Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Ünnep után takarítás

Győr-Moson-Sopron - Az óévet az utcákon búcsúztató tömegek után nagy mennyiségben szedtek össze szemetet a megye városainak tisztaságáért felelős társaságok.


Győrben a Komszol 25 munkatársa várta, hogy a belvárosi rendezvény hajnali két óra körül véget érjen, s nekikezdhessenek a főút takarításának. A társaság szóvivője, Nagy Csaba tájékoztatása szerint két hullámban végezték a szilveszterezők után maradt nagy mennyiségű hulladék gyűjtését. – Azért, hogy a várost mielőbb tisztán adhassuk át, először kézi erővel végezték a takarítást munkatársaink, majd egy nagy teljesítményű seprőgép segítette munkájukat.

A város területéről tegnap délig összesen mintegy 50 köbméter szemetet – eldobált pezsgősüveget, szerpentint, konfettit, lam-
pionokat és maradványaikat, papírtrombitát – szedtek össze a Komszol emberei. – A város más területein ma tovább folytatja a zöldterületeken a szemétgyűjtést, s a buszmegállók takarítását.




Sopronban nem volt több a szilveszteri hulladék, mint más szabadtéri rendezvények után, a kihelyezett kukák azért megteltek. A belvárosban 15 köbméter szemetet hagytak maguk mögött az ünneplők.

A Flesch Károly Kulturális Központ parkolójában rendezett mosonmagyaróvári szilveszteri rendezvény után tegnap délutánra tettek rendet a Városüzemeltető és Fenntartó (VÜF) Kft. munkatársai: amit tudtak, söprőkocsival takarítottak fel a rendezvény helyszínén, emellett hat munkatársuk is gyűjtötte az ünneplők után maradt hulladékot. Összességében mintegy 30 köbméter szemetet szállítottak el.
Csornán a városháza előtti téren több százan búcsúztatták az óévet. Az ünnepség után a belváros parkgondozásáért, illetve köztisztaságáért felelős vállalkozás takarított. A cég tegnaptól „van hivatalban", a szilveszteri rendrakás az első munkája a településen.

Olvasóink írták

  • 1. Judytka 2009. január 02. 19:51
    „Azokkal kellett volna összeszedetni,akik ilyen módon trágyadombnak nézik a lakóhelyüket...Másnapra takarítási "bulit"szervezni..Kíváncsi vagyok,hány önkéntes jelentkezett volna..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képviselői bizonyítvány: ötvennyolc hiányzás

Győr - Összesen 58 hiányzást hozott össze a 36 győri képviselő a tavalyi közgyűléseken. Akadt, aki… Tovább olvasom