Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Újra Rábapatonán lesz az agár-vb

Tíz év után ismét Rábapatonán rendezik meg az agarak világbajnokságát. A kétnapos nemzetközi hírű rendezvényre valószínűleg négyezernél is több vendég érkezik június 10-én.
Mohos Antal, a Magyar Versenyagár Bizottság elnöke emlékeztetett: az 1994-ben elkészült rábapatonai pályán tíz éve már rendeztek agár-világbajnokságot, amelynek igen kedvező visszhangja volt a nemzetközi szaksajtóban. A svájci ebtenyésztők egyesületének újságja például „álompályának" nevezte az akkor még csak kétéves, igen szigorú nemzetközi szabványoknak megfelelő létesítményt.

Az évfordulót nem is lehetne méltóbb módon ünnepelni, mint azzal, hogy ismét a magyar bizottságé a rendezési jog. A szervezet a Rába Agárklubbal közösen hétfőn küldte el a nevezési felhívásokat Európa tizenöt országába, ahonnan az eddigi évek tapasztalatai alapján 400–450, előzetes selejtezőn már átesett agarat hoznak a Győr melletti településre. Az egyes nemzetek a hat-hat legeredményesebb kutyát indítják fajtánként és nemenként, ezenfelül a tavalyi címvédők kutyái is rajthoz állhatnak a versenyen. A bajnokságon 12 agárfajta legjobbjai küzdenek a címért: indul arab, orosz, magyar, spanyol, angol, afgán, perzsa és kis olasz agár, valamint ír farkas, whippet, azawakh és deerhound.

Mohos Antal szerint a verseny idegenforgalmi szempontból igen jelentős esemény, mivel az induló agarakhoz rendszerint két ember tartozik, de várható két és fél ezer érdeklődő, vagyis összesen több mint négyezer látogató június 10-én és 11-én. A mintegy ezer aktív résztvevő négy-öt napot tölt helyben vagy a környékbeli szállásokon.

A rábapatonai pálya egyébként az egyetlen Magyarországon, amely megfelel a nemzetközi előírásoknak, s évente 10–15 országos és nemzetközi versenyt rendeznek rajta. Ezek közt egyedülálló és már közismert a hagyományos éjszakai Holdfény-derbi, amelyet minden év júliusának utolsó hétvégéjén tartanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sok kereskedő ódzkodik a bankkártyától

Míg 2004-ben a kártyabirtokosok csupán 52 százaléka használta kártyáját vásárlásra, tavaly év végére ez az arány 62 százalékra nőtt. Köszönhető ez többek között annak, hogy a kereskedők és alkalmazottak számára rutinműveletté vált a kártya kezelése, így már nem kell hosszú percekig feltartanunk a sort, ha így fizetünk. A kártyás fizetés ráadásul a vásárlónak ingyenes. Tovább olvasom