Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Vaskaput kap a Baross híd

Vaskaput kap a győri Baross híd, nincs ugyanis olyan év, hogy szer- kezetén ne akadna fenn néhány alatta áthaladni akaró nagyobb jármű. Beláthatatlan következ- ménnyel járna a város közleke- désére egy súlyos hídkárosodás.

Amikor megépítették a győri Baross hidat, tervezői aligha gondolhattak arra, sok-sok évtized múltán mekkorák lesznek a közúti járművek. Márpedig azok jókorára nőttek, akkorára, hogy némelyikük az Eszperantó úton nem fér át a híd alatt – a sofőr igyekezete ellenére sem. Nincs év, hogy ne akadna fenn egy-két teherautó, kamion, az ütközéssel a hídszerkezetben is károkat okozva.

A sörszállító kamion balesete a tavaly nyári csúcsforgalomban több hétig félpályás útlezárást okozott
Tavaly egy sörösládákat szállító kamion sofőrje nézte el a híd alatti magasságot. A szerkezetben ötmillió forint kár keletkezett, s a tönkrement autón, rengeteg üvegen kívül még tetézte a bajt, hogy a nyári csúcsforgalomban a buszpályaudvar szomszédságában a javítás idejére több hétig félpályás lezárást, jelzőlámpás irányítást kellett bevezetni. Idén is volt már a Baross-híd alatt baleset, egy platós kocsi daruját a sofőr – aki pedig gyakran jár erre – pár centivel feljebb hagyta...

Tóth Péter, a város Útkezelő Szervezetének tájékoztatási munkatársa lapunk kérdésére elmondta, a híd gazdájának, az állami közútkezelő kht.-nek az együttműködésével tanulmányt készíttettek arról, hogyan lehetne ezeket a baleseteket megakadályozni. Úgy tűnik, a magasságra figyelmeztető táblák elhelyezése nem elég.

Drasztikus megoldás lenne az Eszperantó úton a híd előtt-után egy-egy
masszív vaskapu felállítása: amelyik jármű azokon elakad, nem a hídban tesz kárt. Önmagában annál többet, ráadásul az ilyen kapuk nem is igazán esztétikusak. Egy másik javaslat szerint a „vaskapuk" csuklós acélszerkezetűek lennének, rugalmassá téve az ütközést is. Mindkét megoldást ki lehet egészíteni elektronikus figyelmeztető rendszerrel, amely mérné a járművek magasságát.

Az állami és a városi közútkezelőnek egyaránt érdeke a híd ilyetén védelme. Döntés még nincs, elvi megállapodás viszont igen, hogy a költségeket fele-fele arányban viselik. Már „csak" az a kérdés, honnan lesz rá pénz, hiszen ez a kiadás sem a város, sem az állami közútkezelő költségvetésében nem szerepel. A megvalósítandó variációktól függően 20–30 millió forintba kerülne a Baross híd védelme. S hogy ennek híján mibe, ha egyszer netán valóban komolyan rongálódna a híd?
Belegondolni is rossz közlekedési szempontból.
A már említett tavalyi „sörös" balesetnél az volt a szerencse a bajban, hogy a hídon éppen nem volt csuklós autóbusz, akkor ugyanis könnyen megrogyhatott volna a tartószerkezet...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Védett lesz Újváros?

Néhány hónapon belül védetté nyilvánítják a győri Újváros egy részét, egyebek mellett a Kossuth… Tovább olvasom