Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Van, aki 40 ezerért játszik a lottón

Bár mindenütt van már lottózó, a közismert feladóhelyeknél így is az utcán áll a sor szombatonként. A láz nem mérhető a nyolc évvel ezelőttihez képest, de most különösen sok a szlovákiai magyar is.


Bár a csapból is folyik a lottóláz, ez nem mérhető a nyolc évvel ezelőttihez, amikor sokan egy köteg szelvénnyel érkeztek a feladóhelyekre. De azért most is akadnak, akik megtöbbszörözik találati esélyüket és minden héten 40 ezer forintért adnak fel lottót az egyik győri, belvárosi üzletben. Ez majdnem 200 szelvényre elég. A benzinturizmus után megfordult a lottóturizmus is, korábban az itteni magyarok jártak át a szomszédos országba, most a szlovákiaiak jönnek hozzánk.

A belvárosi lottózónak például rendszeres vendége egy csallóközi férfi, aki hol 30, hol 70 ezer forintért vásárol magának matematikai esélyt, egy magyar család pedig úgy árulta el külföldi állampolgárságát múlt szombaton, hogy egy régi, ˝bartókos˝ ezressel kívánt fizetni. Valószínű tehát, hogy őket valóban a mostani lottónyeremény hozta lázba, s ehhez kapóra jött a régóta félretett bankjegy.

Gém Ágnes és lánya, Feltér Zita is lottóznak. Fotó: Krizsán Cs.
Gém Ágnes és lánya, Feltér Zita is lottóznak. Fotó: Krizsán Cs.

Ha két ember beszélget, gyorsan szóba kerül, hogy ki mire költené a főnyereményt. Gém Ágnest is erről kérdezzük, az asszony egyébként nem a 3 milliárd miatt adta fel az egy darab szelvényét, mivel rendszeres lottózó.

– Több mint hárommilliárdból az embernek gondja lenne saját magára, először megszabadulnék a lakáshiteltől, majd mindent rendbe tennék a családban. Szeretnék olyan társadalmi célokat támogatni, amelyek nagyon fontosak, de nincs mögöttük elég erő. Olyan műtéteket, amelyeket nem finanszíroz a tébé, vagy a híradóban hallott, százezer forintos oltást, amivel megelőzhetők bizonyos daganatos betegségek. Hozzá kell tenni, hogy szerintem soha senki nem hiszi el azt igazán, hogy valóban lehet ő a nyertes – mondja Gém Ágnes.

A fiatal Feltér Zita elsősorban örömet keresne a nyereményben, szórakozna és sokat utazna a Távol-Keleten. A pénz kamataiból élne, megjegyezzük, nem is rosszul.

– Többször volt már négyesem a hatoslottón, így talán az átlagnál szerencsésebb vagyok, de nem hiszem, hogy ez a főnyereményhez elég. Nem is tudom, mit csinálnék, nem bírnék a hirtelen barátaimmá váló ismerősökkel és ekkora pénznek már egyébként sem hiszem, hogy nincs kockázata – teszi hozzá Feltér Zita.

Egy anyukát is megszólítottunk, aki azonnal beköltözne a Frigyes-laktanyába, persze, ha már a kezében van a 3,16 milliárd. Veisz Marietta körülbelül egy hónapban egyszer ad fel szelvényt, s ez most sincs másképp, de a nyeremény témáját folyamatosan melegen tartják a barátok, ismerősök.

– A legtöbben befektetnék a pénz nagy részét, én mindenképpen vállalkoznék és csinálnék Győrben egy görkorcsolya- és egy gördeszkapályát. Támogatnám az anyáscsecsemő-otthont is – beszélt vágyairól az asszony.

Olvasóink írták

  • 15. Vallaloid 2010. július 03. 20:51
    „Egy cikk a lottó 5 esélyeiről, érdekes olvassátok el!
    http://www.urbanlegends.hu/2010/06/mennyi-az-eselyunk-a-lottootosre/”
  • 14. lr 2010. július 03. 20:14
    „Van ötös
    és nem én nyertem
    :-)”
  • 13. hogyisne 2010. július 03. 20:03
    „a hülyeséget is meg kell valahogy adóztatani”
  • 12. kumpala 2010. július 03. 19:01
    „Nahát, úgy látszik ez a sok ember aki itt szidja a lottót még sohasem játszott.. Hiszi a piszi :)”
  • 11. ftcedi 2010. július 03. 18:16
    „Megérdemli!!!! ;)Kell a pénz az államnak.”
  • 10. Mankapunka 2010. július 03. 16:24
    „tódi

    Akkor inkább egy doboz sör,mint hogy ennek a kutyütőbandának odaadjam,akkor inkább a multit gazdagítom,de legalább cserébe nem tapasztalatot kapok,hanem innivalót.”
  • 9. tódi 2010. július 03. 15:58
    „Nem szükségből lottóznak - még is csak játék .
    Egy -egy szelvény ára nem nagy kiadás és egy esélyt megér .

    Ha megnyerem - szétosztom”
  • 8. sünci 2010. július 03. 15:42
    „Ha van vkinek heti 40 ezre lottora,akkor annak nincs szüksége a nyereményre! Van ahol egy före nem jut havi negyven kajára,rezsire,stb.”
  • 7. Mankapunka 2010. július 03. 15:36
    „Van,aki meg 0 Ft-ot játszik meg a Lottón,arról nem lesz cikk???”
  • 6. nyusz 2010. július 03. 14:16
    „Erre van pénzük,ahelyett valami okosabbra költenék”
  • 5. Mankapunka 2010. július 03. 12:58
    „Ők,akik a képen vannak,ezt a pénzt akkor inkább igyák meg valahol,ott legalább látni lehet,hogy hova folyik el az elköltött pénz.”
  • 4. HHistory 2010. július 03. 11:13
    „"Hozzá kell tenni, hogy szerintem soha senki nem hiszi el azt igazán, hogy valóban lehet ő a nyertes "

    Nem is fog.. Majd ha már eleget hülyítették a barikákat, és a százszorosát beszedték a "nyereménynek", akkor majd úgyis lesz egy "nyertes"..”
  • 3. okostojas007 2010. július 03. 10:45
    „40 ezer lottóra ?
    szja - t is feladja”
  • 2. széchenyi12 2010. július 03. 10:08
    „Népbutítás, parasztvakítás. Manipulatív játék, minden héten milliárdokat kaszánlak a szerencsejáték ZRT.....”
  • 1. Agent 2010. július 03. 08:32
    „Aki ébren van ne álmodjon.
    Akinek meg van havi 40k HUF-ja lottóra, az vajh mit kezdene 3 milliárddal?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lampionokkal indult a Győrkőcfesztivál - fotók

Pénteken elkezdődött az idei Győrkőcfesztivál. A vasárnapig tartó győri fesztivál első napjának… Tovább olvasom