Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Ünneplő pedagógus: nem minden a jogszabály

˝Pedagógusnak kötelezővé teheti-e munkaadója, hogy március 15-én délután részt vegyen az iskolai egy órán át tartó ünnepségen mint dolgozó?˝

– Én biztos elmennék az ünnepségre. Ez az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk. Ha egy tanár mégis tehernek tartja a részvételt, nem érzi úgy, hogy ezzel példát mutat diákjainak, akkor ez már egy baj tünete – szögezte le dr. Jáki Katalin, a Pedagógus Szakszervezet megyei titkára és hozzátette: még sosem fordultak hozzájuk ilyen kérdéssel, ami szinte megválaszolhatatlan. Nem mindegy ugyanis, hogy az iskola ünnepségéről van szó vagy önkormányzati megemlékezésről, mert a falvakban jellemzően tanulók lépnek fel a település rendezvényén. Ha pedig a tanár nem felelős a műsorért, nem is tekinthető munkának a részvétele.

A titkár elmondta: A munka törvénykönyve szerint munkaszüneti napon valóban nem rendelhető el munkavégzés, kivétel például, ha a tevékenység jellegéből adódóan folyamatos ügyeletet kell ellátni. Ettől a közalkalmazotti törvény sem tér el jelentősen, de szerinte az ilyesmit nem is jogszabállyal kellene szabályozni. Meg lehet egyezni helyben, hogy ha távolabb lakik a pedagógus vagy elfoglaltsága van, akkor ne jelenjen meg. Le is csúsztatható ez az idő, de sok helyen a válságra tekintettel lemondtak túlóradíjaikról a tanárok, hogy megőrizzék állásukat, amit manapság nagyon meg kell becsülni. Dr. Jáki Katalin szerint az ünnepi műsor egy órájánál sokkal többet is vállalnak az emberek munkahelyükért.


Olvasói kérdés

Pedagógusnak kötelezővé teheti-e munkaadója, hogy március 15-én délután részt vegyen az iskolai egy órán át tartó ünnepségen mint dolgozó? Az is érdekelne, a diákokat kötelezheti-e erre, de rájuk nem vonatkozik A munka törvénykönyve.


Olvasóink írták

  • 2. ValóSág 2010. március 16. 06:53
    „Sajnos vannak ilyen tanárok! Vagy legalábbis annak képzelik magukat. Egyikük fényképpel büszkén kijelenti a pénteki Kisalföldben, hogy nem vesz részt a március 15-i ünnepi megemlékezésen, hanem megy soppingolni! Szégyene a tanároknak. Ezek tanítják a jövendő generációt!”
  • 1. Tabornok 2010. március 14. 04:46
    „"még sosem fordultak hozzájuk ilyen kérdéssel, ami szinte megválaszolhatatlan."
    Egyáltalán nem megválaszolhatatlan. Szerintem, van egy jogi válasz és van egy elvárás, elképzelés az iskola oldaláról. A szakszervezet, ezt nem tudja?
    Akkor kit tud képviselni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazdálkodó szerzetesek Pannonhalmán

˝Ad vinum diserti˝ – monostori szőlő- és borgazdálkodás címmel új tanulmánykötet jelent meg… Tovább olvasom