Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Vámosszabadi óvodajaj

Több gyermeket is el- küldtek a vámosszaba- di óvodából, az indok az, hogy a gyermekek sokat hiányoztak.
Több gyermeket is elküldtek a vámosszabadi óvodából azzal az indokkal, hogy az anyuka vagy munkanélküli, vagy épp kistestvért várnak a családban. Az indokot az egyik esetben az édesanya munkanélkülivé válása jelentette, s ezt az óvodavezető írásba is adta azzal a kiegészítéssel, hogy zsúfolt az intézmény, a gyermek pedig sokat betegeskedett, ezért nem tartják tovább a helyét. „A döntést azzal indokolta az intézmény vezetője, hogy sokat hiányzott a gyermekem, hiába vittem orvosi igazolást erről.

Mivel éppen munkahelyet keresek, jobb híján, kénytelen-kelletlen magammal kellett vinnem a négyéves kislányomat, s mit mondjak, meglehetősen ferde szemmel nézték ezt a különböző helyeken. Könyörögtem, hogy legalább nyárig hadd járjon a kicsi az oviba, ám nem hatott: egyszerűen írásba adták, hogy nincs hely, nem vihetem" – mondta az elkeseredett anyuka. Az elkeseredett anyuka csak egy az állítólag hét hasonlóan járt szülő közül, a többiek azonban vagy nem kívánták kommentálni a történteket, vagy egyszerűen meg tudták oldani a gyermek felügyeletét.

Telt ház, ötven óvodással

Némethné Vámosi Zsuzsa, a vámosszabadi óvoda vezetője nem titkolja, valóban telt házzal működik az intézmény, bővítésre pedig talán a következő hónapokban lesz lehetőség. Ebbe – ahogyan a vezető magyarázta – sokan belenyugodtak, ám a szülők között is akadnak értetlenek, így az anyuka panaszával nem tudtak mit kezdeni, hiszen a nincsből pluszhelyet sem ők, sem pedig a polgármesteri hivatal nem tudnak kialakítani.  Lehetőség szerint viszont a jövőben bővítik az intézményt. 

Takács Ferenc határozottan cáfolta a hírt.  Vámosszabadi polgármesterét a témával kapcsolatosan utolértük, ám egy, épp a költségvetést érintő megbeszélés közepette csak annyit közölt telefonon, hogy idén a község anyagi kondícióit tekintve, bizonyosan nem tudják bővíteni sem az óvoda épületét, sem pedig a csoportszobákat.

Egyeztettek – hiába

Pintér Imre gyermekjóléti szolgáltató beszélt a családdal és az óvodavezetővel is, ám hatáskörénél fogva az egyeztetés szándékánál tovább nem jutott. 

Utánanéztünk, aminek eredményeképpen kiderült, hogy ezt semmiképpen nem tehette volna meg sem az óvoda vezetője, sem pedig az intézményt fenntartó polgármesteri hivatal.  Bolláné Várszegi Mónika, a győri polgármesteri hivatal oktatási irodájának óvodai referense úgy tájékoztatott, hogy az óvodavezető döntése ellen a szülő fellebbezhet.  A gyermek óvodai jogviszonyát ugyanis csakis úgy szüntetheti meg az intézmény, ha ezt megelőzően a szülőt – a kicsi igazolatlan távolléte miatt – legalább két alkalommal írásban felszólítják, ami jelen esetben nem történt meg. 

Az ötödik évüket betöltő gyermekek esetében pedig kötelező az óvodai nevelésben való részvétel, így helyhiányra hivatkozva senkit nem küldhettek volna el.  A vámosszabadi óvodából menesztett kisóvodást februártól az egyik győri belvárosi oviban, a Bisingerben fogadják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A „hatemeletes

Amennyiben egy épület képes lenne ünnepelni magát, Győr belvárosában tavaly májusban a hatemeletest díszbe öltözve láttuk volna. Sokáig a megyeszékhely egyik legfontosabb lakóépülete volt, s most is amolyan tájékozódási pont. Elmúlt ötvenéves. Tovább olvasom