Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Vándorló diákok az Audi-iskola miatt?

˝Mivel az Audi a saját iskolájának megvette a Szent-Györgyi nagy részét, a régi középiskolásokat, a Szent-Györgyi diákjait egy, a főépülettől távolabbi helyre zsúfolták be, méltatlan körülmények közé˝ - írja egy szülő.
Olvasói kérdés

Mivel az Audi a saját iskolájának megvette a Szent-Györgyi nagy részét, a régi középiskolásokat, a Szent-Györgyi diákjait egy, a főépülettől távolabbi helyre zsúfolták be, méltatlan körülmények közé. Saját osztálytermük sincs. Változtatnak ezen? Szülő
– Nincs szó eladásról. Fenntartónk, a városi önkormányzat kérésére átmenetileg az Audi iskolájának rendelkezésére bocsátottuk néhány kollégiumi helyiségünket. Az iskolaépületben egyetlen tantermet sem kapott az Audi-iskola. A mostani tanév így is többletmunkát jelent tanárainknak, több ˝vándorlást˝ a diákoknak. Erről mindannyiukat tájékoztattam és csak ez a tanév lesz kicsit nehezebb. A többség ezt segítő szándékkal fogadta – mondta el Pákozdi Magdolna, a Szent-Györgyi Albert Középiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója. Azért csak egy tanévről van szó, mert ahogy a Kisalföld már korábban megírta, az Audi Hungaria Német Általános Iskola és Gimnázium a következő tanévben új, önálló épületbe költözik.

A Szent-Györgyi igazgatójának tájékoztatásából kiderült: két épületük között eddig is ingáztak a tanulók, a tanárok, mert a természettudományos és a számítástechnikai szaktantermek, a laborok a főépülettől hétperces sétára vannak, egy másik épületben.

Igaz, idén többet kell vándorolniuk, és van olyan osztály, amelynek nincs olyan saját osztályterme, ahol a padban biztonságosan ott hagyhatnák felszereléseiket a diákok. Azonban azt biztosították számukra, hogy holmijuk egy részét – például a tornafelszerelést – lerakhassák, elzárhassák.

Pákozdi Magdolna tudomása szerint más középiskolákban is teremről teremre vándorolnak a fiatalok. Azon pedig, ami valóban hátrány a telepi épületrészben, a tanév eleje óta változtattak: a mosdók, a vécék állapota javult.

Ezen a nyáron az iskola több vizesblokkját felújíttatta, ezt a feladatot folytatták az elmúlt hetekben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pincesorból városrész Ürgehegyen

Szép, nyugodt, jó levegőjű, mégse a táj miatt, hanem anyagi okokból költöznek egyre többen az… Tovább olvasom