Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Varga Gábor az új kórházigazgató

A közgyűlés elsöprő többséggel dr. Varga Gábort választotta meg a Petz-kórház főigazgatójának.

A megyei közgyűlés elsöprő többséggel dr. Varga Gábort, a pszichiátria osztályvezető főorvosát választotta meg a Petz-kórház főigazgatójának.
„Min nevet a leköszönő kórházigazgató? – Az utódján." A viccet dr. Varga Gábor mesélte nem sokkal azután, hogy a közgyűlés 35 igennel, 2 tartózkodással öt évre a Petz Aladár Megyei Oktató kórház főigazgatójának választotta.

A pszichiátria jelenlegi osztályvezető főorvosa huszonnyolc éve dolgozik a győri kórházban, az igazgatói pályázaton való indulásának okát többek között ezzel, illetve egészségügyi-közgazdász végzettségével magyarázta. Varga Gábor az új kórházigazgató

Dr. Varga Gábor döntésének volt még egy fontos indoka: „A végső lökést az adta meg, amikor felmerült, hogy a győri kórháznak esetleg »külsős« igazgatója lesz. Ezt nem szerettem volna" – tette még hozzá.

Az tény, hogy a tegnapi utolsó fordulóban egy miskolci kollégájával versenyzett a vezetői posztért, de az már csütörtöktől nyilvánvalóvá vált, hogy a képviselő-testület frakcióinak sikerült megegyezniük a személyében, így nagy többséggel támogatni fogják.

Lemond a pszichiátriai munkáról

Varga Gáborra ugyanaz a sors vár, mint elődjére, tehát a szakmai munkáját az igazgatás idejére háttérbe kell szorítania. „Az elején még nem volt evidens elvárás, hogy a pszichiátriai munkámról és az osztályvezetőségemről le kell mondanom, de a meghallgatások közben nyilvánvalóvá vált, hogy nincs más lehetőség. Számos szakmai szervezetben van még funkcióm, ezeket folyamatosan tudom csak leépíteni, nem egyszerre. Bízom a kórház tradíciójában, a szakmai szürkeállományban, s abban, hogy csapatmunkával sikerül elérni a célokat – még ebben a korántsem könnyű gazdasági helyzetben is." (A megválasztott főigazgatóval hosszabb interjú készül, céljairól, terveiről, a leendő Petz-kórházról későbbi számunkban olvashatnak.)

„Normális" emberekkel sem könnyebb

Dr. Bugovics Elemér leköszönő beszédében nem hazudtolta meg magát. „Varga Gábor és egykori önmagam között az az alapvető különbség, hogy tizenöt évvel ezelőtt én a patológiáról jöttem, az igazgatás előtt tehát normális emberekkel foglalkoztam. A pszichiátriáról érkező kollégám most viszont megtudja, milyen »normális« emberekkel foglalkozni – egy kicsivel sem lesz könnyebb dolga…" A folyosón a Kisalföldnek annyit még hozzátett: „A gazdasági problémák ellenére jó kórházat hagyok az utódomra."

Július elsejétől hatályos

Az új főigazgató kinevezése július 1-jétől szól, Varga Gábor tehát akkor hagyja el a pszichiátriát, Bugovics Elemér pedig visszatér a patológiára. A megyei közgyűlés további döntéseire később szintén visszatérünk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végzettségük autógyártó

záróvizsgát tettek az autógyártó szakos végzős diákok a győri Lukács Sándor iskolában. Tovább olvasom