Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Úszóversenyt nyitott meg Győrben az olimpiai ezüstérmes Szabó Tünde

A győri GYÁÉV Uszoda adott otthont a Móra Ferenc Általános és Középiskola által rendezett úszóversenynek, amelyet a Nemzeti Sport Intézet által támogatott iskolák negyedik osztályosai számára szerveztek. A versenyt dr. Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszónő nyitotta meg.


A Hódmezővásárhelyről, Balatonfűzfőről és Dunaújvárosból érkezett gyermekek négy kategóriában versenghettek a győri úszókkal: négyszáz méteres fiú és lány gyorsúszásban, amelyet a négyszer ötven méter fiú és négyszer ötven méter lány gyorsváltó követett. A kétnapos versenyen a legtöbb érmet a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola gyűjtötte.

A versenyszámok szünetében megkérdezett Dr. Szabó Tünde úszónő a következő tanácsokat adta a leendő úszóknak: "Legelőször jól kell tudni úszni. Az úszás az embernek szép alakot kölcsönöz és természetesen egészséges életmódot biztosít.

Azoknak, akik ezt a pályát választják hivatásul, mindenekelőtt kitartást és sok edzést javasolok. Nagyon sok mindent fel kell ahhoz áldozni, hogy szép eredményeket érjenek el, de sokkal többet kapnak vissza a sport által, mint amekkora áldozatot hoznak érte."

Dr. Szabó Tündétől azt is megtudtuk, hogy tizennégy éves lánya már most kiemelkedő eredményeket ért el az úszóként, ő is élsportoló. Az olimpiai ezüstérmes úszónő jelenleg a Magyar Úszó Szövetség főtitkára is és elkötelezett amellett, hogy az úszást országos szinten az iskolai képzés részeként bevezessék, államilag finanszírozzák.

További fotókért kattintson ide!


A rendezvény a győri Móra Ferenc Általános és Középiskolában szakmai konzultációval folytatódott, amelyen részt vett Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Lehmann László, a Nemzeti Sport Intézet utánpótlással és a sportiskolai képzéssel foglalkozó csoportjának vezetője. A szakmai beszélgetést Csengeri Mária igazgatónő kezdte, aki bemutatta sportos szemléletű intézményét, majd Farkas János úszóedző a Mórában induló sport-szakközépiskolai osztály képzési rendszerét ismertette.

A későbbiekben Borkai Zsolt, olimpiai bajnok polgármester a sporttörvény módosításáról, a Magyar Olimpia Bizottság rendszeréről beszélt, Lehmann László pedig az NSI utánpótlás-neveléssel kapcsolatos koncepciójáról. A versenyen résztvevő iskolák képviselői kicserélhették tapasztalataikat, betekintést nyerhettek a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium sportoktatásába is.

A Nemzeti Sport Intézet által támogatott iskolák számára szervezett országos úszóverseny eredményei az iskola honlapján megtekinthetők: www.moraferenciskola.hu

Bindl Cintia Éva, Móra-iskola, Újságíró szakképzés

Olvasóink írták

  • 2. jóhatudod 2011. június 02. 13:17
    „Az uborkai úr igérgetni azt tud ! Szégyellheti a városvezetés, hogy nincs működő uszodája a városnak ! a gyáév-t is azért kell nyáron felújitani mert az "élményfürdőben " nincs elég vendég ! A strand kinyitása meg konkurencia lett volna ! Az új uszoda épitésének igéretét meg tessék számonkérni a városvezetésén ! /választási igéret volt !!/

    tudós_1 ! Csak nem azt hiszi hogy a Dobrádi a város szélén ahol semminemű tömegközlekedés nincs a "pórnépnek"épitett volna strandot ?? Wellness centrum lett volna szállodával ,a millkós kuncsaftoknak, és saját magának,hogy ne kelljen fárasztó utazásnak kitenni magukat !! Ennyi idős korban már nem illik hinni a mesében !!!”
  • 1. Tudós-1 2011. június 02. 12:15
    „Uszodát fogunk építeni! - Mondta Borkai Zsolt amikor 2006.-ban megválasztották polgármesternek.
    Ez a projekt nem készült el.
    Győr a folyók városa uszoda, strand nélkül!!!!
    A GYÁÉV és a Sátras ekkora városnak a lakossági igényeit nem elégíti ki.
    A Győrnél kisebb városokban a lakók érdekében dolgozó képviselők és polgármesterek nagyobb eredményeket értek el.
    Kérdezem, hogy Dobrádi Úrnak miért nem engedte a város immáron 8 éve megépíteni az élményfürdőt és uszodát?
    Ha a város önmaga nem tudja, akkor miért gördítenek akadályt a kezdeményezés elé?
    A kérdésekre a T. olvasók egyből tudják a válaszokat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arrabona Városvédők: Egy régészeti szakfelügyelet margójára

"Úgy fest a dolog, hogy a Széchenyi térnél bevált forgatókönyv szerint tervezik lebonyolítani a… Tovább olvasom