Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Újraéledt a lovashagyomány

Kajárpéc - Újraéledt a lovashagyomány a közel ezeréves sokoróaljai településen. A kajárpéci iskolásoknak Laki György polgármester – egykor díjugrató versenyző – tart rendszeres oktatást.
„A lovaglás, ami összeköt" – mondhatnák akár jelmondatként a háromnegyed éve alakult Kajárpéci Lovas Klub tagjai. A sokoróaljai településen harminc-negyven lelkes lóbarát – kamasztól az idős nyugdíjasig – mindennapjainak egy részét nyeregben vagy bakon tölti.

A közösség tagjai gyakran járnak lóháton, hintóval kirándulni, hangulatos bakonyi túrákat szerveznek. Egyik ilyen alkalommal, hatalmas réten ügetve fogalmazódott meg az ötlet, hogy karusszelt – zenére, koreográfiára komponált lovasparádét – tanulnának és mutatnának be.

– Ott azonnal kipróbáltuk, mivel jól sikerült már az első rögtönzött alkalom, otthon nekiláttunk a gyakorlásnak. Azóta már több fellépésünk volt, Kajárpécen és a környező községekben is szerepeltünk a produkciónkkal – mesélte érdeklődésünkre Laki György polgármester, a lovasklub egyik alelnöke. – A napokban ünnepelte településünk első írásos említésének 970. évfordulóját. Olyan jól sikerült a bemutató, hogy egyik vendégünktől, a világhírű lovasíjász Kassai Lajostól is elismerő szavakat kaptunk.

Laki György egyébként nem kezdő, középiskolás kora óta lovagol, annak idején rendszeresen versenyzett díjugratásban. Mestere a közelmúltban elhunyt legendás lovasedző, Némethy Tamás volt.
– Tőle tanultam meg a lovaglást, a ló szeretetét és az igaz emberséget.

Megjegyzem: bárhová keveredtem az országban, a világban, mindig megtaláltam a módját, hogy nyeregbe ülhessek. Tamás bácsi olyan alapokat adott, hogy mikor felvetődött, bátran vállaltam a kezdő lovasoktatást. Ez a kellemes időtöltés mellett amolyan sajátos iskolamentő kezdeményezés is Kajárpécen.

Társunk, Major Béla egyik, oktatáshoz alkalmas lovát ajánlotta fel, én pedig a tudásomat és a szabadidőmet, a kajárpéci iskolások minden térítés nélkül sajátíthatják el a lovaglás alapjait. Húszan kezdtek, azt hittem, időközben majd a fele megunja, de nem: azóta is kitartó szorgalommal járnak a foglalkozásokra. Remélem, előbb-utóbb kiváló lovas válik belőlük!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áthangolják a győri jelzőlámpákat

Győr - A valós forgalomhoz hangolják Győrben a Szent István és a Tihanyi Árpád úti jelzőlámpákat… Tovább olvasom