Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Valóra válik a tarjánpusztai álom

Hozzájárult a környezetvédelmi hatóság a lakóházak építéséhez Tarjánpusztán.
Hozzájárult a környezetvédelmi hatóság a lakóházak építéséhez Tarjánpusztán. A munkálatok remélhetőleg tavasszal elkezdődhetnek a régi olajtartályok helyén, ahol jövőre tervezik a közművesítést. A körpanorámás lakópark csaknem egymilliárd forintba kerülne, és megduplázná a község lakosságát.

A tíz és fél hektáros telepet a hozzá tartozó 3,2 hektáros ipari területtel együtt az önkormányzat megvásárolta. Később négy darab föld befektetői tulajdonba került, további ötről pedig a napokban fog tanácskozni a képviselő-testület.

Kálmán Józsefné, a község polgármestere elmondta: a területen levő húsz olajtartály 1972-től 1992-ig működött, az állam tartalék üzemanyagot tárolt benne. Az acéltartályokat már megtisztított állapotban vette meg, majd elbontatta az önkormányzat, a tervezők és a statikusok pedig egyetértenek abban, hogy a betontömbök tökéletes alapot jelentenek az öt-nyolc lakásosra tervezett húsz társasház számára. Mivel a területen üzemanyagot tároltak, különös jelentősége van a hírnek, hogy a környezetvédelmi hatóság már megvizsgálta a földterületet, és a legkisebb mértékben sem találta azt szennyezettnek. Az önkormányzat reméli, hogy jövő tavasszal elkezdődhet az építkezés.

A kör alakú otthonokat 415 négyzetméteren, tetőtér-beépítésesre tervezik. Az alapokhoz több ezer négyzetméteres kertet kínálnak és minden otthonhoz külön teremgarázst építenek az alagsorban. A község a tulajdonában maradó területen ifjúsági házakat szeretne, ahol legfeljebb hat évig lakhatnak a fiatalok, s mellette előtakarékossági betétet kell nyitniuk.

A teljes közművesítésre jövőre pályázik az önkormányzat, mivel a gáz, a csatorna és a víz bevezetésének tervei most készülnek. Könnyebbséget jelent, hogy a villany és a leendő házak előtt futó aszfaltos út már eleve adott volt. A környezet szépségeiről pedig végképp ne feledkezzünk meg: egy tíz és fél hektáros zöld „szőnyeget" kell elképzelni, ahol nyolc-tíz méteres fák is akadnak. A területet hatvanhat hektáros tájvédelmi körzet veszi körül, ennek majdnem a fele erdő. A panoráma pedig gyönyörű: ha tiszta az idő, Tarjánpusztáról látni lehet a Kőris-hegyet és a cseszneki várat is.

A polgármester úgy véli: nem tapasztalható a településen az elöregedés, viszont a meglévő közművek és intézmények megfelelő kihasználása végett elengedhetetlen, hogy növekedjen a falu lélekszáma. De emiatt nem érdemes aggódni: a csaknem egymilliárd forintos beruházás meg is duplázza a lakosságot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lift a mozgáskorlátozottaknak

A mozgáskorlátozottak is könnyedén tudják ügyeiket intézni a győri városházán, ha elkészül a lift az… Tovább olvasom