Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Ünnepi menetrend: hogy járnak a buszok Győrben és Sopronban?

Győr-Sopron - Győrben a március 15-i rendezvények jelentősen érintik a helyi és a helyközi buszközlekedést is. Az események időtartamára teljes szélességében lezárják a Szent István utat a Baross Gábor híd és Jókai utca között. Sopronban is akadnak változások.

A forgalomkorlátozás miatt délelőtt háromnegyed tizenegy és tizenkét óra között, valamint este fél hét és fél kilenc között az 1-es és a 85-ös úton közlekedő helyközi autóbuszok terelőútvonalon járnak.

A győri helyi járatok pedig délelőtt megvárják az ünnepség végét, míg este módosított útvonalon közlekednek.

Sopronban reggel nyolc és délután egy óra között kell útvonalváltozásokra számítani, a buszok ugyanis nem érinthetik a Széchenyi teret.

A Kisalföld Volán tájékoztatása szerint Győrben a helyközi járatok a délelőtti és esti ünnepségek ideje alatt nem érintik majd a győri Eötvös parkot.

A helyi járatoknál pedig délelőtt késésekre kell számítani. Az autóbuszok ugyanis megvárják a megemlékezések végét.

Az esti ünnepség ideje alatt pedig nem érintik a Révai Miklós utcában, a városházánál, az Aradi vértanúk útján, a megyeházánál, a Honvéd ligetnél és az Eötvös parknál lévő megállóhelyeket.

Sopronban az útvonalváltozás az 1-es, a 2-es, a 10-es, a 10A, a 10B, a 10Y, a 11-es, a 12-es, a 12 A, a 14-es, a 20-as és a 20K jelzésű autóbuszokat érinti.

A soproni és győri autóbuszok útvonalváltozásáról bővebben a www.kisalfoldvolan.hu honlapon tájékozódhatnak olvasóink.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Unikum az országban: ötágú körforgalom épül Győrben

Győr - Magyarországon eddig ritkaság volt az ötágú körforgalom, de a megyeszékhely határában már… Tovább olvasom