a   nyavalyám. Tizenkét éve tüdőtrombózist kaptam, majdnem meghaltam. Hét hasi műtétem volt, aztán baj lett a gerincemmel. Már nem tudok emelni. Hetente kétszer kádban fürdetjük Ricsit, most már csak segítséggel vagyok rá képes. Három drága fiú, főiskolások, a máltaiak révén ismertem meg őket: Lőrincz Szabolcs, Kiss Imre, Keller Pál  a segítségeim, ők jönnek, amikor fürdetni kell. Amit tőlük kapok barátságban, viszonzom másoknak, máshol. Van egy agyvérzésen átesett hölgy, akit gondozok. Csodálatos, ahogy javul az állapota.

„Mi lenne velem, Erzsike – mondogatja –, ha maga nem lenne?" De vagyok. Talán a rászorulók gyámolítására – mondja el Búza Ferencné.
– Betegekkel törődni sosem volt teher számomra, miközben a saját családom inkább elmarasztal, ahogy a fiam mellett kiálltam. Emiatt is tépelődöm mostanában, mind többet a jövő miatt. Mi lesz Ricsivel énutánam, hová dugják be, ha már nem leszek? Én egy kis kuli vagyok, szegény ember, de amim van, amit fel tudok ajánlani, mind odaadnám, hogy lehessen egy otthon, egy intézet, egy hely olyanok számára, mint Ricsi.


Ne gondolják, hogy kevés ilyen szegény elesett van. El kellene  kezdeni kialakítani egy ilyen helyet, sokan segíthetnek. Ha én nem leszek és ő  él, legyen hová vinni. Minden erőmmel, lehetőségemmel támogatnék egy ilyen intézményt. Elhihetik, hogy a lelkemből jött a gondolat, s bizonyos vagyok benne, vannak, lennének hozzám hasonlók, akik kezet nyújtanának. Sommásan ezeket jegyezte le az újságíró egy asszony monológjaként, aki 32 éve nem hagyta el Győrt, soha nem utazott el pihenni, kikapcsolódni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint egy félbehagyott társasház

Zavarja az újvárosiakat, hogy a Kossuth utca védetté nyilvánított részén, a 30-as szám alatt még mindig elhagyatottnak látszik a félkész társasház. Leendő lakói is többször hangot adtak felháborodásuknak, az építkezés mégis két éve húzódik, pedig rég befejeződhetett volna. – Ilyen lassú építkezést még nem láttam. Már régóta nem változott a csupasz falak látványa- mondja egy ott lakó. Tovább olvasom