![]() |
| A fotókat olvasónk küldte nekünk. |
![]() |
"Kaptunk kavicsot az út állapotának javítására.
Múlt héten pénteken el is kezdtük felszórni az említett útszakaszt, de az olyan sáros és rossz állapotban volt, hogy nem tudták a szakemberek elvégezni a munkát.
Így ideiglenesen kénytelen-kelletlen lezártuk az útszakaszt" - nyilatkozta a polgármester.
A gáttal kapcsolatban megtudtuk a polgármestertől: "a víztározót a gazdák építették, akik így próbálták megvédeni a termőterületet az áradásoktól és a vízkároktól".
Magyarán a gát illegálisan épült, melyet valószínűleg a közeljövőben el kell majd bontani. Más kérdés természetesen, hogy a gazdákat feltehetőleg a jószándék vezette, s a gát építését senki sem finanszírozta korábban, így szükségből léptek a tettek mezejére.
A kisalfold.hu megkereste az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságot is a gáttal kapcsolatban.
Az illetékesek pár napon belül ígértek választ kérdéseinkre.
Portálunk, amint lehet, közli a fejleményeket.
8. Jandex
Egyetértek: A mosoly jó! Meg öltöztet. (vetkőztet?)
Nektek semmi sem jó?:))) A végén még kiderül,hogy a mai "nap szépe" is csak Nekem tetszik!:)))/Azokon a képeken amelyeken mosolyog,nagyon BABA!!! :)))/
Ráadásul mennyire lehet szakszerűen megépített gát? Problémás esetben segít, vagy még nagyobb gondot okoz? Felduzzaszt, aztán könnyen átszakad? Szakemberrel sosem árt konzultálni.
Ha a gazdák a saját földjükön tették, akkor kinek mi köze hozzá?
Ha másé, akkor a terület tulajdonosát kell megkérdezni, beleegyezett-e?
A szükségét nem akarom kétségbe vonni,de ha mindenki ön törvényűen cselekszik annak nem lesz jó vége.
Nem tudom mikor jön el az idő amikor mindenki belátja és elfogadja azt hogy mindennek megvan a törvényes, szabályos, menete. Így nem lehet végleges megoldást találni a közös ügyekre csak az egymásra mutogatás lehetőségét teremtjük meg!
Jómagam is a Cuhai Bakonyér mentén élek talán 200 m re csak egy másik községben. Nekem sem tetszik hogy nem szabályozzák a felszíni vizeinket megfelelően csak 2020 ra várhatók konkrét kézzelfogható lépések.
Van egy tanulmány amit meg lehet tekinteni ez ügyben:http://www.edukovizig.hu/files/1_5_Cuhai_Bakony_er_Conco.pdf
Mielőtt szidod őket gondolj bele ha te laknál ott lehet hogy már előbb építettél volna gátat. Röpke egy év alatt
a víz tönkre tett mindent, nem csak a földeket házakat, de szerény véleményem szerint az egész falut.
2. gabmaster 2011.01.19. 06:22 --->hidd el nem véletlenül van ott mondjuk azért stratégiailag nem ártott volna egyeztetni szakemberrel
Ahol kellene gátat építeni ott meg nem építenek.
takács úrnak üzenem Ölbő nevű község sárvár fele található, ha a fent emlitett ölbő név mást takar ,akkor kérem rá mutatni(hiteles tájékoztatás).ui:lehet,hogy a média törvény ezeket a ködös irásokat is képes lesz kordában tartani?
hirdetés
