Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Útfelújítások öt városrészben

Győr - A lakóutca-felújítási program szerint a következő hetekben újabb munkálatok kezdődnek a megyeszékhelyen. Az érintett városrészek: Győrszentiván, Marcalváros II, Kisbácsa-Bácsa, Szabadhegy és Nádorváros.
A győri lakóutca-felújítási program a jó idővel kezdődött, 1,9 milliárd forintból 70 útszakaszon lesznek ez évben munkálatok. Az első 100 milliós nagyságrendű kiadást jelentő feladatokról korábban hírt adtunk, az útkezelő szervezet tájékoztatásért felelős mérnöke, Máthé-Tóth Péter most az újabb helyszíneket szedte sorba a Kisalföldnek.

– Győrszentivánon tavalyról áthúzódóan hamarosan elkezdődik a Felüljáró út felújítása. Ez a munka a csapadékvíz elvezetésének módja miatt tolódott az idei évre, a tavaly augusztusi rendkívül heves zápor ugyanis újraírta a tervezett megoldást. Az esemény után tervet készíttettünk a vízelvezetésre, melyhez hozzákapcsolódik a tervezett útfelújítás is a Vajda utca és a 19. sz. főút felüljárója közötti szakaszon. Ezenkívül további hat utca munkaterület-átadását hirdetjük meg, így heteken belül elkezdődik az aszfaltozás és a szikkasztóárok építése az Andrásvári utcában, a Búzavirág utcában (Vajda u. és Sugár u. között), a Felüljáró út idei évre tervezett szakaszán a Vajda u. és Ezerjó u. között, a Lehár utcában (Vajda u. és Ezerjó u. között) és a Lőtér utcában (Lehár u. és Sugár u. között). Marcalváros II-n már tart a Riesz Frigyes és Winter Ernő utcák felújítása, a következő héttől munkaterületet kap a vállalkozó a Borsos Miklós utcában, ahol új aszfaltréteg kerül a régi helyére. Kisbácsa–Bácsa területén aszfaltozás miatt kérjük a lakók türelmét a Dombhát, Kalapács és Csonkaér utcákban (Karinthy és Vámosi u. között), itt is heteken belül útépítők foglalják el az utcákat. Szabadhegyen tavaly év végén épült újjá az Auróra utca, de idénre is maradt tennivaló: a járda vízelvezetését még meg kell oldani, illetve az átmenő forgalom miatt sebességcsökkentőket helyezünk el. Nádorvárosban a Somogyi Béla utcát követően a következő héten felmarják a Liezen-Mayer utca régi burkolatát a Somogyi Béla utca és a Szigethy Attila út között, a két utca április közepéig elkészül.

Olvasóink írták

  • 1. szuchype 2009. március 23. 17:23
    „Szeretném megkérdezni, hogy mikor óhalytják felújítani a Györ környéki falvak főbb utjait. Vagy az önkormányzatoknak segíteni, hogy megtegyék a szükséges lépéseket. Például olyan utra gondolok ahol tavaly egy hölgy életét vesztette egy közuti balesetben Györ-ménfőcsanakon a Hegyalja uton. Ami természetesen sok ember szerint nem csak a vétkes soförnek köszönhető, hanem az út rossz állapotának is. Azt a bizonyos utat nagyon sok autós haszállja, és még busz is közlekedik rajta. Az út állapota nagyon pocsék és még keskeny is. Ha egy kicsit is foglakoznának az út minöségével akkor lehet, hogy nem történik meg a visszafordíthatatlan esemény. Ami egy életbe került. Jólenne ha tenének az ilyen utak felujítása érdekében valamit a városatyák. Nem csak a város utjait kéne folyton újítgatni, azt is nem sok sikerrel.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Turizmus és horgászat: fejlesztés egy irányba

Győr - A győri Nádorvárosi Horgász Egyesület elképzelései egybeesnek a város turizmust fejlesztő… Tovább olvasom