Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Valló Istvánra emlékeztek

Dr. Valló István születésének száztizedik évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a győri helyettes polgármester sírjánál utódai és tisztelői szombaton a nádorvárosi köztemetőben.
Élő emlék: Tisztelői számára munkássága ma is mérce.
A várostörténet jeles összefoglalójaként ismert Valló Istvánért Benkovich Ferenc pápai prelátus mondott imát.
A Kolozsvárott, 1892. március 22-én született díszpolgár a Győri Hírlapnál dolgozott, majd a város alkalmazásában megszervezte a Szociálpolitikai Ügyosztályt. Vezetői hatásköre és személyes érdeklődése összekapcsolódott: a város egészét, működését a történelmi és művelődéstörténeti összefüggésekkel vetette egybe, öt városismertető könyvet írt ennek gyümölcseként.
Neki köszönheti Győr sok egyéb más között a Városi Kultúrház építését, valamint önálló színtársulatát. Helyettes polgármesternek 1940-ben nevezték ki, nézeteltérések miatt azonban 1945 nyarán nyugdíjazták és egy évvel később nyugdíját is megvonták. Budapesten hunyt el 1964-ben. Jelenleg tíz unokája, harmincegy dédunokája és négy ükunokája ápolja emlékét. Közöttük van a Győrött született Jordán Tamás színművész is, aki a jelen lévő Petőcz Miklós versét szavalta el nagyapja, dr. Valló István sírjánál. Jordán Tamás elmondta, Győrött, egy gyárvárosi lakásban jó pár évet együtt élt a nagyapával, irodalmi érdeklődésében fontos szerepe volt a győri díszpolgárnak. Neki köszönheti ezenkívül a játékok – a bridzs, a sakk, a tarokk és más kártyajátékok – iránti nem múló érdeklődését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hímes tojás-kiállítás

A győri Gyermekek Házában vasárnap 10-től délután 4 óráig hímestojás-kiállítást és… Tovább olvasom