Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Üzenetek odaátra - Gondolatok kollégáink sírjánál

Fázós szirmú krizantémokat dajkál az október végi fény. Avar a lábunk alatt, zizegős. A sírokon megannyi virág. A szeretteinkhez, volt kollégáink sírjaihoz tartunk. Egyszerű lenne és mégsem az.

Hogy is lenne, mikor annyi emlék: együtt töltött nap, munka, kihívás, bulik és világmegváltó beszélgetések, örömök és vigasztalások részesei lehettünk együtt. Azé a közösségé, a névsoré, amelyből egyre többen hiányoznak.

Pass András. Aki ízig-vérig szerette amit csinált, s még nagybetegen is remélte, ide, az Újlak utcai szerkesztőségbe egyszer visszatér. Döbbenetesen fiatalon, mindössze 43 évesen hagyott itt bennünket. Imádta a zenét, a színjátszást, maga is mesterfokon művelte azt. Rajongott a családjáért.

„– s lelkem (mint a hajnali pacsirta mely a föld árnyain át kitör) az ég kapuit zengeti, mert édes emléked is annyit ér, hogy balsorsom sem adnám trónokért" – olvassuk Shakespeare sorait a síremléken és gyertyát gyújtunk. Andrisra gondolunk olyan szeretettel, ahogy talán ő is gondol ránk. Odaátról.

Fotó: Sz. Ö.


A nádorvárosi köztemető 39-es parcellájától sétálunk a kijárat felé, s az egyik márvány síremlékről a jól ismert „Pozsis" arc réved a távolba.

Talán a szerkesztőség, a rádió, a televízió vagy a színház felé. Pozsgai János Kolléga volt a javából, lehetett szó bármelyik műfajról. Mindenhol otthon volt, imádta amit csinált. Kivételes sokszínűségével, szerénységével a hallgatót, az olvasót, a nézőt szolgálta. Virágok, mécsesek a síron, percekkel előttünk mehetett el az, aki a gyertyát gyújtott érte. Mi is megtesszük.

Fotó: Sz. Ö.


Kicsit arrébb Rácz Ferenc, a Nyugati Hírlap újságírójának urnafülkéje. A főnyomozóból lett újságíró mindig bolondozott, ugratott a szerkesztőségben, s a legjobb viccei tényleg célba értek. Kiváló jegyzeteket, a Fekete Füzetekből ismert valós történeteket írt meg, isteni humorral. A szívével volt gond, belehalt. A régi köztemetőben nyugszik mindenki Géza bácsija, sokan nála kezdtük a szakmát.

Bálint Géza neve ma is fogalom, középiskolásként a verseimet vittem be hozzá. Csetlő-botló szófordulataimra soha nem tett egyetlen bántó megjegyzést, az akkori, ma már talán irodalminak tűnő összejövetelek viszont kétségkívül nagy hasznomra váltak. Ahogy Bálint Géza féltő-óvó szeretete is.

A révfalui temetőben nyugszik Ámon László barátunk, s eszembe jut kedvenc figurája, a bohóc, mondása, hogy mindannyian mekkora „nagy bohócok vagyunk." Igaza lehet, ha így fognánk fel, szinte bizonyosan több öröm lenne az arcokon, ebben a nagy fene keménységben szelídebb lenne a világ. Imádta a naspolyát, a rántott sajtott és gyönyörűen rajzolt.

Fotó: Sz. Ö.


Előttem van, ahogy a szekesztőségben péntekenként pánikszerűen készült a következő rajz, a mellékletes írás mellé. Negyvenkilenc évébe kivételes életmű fért, olyan, amilyen csak az övé lehet.

Imre Béla nekem „a" Béla bácsi volt, s nagy kitüntetésnek számított anno, ha 25 éve visszaköszönt a folyosón, no és az első írásaimat megbírálta. Jelensége volt Győrnek, imádta a városát. Megvoltak a kedvenc helyei, de ha kellett, pontos menüsorral is szolgált bármelyik étteremből. Ismerte a híres győri polgárokat, utcákat, tereket, azok teljes történelmét. Egyszer Kapuvárra mentünk együtt vidékre, – ott sem lehetett zavarba ejteni: tudta, hol ebédelünk, mi az étterem specialitása.

Fotó: Sz. Ö.


Túl a nyolcvanadik évén is volt, hogy felhívott, írjam meg ezt vagy azt a témát. Fejben biztosan dolgozott, az írásiból összeállított, névre szólóan dedikált könyve pedig nálunk afféle családi ereklye. Imre Béla szeretettei: szülei és lánytestvére mellett pihen, precízsége, szófordulatai nekem ma is afféle jó iránytű. Mécsest gyújtunk fotós kollégámmal, Ödivel, ahogy Ugróczky Mihály, az egykori Győr Megyei Lapkiadó Vállalt igazgatójának sírján is.

Fotó: Sz. Ö.


A szentiváni temetőben alussza örök álmát Nyitray Péter kollégánk, aki humorával mindig bearanyozta a hétköznapokat. Dolgozott zenei szerkesztőként a rádióban, azután sok évig szerkesztőként szolgálta a Kisalföld olvasóit. Öröm volt tőle tanulni, így aztán el is neveztük a „Nyitrás-féle" fejtágítókat lead-szakkörnek. Évekkel ezelőtt nagy öröm érte azzal, hogy verseivel az „Édes anyanyelvünk" pályázatán ezer-egynéhány alkotóból megosztott harmadik díjat kapott. Hoppá! Azidáig sokan nem is tudtu, hogy verseket ír, méghozzá milyen jókat. Így aztán felejthetetlen az a könyvszalon is, amikor megjelent verses kötetét bemutathatta, dedikálta. Rengeteget beszélgettünk akkor. Mennyi, de mennyi kérdésem lenne még hozzá, de már nincs kinek feltenni.

Fotó: Sz. Ö.

Abdára tartunk, Horváth Sándorhoz, a Sanyához. Több szerkesztőségben is dolgoztunk együtt, a régi rovatrendszerben ő többnyire gazdaságot írt, s mindig szorgalmazta az újságírók közösségbe tartozását. Valahogy így született anno a Médiaklub, amelynek ő volt az alapítója. Állunk az aranytollas kolléga, a barát sírjánál, – előttünk van a kistáskájával, a mosolyával. Valahogy hihetetlen, már három éve eltemettük.

Fotó: Sz. Ö.


Ránk süt a nap, melegíti a sírt, ahogy gondolatban is kívántuk. Mert itt vannak ők velünk. Szófordulataikat, mimikájukat őrizzük a lelkünkben, nem felejtjük el őket. Nevek, cikkek, írások őrzik a kezük nyomát az archívumokban. Hozzánk tartoztak és tartoznak. Nyugodjanak békében! Jó kollégák voltunk.

Olvasóink írták

  • 2. Dóri97 2010. november 02. 14:39
    „Drága Harcsi!

    Mi is köszönjük a szép emlékezést apáról! Jó tudni, hogy a kollégái sem felejtették el...

    Ihász-Nyitray Boglárka”
  • 1. TutitexBt. 2010. október 29. 17:23
    „Kedves Judit!Köszönöm, hogy ilyen szépen emlékezik édesapánkra.Mi is gondolunk Rá mindennap és sajnáljuk, hogy nem láthatja 9 unokáját, főként mert egyik másik nagyon magában hordja nagyapja génjeit. Mennyire örülne, ha láthatná kedves kicsi "Annus" lánya 2 hónapos Ádám fiát! Bár elszomorodtam köszönöm.
    P-né Rácz Krisztina”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Művészek az iszapkárosultakért

Az október 4-i iszapkatasztrófa áldozatainak felkarolására megmozdult a művészvilág: alkotók,… Tovább olvasom