Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Újvárosban is otthon a hivatal

Szép számú érdeklődő előtt adták át pénteken rendeltetésének a polgármesteri hivatal újvárosi kirendeltségét.

A polgármesteri hivatal újvárosi kirendeltségét Borkai Zsolt polgármester adta át pénteken. Az átvevő Kalmár Ákos önkormányzati képviselő az ünnepélyes szalagátvágás előtt elmondta, régóta szorgalmazta a településrészi önkormányzat megvalósítását. A cél elérésében, hogy az itt élőkhöz közelebb kerüljön a hivatal, nem kis szerepet vállalt a kirendeltségvezető Varga András, hozzá fordulhatnak a helyben lakók, elsősorban szociális ügyeikkel. A közbiztonság fenntartása, javítása érdekében a rendőrség is kapott egy helyiséget a Kossuth utca 45. szám alatti épületben, sőt, a ház falára közvetlen segélyhívó berendezést szereltek. Szabadfi Árpád megyei főkapitány és Horváth Csaba városi kapitány köszönettel fogadta a munkájukat megkönnyítő intézkedést.

A polgármesteri hivatal újvárosi kirendeltsége. Fotó: H. Baranyai
A polgármesteri hivatal újvárosi kirendeltsége. Fotó: H. Baranyai

Borkai Zsolt polgármester itt jelentette be, hogy a város pályázik az Európai Unió szociális városrehabilitációs programjában a valaha szebb napokat látott újvárosi épületek felújítására. Az ünnepség végén az egyház képviselői – Zsebedics József kanonok, Tóth András görög katolikus plébános, Csorba János evangélikus és Wágner Tamás református lelkészek – ökumenikus áldását követően a résztvevők megtekinthették az átadott beruházást. 

Olvasóink írták

  • 4. janika 2009. november 03. 21:24
    „Jó, hogy nem lehet fotókat is mellékelni a véleményhez, mert, akkor a moderátor a falra mászna a látványtól.”
  • 3. jánosi 2009. november 03. 19:25
    „Még valami : így a segély is közelebb jött !”
  • 2. jánosi 2009. november 03. 17:09
    „Ez az janika ! Jól megmondani nekik !”
  • 1. janika 2009. november 03. 10:00
    „A Híd utcából elköltöztek? Most a Kossuth utcán táboroznak ? <moderálva>”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél órás késéssel nyitott az ETO Park

Száznál is több ember várta reggel 9 órakor az ETO Park megnyitását csütörtökön, amely kis késéssel… Tovább olvasom