Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

''Védőháló kell a nyugdíjasoknak''

Erkölcsi kötelességünk azokról gondoskodni, akik felneveltek bennünket – mondta sajtótájékoztatóján Kovacsics Imre.
Erkölcsi kötelességünk azokról gondoskodni, akik felneveltek bennünket – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Kovacsics Imre győri civil polgármesterjelölt. Szükségesnek ítéli városi stratégia kidolgozását a nyugdíjas korosztály számára, „védőhálót" azoknak, akik évtizedeket dolgoztak Győrben.

Győrött körülbelül 19.500 öregségi nyugdíjas él, a nyugdíj átlaga 62 ezer forint. A városban működő 14 nyugdíjasklubnak 350 tagja van, a 8 gondozási központ 300 fővel működik, 780-an élnek idősek bentlakásos otthonában. Rajtuk kívül tehát van még 17 ezer nyugdíjas, akiknek életkörülményeiről szinte semmit sem tudni. Kovacsics Imre ezért nélkülözhetetlennek tart egy felmérést, amely alapján ki lehet dolgozni egy valós „szociális hálót" a nyugdíjaskorúak szükséges segítésére. Például kibővíteni a házi betegellátás rendszerét, egy központot felállítani, amelyet a rászorulók baj esetén egy rádió segítségével azonnal hívhatnak, bevezetni az úgynevezett „Győr-kártyát", amely 10–30 százalék kedvezményre jogosítaná sok esetben a nyugdíjasokat (és a gyesen, gyeden lévő kismamákat).

A civil polgármesterjelölt bejelentette: mától a városban a „Kovacsics-pontokon" (a városrészekben felállított faházaknál) a nyugdíjasok-igazolványuk vagy nyugdíjasszelvényük felmutatásával ingyen kapnak Béres-cseppet. Tapasztalat, hogy a nyugdíjasok a gyógyszereiket még úgy-ahogy ki tudják váltani ugyan, ám a kiegészítő, fontos vitaminokra, erősítőkre már nincs pénzük.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kikezdte az idő a panelházak erkélyeit

A győri panelóriások erkélyeit kikezdte az idő. Nemrégiben egy lezuhant többméteres vasdarab ijesztett a lakókra. A három méter hosszú vasléc betonra csapódásának hangjára sokan felfigyeltek. Csodával határos, hogy nem történt tragédia. Győrben több százra becsülik azoknak az erkélyeknek a számát, amelyeknél a rozsdásodás veszélyt jelenthet. Ezek az első építésű panelházak Adyvárosban és az egész Marcalváros I-en. Másutt ugyanis már ezek az elemek betonból vannak. Tovább olvasom